Gyerek

Megéri jó apának lenni

Kevesebb a viselkedési problémája van azoknak a gyerekeknek, akikkel babakorban sokat foglalkozik az apjuk - olvasható egy tanulmányban.
2012. Július 27.

A világ egyik legnagyobb kutatási alapítványa, a brit Wellcome Trust úgy fogalmaz, hogy azok a gyerekek, akikkel három hónapos korukig sokat törődik az apa, azokra jellemző a pozitív hatás. A Journal of Child Psychology and Psychiatry című szaklapban megjelent tanulmány készítői szerint az első pár hónap alatt kialakult apa-gyermek kapcsolat hatással lehet a gyermek későbbi, serdülőkori vagy akár felnőttkori lelki állapotára.

Apa és baba édes kettesben

Az Oxfordi Egyetem kutatói 192 családot tanulmányoztak, a résztvevőket két különböző nagy-britanniai szülészeten választottak ki. A ScienceDaily tudományos ismeretterjesztő portálon olvasható, hogy a viselkedési problémák kialakulásának számos kockázati tényezője ismert, ezek közül kiemelten fontos a szülők alaptermészete és a szülő-gyermek kapcsolat. A kutatásokban azonban eddig főként az anya szerepére összpontosítottak.

A mostani kutatásban viszont az apa és gyermek közötti kölcsönhatást vizsgálták, méghozzá a gyermek három hónapos, majd kilenc hónapos korában. Az eredmény azt mutatja, hogy az apa-gyermek kapcsolat már a pár hónapos gyermekeknél is kulcsfontosságú, és a viselkedési zavarokat kiváltó tényezők igen korai, néhány hónapos életkorra visszavezethetők. A vizsgálat eredménye szerint azoknál a gyerekeknél találtak komolyabb viselkedési problémákat, akikkel szemben az apjuk távolságtartóbban viselkedett vagy kevesebb időt szánt rájuk.

A vizsgálat azt is kimutatta, hogy ez a hatás erősebben mutatkozott meg a fiúknál, mint a lánygyerekeknél. Ez alapján a szakértők feltételezik, hogy pár hónapos korban a fiúkra erősebb hatást gyakorol az apa személye, mint a lánygyerekekre – írja az MTI.

Kapcsolódó cikkeink apaság témában: