Gyerek

Vesebetegség: cselekedj időben, hogy megelőzd

A Vese Világnap megrendezésére tizenegyedik alkalommal került sor, a több mint 100 országában megtartott világnap ez évi jelmondata: "Cselekedj időben, hogy megelőzd".
2016. Március 09.

A Világnap – amely magyar kezdeményezésre született meg – központi témája “A gyermekek és a vesebetegség”. A szervezők – A Nemzetközi Nephrologiai Társaság és a Vesealapítványok Nemzetközi Szövetsége – szeretnék felhívni mind a szakma, mind a közvélemény figyelmét a gyermekkori vesebetegségekre, és azokra a kockázati tényezőkre, amelyek később vesekárosodáshoz vezethetnek.

A gyermekeknél viszonylag ritkán fordulnak elő vele született veseproblémák. A leggyakoribb eltérés az üregrendszeri tágulat, a húgyúti fertőzések, vizelettartási problémák, ritkán fordul elő a patkóvese, cisztás megbetegedések és vesekő. Fontos, hogy ezeket a betegségeket minél korábban diagnosztizálják és kezeljék.

Sokkal gyakoribb probléma azonban, hogy a rossz szokásokkal, helytelen életvitellel már fiatal kortól kezdve károsodik a vese, ami komoly felnőttkori problémákhoz vezethet.

A kockázati tényezők közé soroljuk a korai dohányzást, a fiatalkori magas vérnyomást, a cukorbetegséget, a mozgásszegény életmódot, az egészségtelen táplálkozást. A vesebetegség „csendes járvány”, a szövődmények sokszor csak 10-20 évvel később jelentkeznek, sok esetben visszafordíthatatlan károkat okozva. Ezért rendkívül fontos a megelőzés.

A krónikus vesebetegek száma folyamatosan növekszik, hazánkban a lakosság mintegy 10%-a, szenved vesebetegség valamely szakaszában.

Gyermekeknél előforduló vesebetegségek

Az egyre tökéletesedő képalkotó diagnosztikai módszereknek köszönhetően már a terhesség során fény derülhet arra, ha a magzat veséje nem szabályosan fejlődik.

Az ultrahang vizsgálat elsősorban a vese, és a vizeletelvezető-rendszer fejlődési rendellenességeiről adhat információt.

A leggyakoribb eltérés az üregrendszeri tágulat. E rendellenességek enyhébb esetben a fejlődés során megoldódhatnak – azaz a gyerek “kinövi”- ám súlyosabb esetben sebészeti beavatkozásra van szükség.

Üregrendszeri tágulat a húgyvezetékeknek a hólyagba való beilleszkedésének rendellenessége nyomán is kialakulhat. Emiatt vizelet-visszafolyás alakulhat ki, ami húgyúti fertőzésre hajlamosít. Javulhat spontán módon, súlyosabb, visszatérő húgyúti fertőzést okozó esetekben sebészeti megoldásra lehet szükség.

A húgyúti rendellenességekre fontos figyelni, mivel felszálló fertőzések kialakulására hajlamosítanak. Csecsemőkorban ez főként a fiúkat sújtja, későbbi életkorban azonban a lányoknál lesz gyakoribb a fertőzés, ami a higiénés viszonyok javításával részben megelőzhető.

A húgyúti fertőzés a leggyakoribb gyerekkori, vesét érintő betegség, többnyire hasfájással, fájdalmas, gyakori vizeléssel illetve derékfájással, magas lázzal, elesettséggel jár.

Az alsó- illetve a felső húgyúti fertőzések is bakteriális eredetűek, a kórokozó legtöbbször a székletben normálisan jelenlévő E.coli baktérium. A kezelés antibiotikum adását jelenti.

A gyerekkori vese problémák közé tartoznak a vizelettartási problémák is. A gyerekkori inkontinencia hátterében valódi szervi okot ritkán találunk. Kivizsgálása általában 6 éves kor felett szükséges.

A ritkább rendellenességek közé sorolható a patkóvese, amikor a két vese alsó részének összenövése nyomán kialakuló eltérés. Fontos felismerni, de többnyire nem jár súlyos következményekkel.

A cisztás vesebetegségek lehetnek ártalmatlanok, vagy súlyos következményekkel járók, jelentkezhetnek akár újszülöttnél, akár fiatal felnőttkorban.

A vese daganatai is előfordulhatnak, de jóval ritkábban, mint felnőtteknél. Gyerekkorban a Wilms tumor a legjelentősebb. A daganat lehet nagyméretű, sokszor a hasfalon át tapintható.

A vesekő gyereket is sújtó, olykor súlyos tüneteket okozó kórkép. Legtöbbször görcsös fájdalmat, vérvizelést okoz.

Belgyógyászati vesebetegségek általában az egész szervezetet vagy a vesét érintő, speciális immunfolyamatok következtében alakulnak ki, melyeknek nincsen sebészeti megoldása. A nephrosis syndroma tünet-együttes, a kisgyereknél kezdődő, majd serdülőkorra megszűnő, visszatérő fehérjevizeléssel járó betegség, amely ödémával és a vizeletmennyiség csökkenésével jár. Számos típusa ismert, amelyek kimenetele különböző lehet. Kezelése a veseelégtelenség mértékétől függően dialízissel, illetve tüneti terápiával zajlik.

A gyermekkori veseelégtelenség szerencsére igen ritka kórkép. Magyarországon 8-12 gyerek szorul évente vesepótló kezelésre. A gyerekkori vesebetegségeknek következménye lehet a veseelégtelenség, amely lassan alakul ki, tünetei későn jelentkeznek, ezért sokszor későn ismerik fel. Figyelmeztető lehet a vizeletmennyiség változása, a vérszegénység, a fáradékonyság.

Mit tehet a veséjéért?

Legyen fitt és aktív!

Rendszeresen ellenőrizze vércukorszintjét!

A cukorbeteg emberek mintegy felében fejlődik ki a cukorbetegséggel kapcsolatos diabéteszes vesebetegség, a cukorbetegség következtében kialakuló vesekárosodás mérsékelhető vagy teljes mértékben kivédhető, ha idejekorán észleljük.

Ellenőrizze vérnyomását!

Habár azt sok ember tudja, hogy a magas vérnyomás agyvérzéshez, illetve szívinfarktushoz vezethet, azt viszont kevesen tudják, hogy ez a leggyakoribb oka a vesebetegség kialakulásának is.

Étkezzen egészségesen és kerülje a túlsúlyt!

Az ideális testsúly segít kivédeni a cukorbetegség, szívbetegségek és más olyan állapotok kialakulását, amelyek krónikus veseelégtelenséghez vezethetnek.

Fogyasszon megfelelő mennyiségű folyadékot, elsősorban vizet!

Régi bölcs javaslat napi 8 pohár víz fogyasztása. A legújabb kutatások szerint pedig elengedhetetlen a jó egészséghez.

Ne dohányozzon!

A dohányzás lelassítja a vese véráramlását. Amennyiben kevesebb vér jut a vesékbe, romlik a vesefunkció. A dohányzás a vesedaganatok kockázatás is mintegy 50%-kal megnöveli.

Kerülje a vény nélküli gyógyszerek rendszeres szedését!

Általánosan elterjedt gyógyszerek rendszeres szedése, mint a különböző gyulladásgátlók, amelyek vesekárosodást okozhatnak.

Ellenőriztesse vesefunkcióját, ha egy vagy több kockázati tényezővel rendelkezik, úgy mint:

  • a cukorbetegség,
  • a magas vérnyomás,
  • a túlsúly,
  • vagy a családban előforduló vesebetegség
  • További információk a http://www.vesebetegseg.hu/, a http://www.nephrologia.hu és a http://www.worldkidneyday.org/ oldalakon olvasható.

    Kapcsolódó cikkeink:

  • Vesebetegségek kisgyermekeknél
  • Urológiai problémák gyermekkorban
  • Csecsemő ultrahang a rendellenességek kiszűrésére