Kisgyerek

17 tipp, hogy ne égj ki anyaként

Gyakran előfordul, hogy összecsapnak a hullámok a fejed felett, és úgy érzed, nem bírod tovább? Vegyél egy mély levegőt, ülj le egy percre, és olvasd el ezt a cikket - megosztunk veled néhány hasznos életmentő tippet.
2017. Szeptember 22.

Szakíts időt a feltöltődésre!

A bébiszitter most telefonált, hogy beteg, a férjed pedig már elindult a munkába. Esik az eső, de az ernyődet múlt héten elhagytad, és elfelejtettél újat venni. A kicsi sír, a nagytesónak meg 5 darab cipője van (mindegyik a bal lábra való), ráadásul a mosást sem indítottad be tegnap este, így nincs egy tiszta felsőd sem, amiben emberek közé mehetnél. És még csak reggel 7:14 van.

Habár egyik problémád sem ér fel az éhező gyerekek szenvedésével, mégis rettentő közel érzed magad a teljes kiégéshez.

Nyugi, minden anya érez így néhanapján.

Az igazság az, hogy manapság egyáltalán nem könnyű anyának lenni. Sokan távol élnek a nagyszülőktől, nincs segítség, a naptárunk hetekre előre be van táblázva, és úgy általában, az élet manapság egyszerűen túl pörgős, túl stresszes.

Nyilván nem arról van szó, hogy nem szereted a családodat – persze, hogy szereted őket. Tudjuk, hogy minden nap hálát adsz azért, hogy vannak neked. De ettől még nehéz minden egyes nap helytállni. A kimerültség óriási súlyként nehezedik a válladra, és vannak pillanatok, amikor nagyon közel vagy ahhoz, hogy feladd a küzdelmet. De kitartás, anya! Van kiút! Ha tényleg energiát fektetsz bele, megtalálhatod a módját, hogy ne csak túléld a gyerekes mindennapokat, de egyenesen élvezd is!

1. Az alvás legyen prioritás

Általában az első dolog, amin anyaként spórolni próbálunk, az az alvás. Vagy azért, hogy behozzuk a házimunkát vagy egyéb feladatokat, vagy azért, hogy végre legyen egy kis időnk csak úgy lerogyni a kanapéra, és megnézni a kedvenc sorozatunkat. Egyedül. Békében. Azonban kutatások újra és újra igazolják, hogy milyen fontos az alvás a szellemi és testi egészségünk, valamint a hangulatunk szempontjából. Szóval kedves anyuka, ma este feküdj le időben!

2. Relaxálj

Legyen az jóga, meditáció, relaxáció vagy “mindfulness” (tudatos jelenlét), ha beépítesz valamilyen pihentető szokást a mindennapjaidba, az segíteni fog a központodban maradni, és megtartani a harmóniát önmagaddal és a világgal.

3. Egyél egészségesen

Persze, könnyebb mondani, mint csinálni, de az egészséges táplálkozás tényleg sokkal fontosabb, mint gondolnád. Ma már tudjuk, hogy az, hogy mi kerül a tányérodra nemcsak a testi egészséged, de a hangulatod és lelki állapotod is befolyásolja.

4. Hívd fel a barátnő(i)det

Elsőként azt a barátnődet, akivel úgy tudtok szakadni a nevetéstől, hogy közben kicsordul a könnyed! Még jobb, ha találkozni is tudtok. Rendszeresen hozz össze csajpartikat, mert biztos, hogy egészen új emberként térsz haza egy-két óra felhőtlen dumcsizás és kacagás után.

5. Mondj nemet

Anyaként rengeteg helyen kell helytállnod, a “megtennéd?”/ “elvállalnád?” kérések pedig folyamatosan elárasztanak. Mielőtt ismét rábólintanál valamire, tedd fel magadnak a következő kérdéseket: Muszáj megtennem ezt most? Meg akarom tenni? Ad nekem energiát? Ha egyik kérdésre sem tudsz igennel felelni, a kérésre a válaszod egyértelműen NEM legyen.

6. Kérj segítséget

Egyszerűen képtelenség mindent totálisan egyedül elvégezni. Már így is szupernő vagy, szóval menj szépen, és kérj segítséget! Ha megteheted, keress egy jó takarítónőt, vagy találj valakit, akivel felváltva vigyázhattok egymás gyerekeire.

7. Menj ki a természetbe

Ha úgy érzed, menten elszakad a cérna, menj ki egy kicsit a friss levegőre, és töltődj fel a természet erejével. Ha nincs túl hideg, vedd le a cipőd, és járkálj egy kicsit mezítláb. Egy kiadós séta az erdőben, a tóparton vagy egyszerűen a háztömb körül, felér egy terápiával.

8. Bízz a megérzéseidben

Minden nap több tucat döntést hozunk. Onnantól kezdve, hogy a gyerek elmehet-e a Superman jelmezében az oviba egészen odáig, hogy mit kezdj a karriereddel most, hogy anya lettél, folyamatosan döntened kell valamiről. És ez igenis nagyon fárasztó! Szóval próbálj meg nem túlgörcsölni minden egyes ilyen helyzetet, hiszen nincs tökéletes választás. Hagyatkozz a megérzéseidre, és biztos, hogy jól döntesz majd!

9. Randizz a férjeddel/pároddal

Hegyekben áll a szennyes, a konyha padlóját szőnyegként borítják be a tegnap esti vacsora morzsái, és ettől valahogy nem igazán vagy romantikus hangulatban? Oké, ezt megértjük, de a pároddal való kapcsolatodon akkor is nagyon fontos dolgoznod. Nem kell csilivili éttermi randit szervezned, elég, ha összebújtok a kanapén egy pohár borral a kezetekben, és beszélgettek egy kicsit az élet nagy kérdéseiről.

10. Mozogj

Teljesen mindegy, hogy mit csinálsz – futsz, úszol, bringázol vagy körbetáncolod a lakást – csak mozgasd át magad! Meglátod, elmúlik a fáradtság, és energiával feltöltve folytathatod a napot!

11. Ajándékozd meg magad

Mikor vettél valamit magadnak utoljára? (Nem, a szemfestéklemosó pamacs, most nem számít.) Habár a pénzköltés nem mindig opció, azért néha-néha lepd meg magad valami aprósággal! Egy manikűr, egy szelet süti vagy egy új könyv – hidd el, nagyon is megérdemled!

12. Csinálj valami haszontalan dolgot

Nem kell, hogy egész nap robotként rostokolj. Teljesen rendben van (sőt, bátorítunk rá), ha időnként olyasmit csinálsz, ami nem szerepel a teendőid listáján. Az, hogy 5-10 percre leülsz és elolvasod a kedvenc magazinod, vagy kilakkozod a körmöd, tulajdonképpen pont abban segít, hogy utána még több energiával, gyorsabban végezz a kötelező feladatokkal.

13. Készíts listát

Minden reggel készíts egy listát az aznapi három legfontosabb feladatról. Ez segíteni fog tényleg a lényegre koncentrálni, és ahelyett, hogy egy 60 pontos listán próbálnád nap mint nap átrágni magad sikertelenül, végre valóban úgy fogod érezni, hogy valamit elvégeztél. Ha nehezen alszol el, mert a másnapi teendőkön agyalsz, akkor is segíthet, ha az ágyad mellett van papír és toll. Írd le mindet, és máris búcsút inthetsz az aggasztó gondolatoknak.

14. Koncentrálj arra, amit elvégeztél

Sajnos a legtöbbünk teendőinek listája végtelen, ezért aztán nagyon könnyű állandó frusztráltságban élni az elvégezetlen feladatok miatt. Pont emiatt próbáld meg minden este végiggondolni, hogy mi az, amit aznap valóban megcsináltál. Meg fogsz lepődni, hogy valójában mennyi mindent véghezvittél. Le a kalappal!

15. Oszd meg a feladatokat

Az anyaság nemcsak fizikailag, de szellemileg is igen kimerítő tud lenni. Pedig a férjed – sokszor a látszat ellenére is – azon van, hogy segítsen, csak éppen lehet, hogy nem tudja, hogyan. Készíts egy Google Docs táblázatot a teendőkről, amit mindketten láttok és szerkeszthettek. Osszátok fel igazságosan a házimunkát vagy a gyerekkel kapcsolatos teendőket, és meglátod, egycsapásra gördülékenyebbé válnak a mindennapok!

16. Tűzz ki “énidőt” minden hétre

Persze, az énidő fantasztikus dolog, de mégis hogyan valósíthatnád meg ennyi teendő mellett? Gyakran anyaként hajlamosak vagyunk az utolsó helyre tenni magunkat, így aztán napok (vagy hetek) telnek el úgy, hogy egy szusszanásnyi időnk sincs. Pedig nagyon-nagyon fontos lenne, hogy időt szakíts saját magadra. Fogj egy tollat (nem ceruzát!), és most azonnal írj be minimum 2-3 énidős alkalmat a hétre, és tartsd is magad hozzájuk! Ne feledd, a boldog mamiknak, boldogabbak a gyerekeik is!

17. Keress lelki segítőt

Legyen az pszichológus, kineziológus vagy coach, a lényeg, hogy olyan embert válassz, akiben megbízol, és őszintén megoszthatod vele a gondjaidat. Ne várd meg, míg komoly problémád lesz, kérj segítséget már most! Érdekes, hogy fogorvoshoz vagy a háziorvoshoz mindenfajta szégyenérzet nélkül bejelentkezünk, de a lelki gondjaink orvoslására valahogy nem fordítunk időt és energiát. Miért? Az nem olyan lényeges? Igen is az! Hidd el, hogy sokkal jobban fogod érezni magad, ha akár csak havonta egyszer kipanaszkodhatod magad egy kívülálló “szakembernek”.

Kitartás, menni fog ez, szuperanyu, ebben biztosak vagyunk!

Kapcsolódó cikkeink: