Gyerek

Miért egyen a család levest?

Gyermekkorunkban a vasárnapi ebédlőasztal elképzelhetetlen volt húsleves nélkül. Mi azóta felnőttünk, és az étkezési szokások is megváltoztak. Pedig a levest kár kihagynunk a hétvégi menüből!
2014. Október 02.

Miért egyen a család levest?

Levest enni ősszel és télen igazán jó, amikor már kint hűvösebb az idő, és egy tányér meleg leves jól átmelegíti az embert. Most tippeket adunk, milyen levesekkel rukkolj elő, ha a család minden tagját el akarod kápráztatni.

Miért kell a leves?

A levesfogyasztás előnye, hogy fedezi a napi folyadékszükséglet egy részét. A leveshez szükséges nyersanyagokból kioldódott tápanyagok pedig könnyen felszívódnak. A jól megválasztott és elkészített leves színével, illatával, ízeinek összhangjával, zamatával és hőmérsékletével étvágygerjesztő. Együttesen beindítják, illetve fokozzák a gyomornedv képződését, és ezzel előkészítik azt a további ételek befogadására és könnyebb emésztésükre.

A leves értékes szervezetünk számára, főleg, ha minél több zöldséget, gyümölcsöt tartalmaz, így magasabb lesz a rost-, vitamin- és ásványianyag-tartalma. Persze ha eddig nem volt nagy “levesezős” a család, akkor igényel egy kis előkészítést az átállás.

Gyerkőcöknek – Mindent bele levest!

Gyerekek az óvodában ülik körbe az asztalt. A dadus néni kimeri az első kanál levest, mire felhangzik pfúj, ezt nem eszem meg! Ugye ismerős jelenet? Hogy elkerüld a hasonló helyzetet otthon, készítsétek el a gyermekeddel közösen a családi asztalra kerülő levest. Hadd legyen szabad választása, mi kerüljön bele az ételbe! Kérd meg, sorolja fel a kedvenc zöldségeit, amiket szeretne majd a levesbe rakni. Készítsétek elő a zöldségeket, alaposan mossátok meg, és kezdődhet a főzőcskézés! Ha már nagyobbacska a gyerkőcöd, segíthet a pucolásban és a zöldségek felkockázásában is.

A közös főzés élménye, az izgalom, hogy milyen lesz az általa kiválogatott zöldségek íze, meghozza majd az étvágyát, és alig várja majd, hogy megkóstolhassa a levest. Ezzel a módszerrel nem csak a levesevésre tudod rászoktatni, hanem észrevétlen bevonod a konyhai tennivalókba is.

Apának – Tartalmas, gazdag levest!

Emlékszem a nagyapámra, aki mindig egy nagy karéj kenyeret majszolt el a déli leves mellé. Sok férfi számára csak üres menünek számít a leves, holott egy tartalmas, gazdag leves akár egytálételként is megállja a helyét. Ha nem akarunk kétféle levest készíteni, a gyermekünk által összeállított mindent-bele-levest turbózhatjuk fel úgy, hogy apa számára is ízletes és főleg laktató legyen! Levesbetétként kerülhet bele gersli, bulgur, de akár barnarizs is. Természetesen húsokkal is gazdagíthatjuk a leves tartalmát, csirke vagy pulykahússal további élvezeti faktort varázsolhatunk az ételbe.

Magunknak – Finom és fogyókúrás levest!

Emlékszel még a kilencvenes évek legnépszerűbb fogyókúra-őrületére, a káposztaleves-diétára? Szinte minden családban volt valaki, aki kipróbálta a tiszavirág életű karcsúsodást. Szerencsére az orvosok és a dietetikusok hamar felemelték a szavukat a hasonló, rövid idő alatt gyors fogyást ígérő, egyoldalú diéták ellen, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az otthon készült, alacsony zsírtartalmú, változatosan elkészített levesek egészségesek, és ha okosan esszük, még fogyasztanak is. A “levesezés” az egyik legkiválóbb fogyókúrás módszer. Ha hét közben nem kell a családra főznöd, akkor magadnak is összecsaphatsz egy fazékkal.

A levesevésnek számos előnye van:

  • Sokat ehetsz belőle, mégis kevés kalóriát tartalmaz, remek folyadékpótló és átmelegít a hideg őszi napokon. A leves hamar eltelíti a gyomrodat, és nem leszel éhes.
  • Főzhetsz belőle nagy adagot, aminek a felét nyugodtan le is fagyaszthatod. Nyugodtan viheted a munkahelyedre is, hiszen pikk-pakk felmelegítheted az egészséges ebédedet.
  • Olyan leveseket készíts, amiben nincs se rántás, se olaj!
  • Az elkészítésnél a fantáziádnak ne szabjon határt semmit! A levesben lehet szezonális vagy fagyasztott zöldség, sovány hús vagy hal, tojás, illetve gyümölcs is. Ízesítésként rakhatsz bele natúr joghurtot, sőt akár túrót is, de mindenképpen kerüld a levesporokat, illetve a kész leveseket. Ezek gyakran tartalmaznak egészségtelen transz zsírokat, tartósítószereket és mesterséges ízfokozókat.
  • Ha fogyni akarsz, akkor kerüld a tejszínnel készülő és vörös húskockáktól hemzsegő leveseket! És a legvégére egy fontos tanács: levesbetétként soha ne használj tésztát!
  • Íme néhány szuper recept:

  • Madártej ihlette karfiolkrémleves
  • Bazsalikomos zöldbabkrémleves parmezán sajttal
  • Jeges répakrémleves