Gyerek

Minden oviba kerékpárt!

Bringázni jó, ezt a kicsik is tudják. De sokuknak nincs mivel! A Trans Hungária Maraton hegyi kerékpárosverseny szervezői bicikliket adományoznak olyan óvodáknak, melyek másképp nehezen jutnának sportfelszereléshez.
2011. Július 30.

Idén, augusztus 17. és 20. között első alkalommal kerül megrendezésre a Trans Hungária Maraton hegyi kerékpárosverseny országunk északi régiójában, a Nagymaros és Tokaj közötti útvonalon. A szervezőknek – a maraton sikeres levezénylése mellett – nagyon fontos, hogy segítsenek az ebben a régióban élő embereknek, hiszen ezek a települések Magyarország elmaradottabb falvai és városai közé tartoznak. A „Mindenki ott segít, ahol tud!” elvnek megfelelően a Trans Hungária Maraton rendezvény szervezője, a Sportaktív Sportiroda Kft. évről évre szeretne eljuttatni gyerekkerékpárokat egy-egy település kisebb óvodájába. Szándékosan nem nagyobb városok nagy létszámú óvodáit választják ki, hiszen a kisebb tagóvodák sokkal jobban rászorulnak a támogatásra. A jótékonysági akcióval az a célunk, hogy rávilágítsunk arra, milyen fontos már gyerekkorban megszerettetni a mozgást, a szabad levegő és a kirándulás nyújtotta aktív pihenést. Erre nagyon jó eszköz a kerékpár, hiszen a gyerek egyedül vagy a családjával is használhatja, így megismerheti környezetét és a helyi látnivalókat – nyilatkozta Harangvölgyi András, a Trans Hungária Maraton főszervezője.

Bükkszékre kerülnek az első bringák

Idén, első alkalommal a bükkszéki tagóvoda kap Hauser márkájú gyerekkerékpárokat, melyet a rendezvény szervezői, Dósa Eszter magyar kerékpárbajnok és Papp Gergely, a Tv2 Aktív műsorvezetője adnak át augusztus 4-én, még a maraton megkezdése előtt. A sportiroda egy mini kerékpárospályát is felállít, ahol a gyerekek ki is próbálhatják az ajándék bicikliket. A felkérést örömmel vállaltam, hiszen nekem is van egy óvodáskorú fiam, így mint apa is tudom, milyen fontos a közös családi program. A bringázás jó móka, hiszen sportolunk, jó levegőn vagyunk, és mindezt együtt! Fontos, hogy ilyen élményekkel minden gyerek gazdagodjon, így a Trans Hungária Maraton kezdeményezését üdvözlendőnek és követendőnek tartom! – mondta Papp Gergely műsorvezető. Dósa Eszter teljesen egyetért a szervezőkkel és Papp Gergely műsorvezetővel, véleménye is ezt tükrözi: Nem gondolom, hogy feltétlenül messzire kell utazni ahhoz, hogy jó terepen, csodás tájakon tekerhessen az ember. Ha óvodásaink megélik a bringázás örömét, annak szépségét, már részesei lehetünk egy-egy gyerek egészséges felnőtté válásának.

Harangvölgyi András a jövőről a következőképp beszélt: Az akciót hagyományteremtő céllal hoztuk létre, így jövőre is folytatjuk a bicikliosztást, csak egy másik falu gyerekeinek arcára varázsolunk mosolyt!