Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Ha "lekövérezed" a gyereket, még kövérebb lesz

2016. június 7.

Forrás: Medipress

Két kutatás is rávilágít a tényre, hogy kimondottan kártékony a gyereket kövérnek nevezni: ettől ugyanis nem fogyni fog, hanem inkább hízik.

Elhízás gyermekkorban


Az egyik kutatás azt mutatja, hogy függetlenül attól, hogy a gyerek hány kiló, ha a szülő kövérnek titulálja, garantáltan hízni fog. A másik kutatás azt sejteti, hogy a szülők 82 százaléka alulbecsüli elhízott gyermeke súlyát.
Az első kutatásban 3500 ausztrál gyermek vett részt, a felmérés kezdetekor 4-5 évesek voltak. Ezek közül a gyerekek közül 20 százalék volt túlsúlyos, és több mint 75 százalék normál testsúlyú. A túlsúlyos gyerekek szüleinek azonban csupán 20 százaléka volt képes arra, hogy belássa: a gyereke bizony komoly súlyfelesleggel küzd.
Érdekes módon azonban függetlenül a súlytól, ha a szülő úgy vélte, hogy a gyerek kövér, valóban többet hízott a csemete 13 éves korára, mint azok a társaik, akiknek a szülei normál testsúlyúaknak látták gyerekeiket.
A szakemberek szerint további kutatásokra van szükség, hogy megértsük, miért hat a gyerekekre a kövérség stigmája úgy, hogy még többet kezdenek enni. Úgy látszik, ilyenkor a szülő is másképp viszonyul a gyerekhez, és eteti, hogy megnyugtassa.
A második kutatásban 2800 holland gyerek vett részt, akik 5-6 évesek voltak. Kiderült, hogy a szülők 70 százaléka helyesen mérte fel a gyerekek súlyát. Meglepő módon azonban a túlsúlyos gyerekek szüleinek 82 százalék alulbecsülte a gyerek súlyát.
Főként azok a szülők tévedtek a gyerek súlyával kapcsolatban, ahol a családtagok több mint a fele maga is túlsúlyos, míg azok a famíliák, ahol a rokonság kevesebb mint fele küzd extra kilókkal, viszonylag precízen látta a helyzetet.
Mindkét kutatást a Pediatrics című szaklapban publikálták.

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék