Kisgyerek

12 dolog, amire oda kell figyelned, ha támogató szülő akarsz lenni

Minden szülő kiegyensúlyozott, őszinte és szeretetteljes kapcsolatra vágyik a gyerekével. Jól hangzik, de messze nem biztos, hogy olyan egyszerű kivitelezni.
2017. Május 15.

12 dolog, amire oda kell figyelned, ha támogató szülő akarsz lenni

Méghozzá azért nem, mert a támogató viselkedés nem feltétlenül jön csak úgy magától. Nem ezt tanultuk, velünk sem így bántak, nincsenek erre mintáink, arról nem is szólva, hogy a gyereknevelésbe mindenki beleszól és egészen biztosan jobban tudja, hogyan kéne bánni egy gyerekkel. Valószínűleg már ezen a nulladik ponton is érdemes lenne elgondolkozni: nevelni kell egy gyereket, lehet egyáltalán nevelni? Vagy együtt élni lehet, jól vagy rosszul. Mintákat mutatni a saját viselkedésünkkel, a gyerek pedig észrevétlenül elsajátítja azokat és ezzel letükrözi a szülőt (legalábbis az élete első 7-9 évében).

Miért fontos egyáltalán az, hogy támogassuk a gyerekünket? Támogatni annyit jelent, hogy hinni, bízni valakiben, elfogadni őt olyannak, amilyen. Hagyni és segíteni, hogy az legyen, aki ő maga és nem azt, hogy olyan legyen, amilyennek a szülő szeretné látni.

Egyszerű példával élve: a szülő szereti a társaságot, szeret sok emberrel együtt lenni, extrovertált, könnyen teremt másokkal kapcsolatot. Erre lesz egy olyan gyereke, aki meg se mukkan, nem akar másokhoz nagyon kapcsolódni vagy legalábbis sokkal több időre van szüksége hozzá. Nem támogató az a szülői viselkedés, ha nógatjuk a gyereket, hogy Zalánka, menjél oda a többi gyerekhez, barátkozz, játsszál velük, gyere meséld el Zsuzsinak, milyen új verset tanultál az oviban. Ezzel nem őt támogatjuk, hanem azt a vágyott gyerekképet szeretnénk ráerőltetni, ami nekünk kényelmes, amivel mi könnyen azonosulunk. Hagyni kéne inkább, hogy a maga tempójában oldódjon és tudatnunk kéne vele, hogy elfogadjuk őt olyannak is, amilyenek mi nem vagyunk.

Szubjektív válogatás következik arról, szerintünk melyek a legfontosabb dolgok, amikre érdemes odafigyelni, ha valóban támogatni akarjuk a gyerekünket.

1, Ne alázd meg, nem gúnyold ki, ne kicsinyeld le a problémáit.

Attól, hogy ő még kicsi, számára is léteznek problémák, konfliktusok. Vegyük komolyan, érezzünk együtt vele.

2. Ismerd meg.

Mások a szükségletei és másmilyen a személyisége még akkor is, ha ő a te gyereked.

3. Legyél a cinkosa.

A külvilág felé össze kell zárnotok, akkor leszel a bizalmasa, ha őt támogatod, nem valamilyen külső elvárást.

4. Hagyd, hogy szabad legyen, ne akard állandóan irányítani.

Állj mögötte, de hagyd, hogy legyen szabad akarata. Nem biztos, hogy mindig te tudsz mindent jobban, attól, hogy te vagy a felnőtt és nagyobb a tapasztalatod.

5. Vedd figyelembe az életkori sajátosságait.

Ne várj el tőle olyan dolgokat, amikre még nem érett meg. Ne sürgesd a fejlődését, hagyd, hogy annyi idős legyen, amennyi.

6. Minta vagy, viselkedj is úgy.

Ne várd el hogy szorgalmas legyen, ha te lusta vagy. Nem a szavak számítanak, hanem a tettek, a minták.

7. Legyél türelmes.

Igen, ez a napi mókuskerékben olykor nehéz. De muszáj erre törekedned, hiszen ő még kicsi gyerek.

8. Legyenek határok, amiken belül szabadon mozoghat.

Határok kellenek, méghozzá állandó és jól kiszámítható határok. De a határokon belül hagyd szabadon létezni, hagyd hibázni, és hagyd, hogy ő jöjjön rá a világ működésére.

9. Adj neki választási lehetőséget.

Nem arról van szó, hogy mindenben a gyerek dönt, sőt a sok lehetőség nagyon összezavarhatja őket. De az észszerűség határain belül engedd meg neki a választás szabadságát.

10. Bátorítsd.

Ne a hibáit, a nehézségeket hangsúlyozd, hanem támogasd abban, amit szeretne. Még akkor is, ha szerinted kudarca van ítélve a kísérlet. Ha mindig a földbe döngölöd, előbb-utóbb felhagy azzal, hogy kísérletezzen.

11. Ne nyomj rá felesleges felelősséget.

Sok minden van, ami nem tartozik egy gyerekre, mert nem érti és megijeszti. Ne terheld felnőtt problémákkal, ne mesélj neki a te felnőtt életed nehézségeiről. Csak összezavarja és könnyen érezheti úgy, hogy neki kell támogatnia téged. A szerepek soha nem cserélődhetnek fel!

12. Fejezd ki az érzelmeidet.

Ölelgesd, puszilgasd, hancúrozzatok, nevessetek sokat. Fontos, hogy érezze is és ne csak hallja tőled, hogy mennyire szereted.

Kapcsolódó cikkeink: