Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Sok (jó) gyerek kis helyen is elfér?

Szerző: R. Fonyó Barbara, a Mom with five szerzője

2016. január 27.

Forrás: babaszoba.hu

A mondás szerint sok jó ember kis helyen is elfér. Nem tudom, másnál hogy van ez, de nálunk vagy nem jók a gyerekek (á, ez tutira nem igaz!), vagy túl kicsi a tér, mindenesetre egy szobában nem nagyon fértek meg... egymással.

Sok jó gyerek...

Pedig a kezdet kezdetén én is az egy, közös gyerekszoba híve voltam, különösen, amikor még csak egy gyerekünk volt, na jó, még akkor is, amikor három év alatt egyről a kettőre lépvén, megduplázódott a csemeték száma. Még az sem változtatta meg az álláspontomat, hogy különböző neműekre sikeredtek és a habitusuk igencsak eltért egymástól.

Hittem a szakkönyveknek, amelyek szerint jót tesz a testvéreknek a közös szoba, mert erősíti a közöttük lévő családi köteléket, lehetőséget ad arra, hogy megtanulják a kölcsönös tiszteletet, és a szocializációjukat is elősegíti..., csak épp arról nem szólt a fáma, hogy ezek mellett számtalan hátránnyal is jár, különösen tekintettel a szülők idegrendszerére.
Én négy gyerekig bírtam a közös gyerekszobát, mondjuk ki őszintén: egyre rosszabbul. Ráadásul közben megérkezett Legkisebb és egyszerűen nem tudtam már hova tenni az egylégterű szobában, mert nemcsak kézzel fogható hely nem volt számára, hanem közben a nagyobbak megnőttek (ebből is fakadt az elhelyezés képtelensége, ugyanis egyre több helyet foglaltak el fizikai valójukban és a holmijaik tekintetében is), így az esti szertartás és fektetés időpontja lényegesen későbbre tolódott, mint ami megfelelt volna egy pár napos, hetes csecsemőnek.

De a másik oldalról szemlélve sem volt ideális az állapot, vagyis az éjszakai kelések nemcsak nekem nem használtak, hanem a gyerekeknek sem: a rövid távú hatás rájuk nézve volt igencsak rossz (forgolódtak, meg-megébredtek a zajoktól, szagoktól), a hosszú távú hatás azonban leginkább rajtam csapódott le... nappal: nekem kellett megküzdeni a kialvatlan, ingerlékeny gyereksereggel.

Sutba dobtam hát a könyveket és az elveimet (ahogy oly sokszor már az elmúlt pár év alatt, amióta gyerekeim vannak) és rávettem férjet, hogy alakítsunk ki mindenki számára egy saját kis kuckót, aminek z-á-r-h-a-t-ó ajtaja van. Ugyanis ez volt mindennek a kvintesszzenciája.
Különösen fontos ez, ha van egy olyan gyereke az embernek, mint nálunk Négyes, aki még álmában sem képes csöndben maradni, lételeme a beszéd (még éjszaka is), valamiért ugyanis azt gondolja, hogy ez az egyetlen bizonyíték arra, hogy ő létezik. R. Descartes sokat emlegetett mondata ("Gondolkodom, tehát vagyok.") az ő értelmezésében inkább így hangozhat: "Beszélek, tehát vagyok."

Az önálló szobák kialakítása előtt persze próbálkoztunk átmeneti megoldásokkal is, de hamar be kellett látnunk, hogy a függönyökkel, bútorokkal leválasztott önálló ficakokban a hang és a fény ugyanúgy terjed, mint az akadályok nélkül, viszont többet kell takarítani.

Az önálló szobáknak az a hátránya megvan, hogy a nagy közös játszós terület megszűnt, de hát mire való a családi nappali, ha nem pontosan erre? Csak kellő rugalmasságot kell tanúsítani a szoba megváltozott funkciójának irányába és máris élvezettel merül el az ember a könyvében a szétszórt legókupac közepén.
A cikket a Mom with five szerzője írta.

Kapcsolódó cikkeink:
  • Miért költözzenek a testvérek közös szobába?
  • Az idő, mint nem létező nagycsaládos fogalom
  • Így segítsd a sok testvért!
  • A nagycsaládos életforma gyönyörei
  • Hozzászólások

    Támogatóink ajánlatai

    h i r d e t é s

    Facebook

    Szponzorált hirdetések

    Legkeresettebb címkék