Gyerek

Anya is a gyíkba járt, mikor pici volt!

És ott akkor sem számított, hogy szépen rajzol-e. Inkább az, mennyire élvezte. Ez ma is így van!
2011. Szeptember 13.

A GYIK Műhely (Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti Műhely) 1975-ben Szabados Árpád és Várnagy Ildikó elképzelései alapján a Magyar Nemzeti Galéria akkori vezetésének felkérésére jött létre. Akkor még csak heti egy alkalommal várták a gyerekeket, kezdetben együtt mindenféle korosztályt. Hamar kiderült, hogy jobb, ha külön járnak a korcsoportok, így ma más időpontban várják az ovisokat, iskolásokat, középiskolásokat.

Itt nem számít, hogy „szépen” rajzol-e a gyerek és „ügyes”-e a keze… Itt csak az számít, hogy jó kedvvel kalandozzon a művészeti ágakközött! A rajzolás helyett a festésen, agyagozáson, szobrászkodáson, építésen, átalakításon, vágáson, tépésen, összerakáson, kivetítésen, eljátszáson, zenélésen, azaz a problémamegoldáson és az új anyagok megismerésén, kombinálásán van a hangsúly.

Péntekenként az ovisoké a birodalom

Minden pénteken délután négytől várják a legkisebbeket. Különösképp azokat, akinek a szülei eddig azt gondolták, gyerekük még túl kicsi ehhez!

Idén a természeté a főszerep, az őszi programsorozat címe: A Növénypalota világa

– Ki lakik a mélyben? – titokfejtés (apró grafikák készítése)

– A Mag – átalakulások (szobrok természetes anyagokból)

– Milyen is a Növénypalota? (közös alkotás, doboz installációk)

– A Növénypalota apró lakói (agyagmintázás)

– Erőállat-arcmásom (vegyes technika)

– Az erőállat jelei – nyomhagyás és ritmus (agyag, gipsz dombormű)

– Személyes papírmasé bábuk (természetes anyagok, papírmasé)

Kóstolj bele a tavaszi GYIK-pillanatokba! Akkor a labirintus témája állt a középpontban.