Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Fontos, hogy a gyerek tudja: mindig fejlődhet

2017. február 7. | Frissítve: 2017. február 10.

Forrás: Medipress

Azok a gyerekek, akik szerint az intelligencia fejleszthető, sokkal inkább odafigyelnek arra, hogy hibáikat kijavítsák, míg azok, akik szerint az intelligencia mértéke nem befolyásolható, kevésbé nyitottak a fejlődésre.

Fontos, hogy a gyerek tudja: mindig fejlődhet

"A fontos az, hogy a hibákra egyfajta tanulási lehetőségként tekintsünk, és ne jöjjünk zavarba tőlük. Ideális esetben a gyerekeknek azt kommunikáljuk, hogy állandóan fejlődhetnek, egyre okosabbak és ügyesebbek lehetnek, így nem baj, ha néha hibáznak is" mondja a kutatást vezető Hans Schroder, az Michigani Állami Egyetem doktorandusz hallgatója.
A Developmental Cognitive Neuroscience című szaklapban publikált anyaga az első, amely gyerekek hozzáállását és agyműködését egyszerre vizsgálta. A résztvevők átlagéletkora 7 év körül alakult, összesen 123 gyerek vett részt a kísérletben.
Az egyik csoportba azok a gyerekek kerültek, akik szerint egyre jobbak lehetünk, míg a másikba azok, akik úgy gondolják, hogy nem változhatunk. Mint kiderült, az első csoportba tartozó gyerekek agyi működése a figyelemhez kapcsolódó területeken aktívabb volt, amikor hibákra hívták fel figyelmüket a felnőttek, míg az "okosságot" kőbe vésett szabálynak tartó gyerekek ilyenkor oda se figyeltek.
A Michigani Állami Egyetem munkatársai szerint fontos, hogy a szülők és a pedagógusok rámutassanak a gyerekek által elkövetett hibákra, hogy azokból tanulhassanak - ahelyett, hogy rájuk hagynák a hibákat.

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék