Gyermekbetegségek

Csonttörés gyerekeknél: tünetek, diagnózis, kezelés és megelőzés

Akár csak a felnőtteknél, a gyerekeknél is előfordulhatnak csonttörések, sőt, még veszélyesebb is, mint később. Miért jelenthet nagyobb problémát kisgyermekkorban a csontsérülés?
2017. Március 26.

Mi a csonttörés?

Csonttörésnek a csontszövet folytonosságának megszakadását nevezzük. A csonttörés során nemcsak a csontszövet, hanem a sérült rész közelében található erek, idegek és a bőr is sérülhetnek, valamint a környező kötőszövet bevérzik, és az izomzat is megduzzad. A csonttörések szempontjából a kisgyermekkor az egyik legveszélyeztetettebb időszak.

A csonttörés tünetei

A csonttörés feletti bőr- és lágyrész sérülések alapján fedett és nyílt törésekről beszélhetünk. Nyílt törés esetén a törött csontrészek átszakítják a bőrfelszínt is, fedett törés esetén biztos jelnek tekinthető, ha a végtag alakja megváltozik, duzzadt, deformálódik, illetve mozgathatósága kórossá válik, vagy ha a csontvégek hallhatóan ropognak. Csonttörésre utalhat, ha az érintett testrész duzzadt, fáj, vérömleny keletkezik rajta, és élettani működése nem megfelelő, vagy teljesen kiesik.

A csonttörés diagnózisa, kezelése

A diagnózis felállításához röntgenvizsgálatra van szükség, ám ez nem minden esetben ad teljes képet. Jó, ha a kicsit kifejezetten gyermekekhez szokott traumatológus vagy sebész is látja, és ha szükséges, más kiegészítő vizsgálatokat is bevet. Ilyen lehet az ultrahang, illetve az MR. Utóbbi alkalmazása akkor a legfontosabb, ha a sérülés miatt műtéti kezelésre van szükség.

A töréseket általában nem kell műteni, elég rögzíteni, esetleg gipszelni. Ez akkor is fontos, ha a csont nem mozdult el, és a fájdalmat leszámítva elvileg használható az adott tag. Ennek oka, hogy a nyugalomba helyezés eleve fájdalomcsillapító hatású, másrészt a gyógyulási folyamatot is gyorsabbá teszi. Ma már egyre elterjedtebb, hogy gipsz helyett üvegszálas, nedvességre polimerizálódó anyagokat alkalmaznak. Ezeknek nagy előnye a kis súly és az egy órán belüli terhelhetőség. Esztétikusabbak, mint a gipszek, a gyerekek pedig imádják őket, mert színesek.

Tudnunk kell, hogy gyermekkorban, a növekedés befejezte előtt a csontokon úgynevezett növekedési zóna található, melynek közvetlen közelében vagy éppen azt érintve „szívesen” törik a csont. Ez azért fontos, mivel a későbbiekben, amennyiben a gyermek törése rosszul gyógyul meg, növekedési zavar alakulhat ki.

A csonttörés megelőzése gyerekeknél

A csonttörés kockázatát megfelelő odafigyeléssel, a gyermek korának megfelelően megválasztott játéknemekkel és oktatással csökkentheted. A biztonsági intézkedésekre figyelj: ha a kicsi biciklizik, görkorcsolyázik vagy gördeszkázik, célszerű rá védőfelszerelést adnod. Emellett fontos az is, hogy a gyerek sokat mozogjon, egészségesen táplálkozzon, ez ugyanis segíti a csontok fejlődését, épülését és erősödését.

Hasznos információ a csonttörésről

A jóltápláltság, a kalciumban gazdag élelmiszerek (tej, tejtermékek) elősegítik, de nem gyorsítják a csontok gyógyulását. Ha a gyerek csontstruktúrája ép, akkor jól gyógyul, mert növekedésben van, és mert sokkal vastagabb a csonthártyája, mint a felnőtteké. A gyógyulást és a későbbi rehabilitációt az is elősegíti, hogy a megfelelő ideig tartó rögzítés után kontrollált körülmények között, de hamar megkezdi a testmozgást.

Szaklektor: dr. Kováts Dávid gyermeksebész szakorvosjelölt

Ezek a cikkek is a csonttörés témához kapcsolódnak:

Csontbajok

Ha törik a csont

Ne húzd és emeld a karjánál fogva!

Hogy zajlik a koponyaröntgen?

Nyáron gyakoriak a törések a gyerekeknél

Csontosodási zavarok gyermekkorban