Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

10 gyereknevelési elv, ami biztosan megdől

Szerző: Szalma Erika

2014. március 14. | Frissítve: 2017. április 19.

Forrás: Kismama magazin

Várandósan még egész határozott elképzeléseink vannak a neveléséről, aztán amikor megszületik a gyerek, belátjuk, hogy nem is olyan könnyű a következetesség.

A második porontyot várva már nem ragaszkodunk görcsösen az eredeti nézeteinkhez, a harmadiknál pedig már lelkiismeret-furdalásunk sincs, ha nem a nagykönyv szerint mennek a dolgok. Kismamák meséltek sutba dobott nevelési elvekről.

1. Szentírásnak vettem a babatáplálási irányelveket...

...és sikerült is betartani sok mindent. Az első gyereknél. Kétéves koráig az édességről azt sem tudta, mi fán terem, azt a néhány véletlenül becsúszott túrórudit leszámítva, amit a dédinél kapott, mert ő már nem bírta elnézni, hogy szegényke nasi címen csak kölesgolyót vagy gyümölcsöt rágcsál. A második babánál is kitartottam egy darabig, aztán rájöttem, hogy jobb, ha nem görcsölök rá annyira, miután egyre gyakrabban csúszott ki a kezeim közül az irányítás. Féléves korában a nagytesó például bedugta a szájába a kakaóval teli cumisüveget, hogy érezze a nyuszis ital bársonyosságát, ő meg szívta, szívta boldogan. Jött a rudi, a ropi és a kindertojás. A bátyó önzetlenül minden finomságot meg akart osztani a kistesójával, és elég sokszor meg is tette.

2. Ragaszkodtam az állandó napirendhez...

...de ahogy jöttek a tesók, egyre reménytelenebbé vált, hogy betartsuk. Az első fiam ráadásul kiszámíthatóan szopott, evett, aludt, hamar átaludta az éjszakákat. Sokáig egyformán teltek a napjaink, órát lehetett volna igazítani hozzánk. A második gyerek már nem aludt annyit, én is fáradtabb voltam, elköltöztünk, kezdett megborulni a rendszer. Sokáig stresszelt a dolog, aztán a harmadik babánál már lazább voltam, rájöttem, hogy a lelki békém fontosabb, mint hogy azon görcsöljek, hogy pont hétkor legyen a fürdetés.

3. Babanaplót és rendszerezett fotóalbumot vezettem...

...amíg nem lettem többgyermekes anyuka. Oké, kezdő kismamaként az ember még sokkal lelkiismeretesebb, de az is benne van, hogy nemcsak éjjel kettő és öt között van időnk. Volt egy Gyerekszáj elnevezésű könyvecském, amit a kórházban kaptam, abba jegyzeteltem mindent az első berregéstől az ovis elköszönő rituálénkig. A gépemen hetente rendeztem könyvtárakba a fotókat. Minden alkalmat megörökítettünk, videókat is készítettünk. Aztán a csemeték számának növekedésével fordított arányban alakult a jegyzetek és képek mennyisége is. Ezt általában akkor veszem észre, amikor fotókönyvet készítek karácsonyra a nagyiknak. A harmadik gyerekről a legtöbb képet a nővére okostelefonjáról szoktam lementeni.

Baba és mama

4. Elhatároztam, hogy soha nem viszem betegen a bölcsibe...

...de sajnos néha kényszerhelyzetbe kerültem. Sőt, kezdetben még az antibiotikumoktól is ódzkodtam. De amikor visszamentem dolgozni, a lányom meg pont akkor lett beteg, amikor nekem a féléves beszámolót kellett megtartanom a felügyelőbizottság előtt, és másra nem számíthattam, reggel benyomtam a kúpot a fenekébe, hogy legalább a délelőttöt kibírja valahogy. Munka után meg rohantam érte, ahogy tudtam. A főnököm megértő, és gyereke is van, de manapság nem lehet sokáig feszíteni a húrt, senki sem pótolhatatlan. Persze ilyenkor az embernek egész nap azon jár az esze, mi lehet a gyerekkel, nem beszélve a lelkiismeret-furdalásról meg a gondozónők fejcsóválgatásától.

5. Megbeszéltük, hogy a pocaklakóknak is mesélni fogunk...

...és az első gyerekünk csak úgy szívta magába a sok fordulatot. Ha este fél nyolckor apa hangja nem dördült meg a hasam mellett, a gyerek bokszgyakorlatokkal jelezte belülről, hogy idő van. De nemcsak a magzatra, ránk is jó hatással volt ez a meghittség minden este. Aztán jött a következő pocaklakó, aki már nem részesült ilyen rendszeresen az előadásban, bár sokszor sikerült úgy megoldani, hogy együtt legyünk, és mindkét gyerek hallhassa, hogyan gyógyult meg Boribon. Szegény harmadik babánál már el is maradt a pocakos mese, sőt neki talán többet olvasott az iskolás nagytesója, mint mi.

6. Azt akartam, hogy egyedül aludjon, a saját ágyában...

...csakhogy sokszor én bújtam a gyerek mellé. Imádtam vele aludni, és ez a mai napig így van. Először arra fogtam, hogy milyen jó ez a gyereknek, meg amúgy is el tud aludni egyedül, nem rontom el, ha néha mellé fekszem. Magamnak se vallottam be, hogy annyira jó érzés hozzábújni. Ráadásul a férjem sokat dolgozik éjszaka, én meg nem szívesen alszom egyedül. Szóval megtanítottam egyedül elaludni a lányom, nekem viszont hiányzik, ha nincs mellettem. Nem lesz több gyerekem, ki akarom használni ezt az időszakot, később már úgysem tehetem meg.

7. Elhatároztam, hogy nem fogok felesleges babaholmikra költeni...

...aztán mégis elköltöttem egy csomó pénzt ruhákra meg cipőkre. A rokon gyerkőcöktől nagyon sok jó minőségű holmit örököltünk, tényleg nem volt szükségünk semmire. A babáknak meg amúgy sem hiányoznak a drága márkák. Én viszont sokszor nem tudtam ellenállni a helyes ruháknak. Legtöbbször az interneten vásárolgattam, egyszerre több dolgot is, hogy megtérüljön a postaköltség. Rájöttem, hogy sokkal jobban szeretem abban látni a kislányomat, amit én választok neki.

8. Nem akartuk elhalmozni játékokkal a gyereket...

...de kezdeti eltökéltségünk hamar szertefoszlott, főleg amikor már a tesó is megvolt. Nála ráadásul kimaradtak a babajátékok, miért is érdekelte volna a formabedobó, amikor ott volt a legó, az autópálya. Nagy a rokonság, minden ünnepet, szülinapot, névnapot megtartunk közösen. És persze a nagyszülők, keresztszülők, nagynénik, nagybácsik mind-mind örömet akarnak szerezni a gyerekeknek. Azt mégsem mondhatjuk a kicsinek, hogy neked jó az is, amit a bátyád már nem használ. Közös a szoba, közösek a játékok, mindenki mindennel játszik. És már ott tartunk, hogy hiába ajándékozunk, selejtezünk, csináltatunk szekrényt, sehogy sem fér el a sok cucc, a gyerekek meg állandóan unatkoznak.

9. Arra készültem, hogy nem fogok tudni szoptatni...

...mert anyukám sem tudott szoptatni sem a tesómat, sem engem. A férjemmel be is szereztünk egy csomó cumisüveget, cumit, sterilizálót, mindent. Eleinte tényleg nagyon nehezen ment a szoptatás, csak minimális tejem volt, szinte semmire nem volt elég. De rájöttem, hogy akarom, hogy sikerüljön, ezért kitartóan próbálkoztam. Az is benne volt a dologban, hogy tudtam, hogy ezt várják el tőlem. Aztán amikor sikerült, beláttam, hogy mennyire csodálatos ez az egész dolog. Nem is akartam abbahagyni, pedig sokan mondták, amikor négy hónapos lett, hogy már adhatnék bébiételt. Hiába. Akkorra én már annyira beleszerettem a meghitt szoptatásba, hogy képtelenség lett volna lebeszélni róla.

10. Nem akartam erőltetni az evést...

...de persze sokszor azon kaptam magam, hogy valamilyen trükkel próbálom kicselezni a gyereket. A tévés elterelés elég sokszor bejött, főleg az első babánál. Nem éreztem jól magam, ha a kicsi eltolta a tányért, ezért az etetőszéket a tévé felé fordítottam, bekapcsoltam a kedvenc meséjét, ő meg szinte észre sem vette, úgy kanalaztam be a szájába a pürét. Amikor átmentünk játszani a barátnőmhöz, akinek hasonló korú volt a kislánya, mind a ketten másztunk a gyerekek után a szőnyegen a banánnal vagy az almafalatokkal. Olyan jól eljátszottak a gyerkőcök, nem akartuk megzavarni őket közben. Sajnos arra is gyakran volt már példa, hogy mentem a gyerek után a kanállal, főleg a kisebbik után, hogy csak pár falatot egyen legalább. Aztán amikor éhesek voltak, persze mind a ketten ettek rendesen, csak én aggódtam túl a dolgot, ki tudja miért.

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék