Gyerek

Minden harmadik középiskolás drogozik

Bár még távolinak tűnik a probléma, nem árt, ha képben vagy kábítószerügyben! A legszembeötlőbb változás 2010-ben a heroin háttérbe szorulása, és az amfetaminok, valamint az új dizájner drogok terjedése volt.
2011. November 11.

Elkészült a Nemzeti Drog Fókuszpont országjelentése a 2010. évi magyarországi kábítószerhelyzetről. A Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontjának hazai monitorozó intézménye a kábítószer-jelenség számos vetületéről gyűjt és dolgoz fel információkat az európai uniós elvárásoknak megfelelően. Az éves jelentés szerint a 2010. év legszembetűnőbb változása egyértelműen a szerhasználat szerkezetének átrendeződése volt: csökkent a heroin-használat és ezzel párhuzamosan terjedt az amfetamin, illetve az új dizájner drogok fogyasztása.

Egyre több középiskolás érintett

A legaggasztóbb az, hogy a középiskolások körében 2010-ben zajlott kutatás eredményei szerint az elmúlt négy évben mintegy másfélszeresére nőtt a 9-11. évfolyamos diákok drogérintettsége. A tanulók közel egyharmada (30,7 százalék) fogyasztott már valamilyen tiltott vagy legális drogot. A legnagyobb változás az amfetaminok használata esetében volt megfigyelhető, ahol több mint másfélszeresére nőtt a kipróbálók aránya. Bár a visszaélésszerű gyógyszerhasználat korábban a lányok körében volt elterjedtebb, a jelenlegi adatok szerint a nemek közötti különbség e téren eltűnni látszik.

Az egyes szertípusokat életükben legalább egyszer fogyasztók aránya a 9. és 11. évfolyamos tanulók körében, 2006-ban és 2010-ben (az adatok százalékban kifejezve)

Minden harmadik középiskolás drogozik

Forrás: 2011-es Éves jelentés a magyarországi kábítószerhelyzetről, Nemzeti Drog Fókuszpont

Növekvő aggodalom az amfetamin és a kannabisz miatt

Az egészségügyi ellátórendszerbe kerülő kliensek körében 2010 folyamán markánsan nőtt a kannabisz- és a stimuláns-használat miatt kezelést kezdők száma, ugyanakkor egyre kevesebben folyamodtak valamely egészségügyi intézményhez ellátásért heroin-használatuk miatt. A mefedron-használat következtében fellépő kezelési igények száma 2010 nyarától indult növekedésnek. A mefedronra jellemző, hogy használata intenzív, azaz a szert fogyasztók naponta többször, az amfetaminnál gyakrabban szippantják vagy injektálják, minek következtében a steril fecskendők iránti igény is megnőtt.

2010-ben közel harmadával csökkent az opiátok okozta mérgezések száma, ugyanakkor 28 százalékos növekedés mutatkozott az amfetamin-mérgezések esetében, továbbá 55 százalékkal megugrott a kannabisz okozta mérgezések száma is. Ez annál is inkább figyelemre méltó adat, hiszen a gyerekek többsége ezeket ártalmatlan szereknek tartja!

Átrendeződött a szintetikus szerek piaca

A tavalyi év legjelentősebb kábítószerpiaci fejleménye a szintetikus szerek piacának átalakulása volt: az ecstasy tabletták eltűntek, és új, sok esetben legális pszichoaktív hatóanyagot tartalmazó porok és tabletták jelentek meg, szokatlanul gyorsan terjedve. A mefedron (közismert nevén KATI) népszerűsége néhány hónap leforgása alatt meghaladta az addig leggyakrabban használt szintetikus szer, az amfetamin kedveltségét úgy, hogy mindeközben az amfetamin-lefoglalások száma sem csökkent. 2010 őszén is folytatódott a marihuána legális alternatívájaként számon tartott, szintetikus kannabinoidokkal kezelt növényi anyagok terjedése. Emellett számos új szintetikus hatóanyag jelent meg, amelyek nem szerepelnek a tiltólistákon. Ezzel párhuzamos folyamat az olcsó, legális szerek internetes piacának fejlődése – főként ezek fogyasztása terjed a középiskolások körében.

Változó klienskör: gyerekekre fókuszálnak a drogdílerek

A heroinforgalom csökkenésével párhuzamosan jelentős növekedés figyelhető meg az amfetaminok fogyasztásának terjedése terén, ami nemcsak a normál népességben, de a drogambulanciák és az ártalomcsökkentő szolgáltatások klienskörének változásában is megjelenik, és egyértelműen tetten érhető a drogpiaci adatok elemzésekor is. Emellett 2010-ben jelent meg – az akkor még legális – mefedron (KATI), amelynek térnyerésével a rutin adatgyűjtő rendszerek nem tudtak lépést tartani. Következésképpen e statisztikákból csak következtetni lehet a jelenségre, kvalitatív és drogpiaci, lefoglalási információk viszont igazolják a szer rohamos terjedését.

A tavalyi évben észlelhető volt egy másik legális szercsoport, a szintetikus kannabinoidok fokozott terjedése is. Elsősorban a hatósági lefoglalások adatai mutatják, de erre engednek következetni a populációs vizsgálat eredményei, a kannabisz okozta mérgezések számának emelkedése, illetve a kezelőhelyek tapasztalatai is. Az új szerek gyors terjedésének okai feltételezhetően az alacsony ár, a könnyű hozzáférés, a kimutathatóság hiánya, az újdonság és a vélt alacsony kockázat.

Az új Nemzeti Drogstratégia előkészítésével párhuzamosan a Nemzeti Erőforrás Minisztérium mindent elkövet a kábítószerpiacon újonnan megjelenő és elterjedő új pszichoaktív szerekkel kapcsolatos jogi szabályozás mielőbbi kialakítása érdekében. Amellett, hogy a tárca kilenc új szer tiltólistára vételét kezdeményezte – a már működő egyedi listás szabályozás mellett -, egy olyan szabályozás kialakítása van folyamatban, amely a kémiai hasonlóság alapján vonná ellenőrzés alá a különböző hatóanyag-tartalmú szereket. Az alkalmazni kívánt ún. generikus rendszer olyan szercsoportokat határoz meg, amelyek szerkezetileg származtathatók, levezethetők egy adott vegyületből. A törzsképlet alkalmazásán alapuló szabályozás megteremtésével nemcsak lehetőség nyílik a gyors reagálásra, de az általános csoportleírás terveink szerint nehezebbé teszi új, alternatív pszichoaktív szerek legális forgalomba kerülését is.

A Nemzeti Drog Fókuszpont

A Nemzeti Drog Fókuszpont a drogmonitorozás európai uniós intézményrendszerének hazai központja: a saját kutatások mellett más intézményekben keletkező adatokat, információkat gyűjt, dolgoz fel és szolgáltat hazai és nemzetközi szervezeteknek a kábítószer-probléma feltárásával, kezelésével és megoldásával kapcsolatos döntéseikhez. További információ: www.drogfokuszpont.hu

Éves jelentés a magyarországi kábítószerhelyzetről

A Nemzeti Drog Fókuszpont által évente kiadott összefoglaló az EMCDDA, Európai Unió kábítószer-monitorozási központja által megfogalmazott sztenderdek mentén vizsgálja a magyarországi kábítószerhelyzet alakulását. A témával foglalkozó hivatalos intézmények és más független felmérések adatait összesítő dokumentum minden év novemberének első hetében kerül nyilvánosságra. Az eddig megjelent Éves jelentések elérhetőek a www.drogfokuszpont.huoldalon.

Forrás: Nemzeti Drog Fókuszpont