Gyermekbetegségek

Fogzás: tünetek és módszerek a fájdalom enyhítésére

A fogzás a babák, kisgyerekek tejfogainak előbújását jelenti. Természetes folyamat, azonban gyakran okoz olyan tüneteket, ami sem a babának, sem az anyának nem jelent jót.
2017. Április 24.

Mi a fogzás?

A fogzás a gyerekek tejfogának előbújását, illetve az azt megelőző időszakot jelenti. A tejfogak előretörése hat hónapos kor körül kezdődik, és nagyjából kétéves korig tart. Van, akinél a folyamat már három-négy hónapos korban megindul, másnál csak kilenc-tizenegy hónapos kor körül kezdődik meg – ez is normális.

A fogzás tünetei

Fokozódik a nyálképződés, gyulladásszerű állapotba kerül az íny, a kicsik nyűgösebbé, sírósabbá válnak, mindent bevesznek a szájukba, nyomkodják az ínyüket. Ebből arra lehet következtetni, hogy az íny már bizsereg, esetleg fáj is. A fogzásnak több fokozata is lehet: vannak, akiknél mindez fel sem tűnik, míg másoknál annyira erőteljes a nyálképződés, hogy a csecsemőnek az álla és a nyaka is folyamatosan nyálas lesz. Ez okozhat enyhe bőrpírt is. A csecsemőnek ez idő tájt a széklete is hígabb lehet. Emellett jelentkezhet enyhe hőemelkedés, láz is. Utóbbi esetben már érdemes gyerekorvoshoz fordulni.

Először jellemzően az alsó kis fogak törnek előre, azokat követik a felső középsők. Harmadik körben az oldalsó kis metszőfogak bújnak elő, amelyeket nagyjából egy-másfél éves kor körül az első kis őrlőfog követ. A következő lépésben általában a szemfogak jelennek meg, végül pedig, nagyjából kétéves kor körül a leghátsó őrlőfogak törnek elő. Ezek a fogak már nagyobb koronával rendelkeznek, így kibújásuk a kicsiket is jobban megviseli.

Fogzás ideje alatt adhatsz a kicsinek hűtött, erre a célra alkalmas rágókát

Változó, hogy egy fog mennyi idő alatt tör ki teljesen, általánosságban az áttörés után a korona pár hét alatt teljesen kibújik. Annál a gyereknél, akinél maga az áttörés is lassabban megy végbe, jellemzően a kibújási folyamat is hosszabb idő alatt zárul.

A fogzás diagnózisa, kezelése

Orvoshoz csak akkor kell fordulnotok, ha a fogzás az első születésnap után sem indul meg. Ha pedig bepillantasz a kicsi szájába, jól láthatod, hogy az íny duzzadt és vöröses, néha vérzés miatt még kékes is. Az a terület, amelyiken a fog éppen kezd áttörni, egészen hólyagszerűvé is válhat. Az íny annál fehérebb, minél közelebb van hozzá a fog, amikor pedig már áttöri, enyhül a duzzanat, és visszahúzódik a gyulladás, bár a fog körül körkörösen még ekkor is látható pirosabb terület. Ez teljesen normális jelenség.

Ha a fogzás fokozott nyálképződéssel jár, emiatt pedig csecsemőd bőre bepirosodik, érdemes bőrvédő krémeket használni. Ha a pici a folyamat miatt időnként nyűgösebb, célszerű többet játszani vele, elterelni a figyelmét. Ha étvágytalanság lép fel, fájdalomcsillapítót, kúpot, enyhe, lokális készítményeket, gyulladáscsillapítókat, hűsítő zseléket is kipróbálhatsz.

A pici szájápolásán a fogzás megindultával változtatni kell: míg azt megelőzően az ínyt étkezések után elegendő nedves gézzel, pici, speciális kesztyűvel tisztogatni, addig az első fogak kibújásakor már érdemes speciális kis kefét is beszerezni.

Hasznos információk

Speciális rágókákat adhatsz a babádnak. Ezeket érdemes használat előtt hűtőben (nem mélyhűtőben) tárolni. A borostyán nyaklánc használata ellenben veszélyes, és semmilyen tudományos alapja nincs hatásosságának!

A cikk a Kismama magazin Gyermekbetegség különszámában jelent meg.

A cikk elkészítésében nyújtott segítséget köszönjük dr. Ambrus László fogszakorvosnak.

További cikkek fogzás témában: