Gyerek

Ha időben fekteted le a gyereket, kiegyensúlyozottabb lesz

A következetes éjszakai menetrend és lefektetés nappal hálálhatja meg magát igazán, hiszen az esti rituálé kihatással lehet a gyerek magatartására is.
2016. December 02.

Nem mindegy, mikor kerül ágyba

Egy brit tanulmány szerint az esti rutin bevezetése és megtartása segít a gyerekeknek abban, hogy könnyebben elaludjanak. A következetesség pedig jobb magatartáshoz vezethet – írja a parents.com. Ha ugyanis a gyerekek rendszertelen időpontokban kerülnek ágyba, a viselkedése látja kárát.

A napi menetrend megléte nagy hatással van a gyerekek viselkedésére. Ráadásul a közösségben is jobban “működnek” ilyenkor. A tanulmány során a 3-7 évesek lefektetési szokásait vizsgálta, és azt találta, hogy az esti rutin kihagyása hosszabb távon rossz hatással van a nappali viselkedésre.

Miután az alvási szokásokat és a nap közbeni viselkedést is megvizsgálták, a kutatók megállapították, hogy minél inkább következetlen volt az esti rutin, a gyerekek viselkedése annál rosszabb volt. Különösen azoknál a gyerekeknél fedeztek fel komolyabb problémákat, akik csak este 9 óra után kerültek ágyba. Megerősítették azt is, hogy minél kevesebb és gyengébb minőségű alvásban van részük a gyerkőcöknek, annál inkább nő a veszélye annak, hogy az agy nem megfelelően fejlődik.

Tehát bármennyire is “laza”, engedékeny szülők vagyunk, ebben muszáj szigorúnak lennünk: az esti rutintól nem szabad eltérni. Bár sok minden befolyásolhatja a lefekvést és az altatást – például a tévé, a kaotikus vagy zaklatott családi környezet, a munkahely okozta stressz, de még a legfáradtabb szülőnek is meg kell találnia a módját annak, hogyan altassa el a gyermekét a megfelelő időben. Legyen az egy nyugodt fürdetés, a kedvenc mese felolvasása, mindezt persze lehetőleg lágyabb fények mellett, mindenféle elektronikai kütyütől távol.

Kapcsolódó cikkeink a gyerek alvása témában: