Gyerek

Hány szexuális partner számít ideálisnak életünk során?

Brit tudósok egy csoportja megállapította, hogy hány partnerrel érdemes ágyba bújni életünk során. A 188 résztvevő bevonásával készült anyag szerint a bűvös szám kisebb, mint gondolnánk.
2017. Január 02.

Mindössze 3 partner az ajánlott.

A kutatásról részletesen

A Nottingham, Bristol és Swansea University munkatársai arról kérdezték a résztvevőket, hogy miként hat rájuk, hogy hány partnerrel hált eddig együtt korábbi partnerük. Mint kiderült, a nők kevésbé vonzódnak azokhoz a férfiakhoz, akik előttük már több mint hat nővel feküdtek le. A férfiak azt mondták, hogy nagyjából 11 korábbi partner az, ami után már nem terveznek a nővel.

Az átlagember – férfiak és nők egyaránt – három korábbi partnert tartanak elfogadhatónak, míg hosszú kapcsolat esetén még szigorúbbak: ha közös jövőt is terveznek, két partner épp elég a múltból szerintük.

„Ha hosszútávra tervezünk, egy olyan partner, akinek sok szexpartnere volt, nem számít hűséges, elkötelezett társnak statisztikailag” – magyarázza az eredményt a kutatást vezető Dr. Steve Stewart-Williams.

A szakemberek 188 embert (köztük 104 nőt) kérdeztek, akiknek életkora 18 és 35 év között alakult. Érdekesség, hogy egyik nem sem teljesíti saját elvárásait: a nőknek átlagosan 5,81 míg a férfiaknak 8,4 partnere volt a múltban.

Forrás: Medipress