Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Kistesó, a főbűnös?

Szerző: Fodor Marcsi

2011. március 21. | Frissítve: 2017. április 6.

Forrás: Kismama magazin

Régen az emberek nem aggódtak a testvérek közötti korkülönbség miatt. Legfeljebb az aggasztotta őket, hányfelé oszlik majd az örökség, és jut-e majd élelem még egy éhes szájnak. Manapság sokkal nagyobb hangsúlyt kap ez a kérdés is. Sokszor feleslegesen.

A testvérféltékenység teljesen természetes


Ha az ember pszichológiai könyveket olvas, akkor megállapíthatja, hogy a kisgyermekkori problémák jelentős részéért a kistestvér érkezése a felelős. Legyen szó hisztiről, ágybavizelésről, székrekedésről, verekedésről vagy alvászavarról. Amint megszületik ketteske, azonnal megvan a bűnbak. Na nem a kicsi gyerek, hanem a szülő, aki képtelen volt megállni egynél, és tovább szaporodik.
A másodszülöttel automatikusan együtt érkezik a bűntudat, a lelkiismeret-furdalás és a szégyen, amit ezentúl mindig éreznie kell majd. Ezentúl azt sulykolják, hogy kegyetlenül elbánt szegény naggyal, és örök komplexushegyeket okozott neki, amiért a gyermeknek élete végéig terápiára kell majd járnia.
Nagyon sokat lehet olvasni arról, hogyan is lehet felkészíteni az elsőszülöttet a csalódásra és a fájdalomra, amit át kell majd élnie. Hogyan lehet csökkenteni a szorongásait, amit majd a kistestvér érkezése okoz. Senki sem tagadja, hogy mindez traumatikus lesz, hiszen példaként ott van Káin és Ábel, József és testvérei, de még a Vasálarcos története is.
Hogy az egész testvér-dolognak mennyi haszna van, arról valahogy sokkal kevesebbet hallunk. Pedig aki látott már nyűgös és unatkozó egykével nyaraló házaspárt, akik irigykedve és sóvárogva bámulták a sokgyerekes nagy család vidám hancúrozását, nagyon is jól tudják: ez a testvér-dolog brutálisan jó, akár szülőként, akár gyerekként éli meg az ember.
Mi négyen voltunk testvérek, és egy pillanatra sem merült fel bennem, hogy egykeként kéne hagynom a nagylányom, csak az foglalkoztatott, hogy mennyit kellene várnom a következőig. Mivel a bátyám és a húgom egyaránt négyévnyi távolságban vannak tőlem (a nővérem tízévnyire), abban biztos voltam, hogy én nem várok ennyit.
Nagyon is jól emlékszem, hogy tizennégy évesen milyen rémesen kicsinek találtam a tízéves húgom, és milyen elérhetetlenül nagynak a huszonnégy éves nővéremet. Így gyorsan ráhajtottam a kis korkülönbségre, és amikor megszületett ketteske, nagyon boldog voltam, hogy épp másfél év van közöttük. Éveken át esküdtem a kicsi korkülönbségre, mert bár tagadhatatlanul kemény volt az első pár év, a lányaim iszonyatosan jó barátnők, és csodás közös fantáziaviláguk van, amit egész nap lelkesen építenek.
Hogy eközben voltak-e egymásra féltékenyek? Naná. Ezt nem lehet megúszni, hiszen az ember mindig többet akar magának, mint amennyit kaphat. Pénzből, szabadidőből, személyre szóló figyelemből és szeretetből sem lehet eleget kapni. De nem hiszem, hogy ha csak egy gyerekem lett volna, többet tudtam volna neki adni. Hiszen így is az övék mindenem. Ha nem született volna meg a második, talán hamarabb visszamegyek dolgozni, többet vagyok a férjemmel, elolvasok még két könyvet, vagy eljutok néha tornázni is.
Nem gondolom, hogy a felszabaduló időt mindenképp az elsőszülöttel töltöttem volna. És körbenézve se azt látom, hogy az egykék lényegesen több minőségi időt töltenének a szüleikkel, mint a nagy családban élők. És amikor mégis... hát nem mindig örülnek neki.
Amikor megtudtam, hogy úton a harmadik, egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy az új helyzet új gondokat is hoz majd. Igen, a nyolcéves is tud féltékenykedni, és ő is ragaszkodik ahhoz, hogy jó szorosan mellém bújjon, amikor szoptatok. De ez nem baj, mert mindketten ugyanolyan örömmel nézzük a legkisebbet. És nem látom, hogy akár a nagyok, akár a kicsi rosszul járt volna, amiért hárman vannak.
Mert azt a figyelmet, amit én nem tudok nekik megadni, megkapják egymástól. Ha én nem érek rá játszani, mert, mondjuk, épp a harmadikos nagylány leckéjét ellenőrzöm, akkor a kis elsős szalad oda és emeli fel a földről az orra esett egyévest. Ha csenget a postás, szó nélkül átveszik a kanalat a kezemből, és örömmel etetik tovább.
Soha nem hagyják egyedül, és bizony rám szólnak, ha sírni hagyom. Olyan játékokat találnak ki, amikre én soha nem lennék képes, és olyan módon szeretik egymást, amit elképzelni sem tudtam korábban. Mert a testvéri szeretetnek óriási ereje van. Olyan ajándék ez, aminél nagyobbat nem tud adni az ember. Nem kell tőle félni.
A szerző Angliában babázok című blogját itt találod!

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék