Gyerek

Ha a szülők hamar elválnak, a gyerek később házasodik?

A korán házasodott anyák gyerekeinek házassággal kapcsolatos elvárásait nagy mértékben befolyásolja a tény, hogy a szüleik elváltak-e vagy még együtt vannak - derül ki egy friss felmérésből.
2016. Július 26.

Az Egyesült Államokban a házasságok mintegy 40-50 százaléka válással végződik, az újraházasodók körében a válás kockázata már 60 százalékos. Noha az Ohioi Egyetem kutatása szerint a gyerekek hajlamosak korán házasodni, ha az édesanyjuk is korán ment férjhez, a helyzet egészen más akkor, ha a szülők már elváltak.

A kutatásban olyan résztvevőket interjúvoltak meg 1979-től kezdődően, akik 1957 és 1964 között születtek, és az interjú készültekor 14 és 22 év közöttiek voltak. A kutatásban összesen 2581 anya és 3914 gyerek vett részt.

Egyértelműen kiderült, hogy ha az anyák korán házasodtak és házasságban is maradtak, a gyerekeik a 10-es éveik végén és a 20-as éveik elején örömmel léptek maguk is házasságra. Ehhez képest azoknak az anyáknak a gyerekei, akik fiatalon mentek férjhez, de el is váltak, nem zárták ki ugyan a házasság lehetőségét, de inkább későbbre halasztották a döntést.

A Journal of Family Psychology című szaklapban publikált kutatás szerint a gyerekekre egyértelműen nagy hatással van a szülők válása, emiatt úgy érzik, ők maguk később szeretnének csak ilyen mértékben elköteleződni.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Ágytól, asztaltól, gyerektől…
  • 12 tipp, ha válásra kerülne sor
  • 5 hiba, amit az elvált szülők elkövetnek
  • Forrás: Medipress