Gyerek

Évente körülbelül 100 ezren lesznek bárányhimlősek

A napokban érdemes beadatni a második oltást a szeptemberben közösségbe menő gyermekeknek.
2017. Augusztus 23.

Friss adatok szerint évente mintegy 100.000 fertőzést okoz a bárányhimlő Magyarországon, de csak a betegek 40%-át jelentik. Az orvoshoz forduló betegek 2-6%-ánál szövődmények alakulnak ki ; Európában még ma is évi 80 haláleset köthető a betegséghez.

A bárányhimlő elleni hatékony védelemhez két oltásra van szükség , ezért a szeptemberben közösségbe kerülő gyerekeknek legkésőbb augusztus második felében célszerű beadatni az ismétlőoltást is – hívja fel a szülők figyelmét a GSK infektológus szakértője.

A legfrissebb statisztikák szerint a betegség tényleges hazai előfordulása több mint duplája a jelentett évi 35-40 ezer esetnek . A szakértő rámutat: veszélyes tévhit, hogy a bárányhimlőn át kell esni, hiszen a betegség akár súlyos szövődményekkel és kórházi kezeléssel is járhat. Hét uniós országban már az oltási rendben szerepel a kétadagos védőoltás ; a fertőzés elleni magas fokú védettség a második adag beadása utáni hetekben alakul ki.

Évente körülbelül 100 ezren lesznek bárányhimlősek

Egyre több szó esik arról, hogy a sokszor alábecsült, ám nagyon gyakori fertőző betegséget, a lázzal, viszkető hólyagos kiütésekkel járó bárányhimlőt nem szabad félvállról venni. A szeptemberben óvodába, iskolába kerülő gyerekek között sokszor járványszerűen söpör végig a fertőzés – ami azonban védőoltással elkerülhető, ha időben kialakítjuk a védettséget. Azaz, ha augusztus második felében a gyerekek megkapják az második adag vakcinát is, akkor védetten kezdhetik a tanévet.

Magyarországon évente átlagosan 35-40 ezer esetben jelentik a bárányhimlőt , de szakértők szerint ennél sokkal több gyermek kapja el a betegséget. Egy frissen megjelent tanulmány, mely a bárányhimlő elleni védőoltás hatékonyságát elemzi, úgy becsüli, hazánkban a betegek 60%-át nem is jelentik, a fertőzöttek száma évente valójában 97 ezer fő körül alakul.

Világszerte a bárányhimlős betegek 90%-a 15 évesnél fiatalabb, döntő többségük 5 év alatti gyermek.„A bárányhimlő elleni védekezés szempontjából az az optimális, ha a kisgyermekek a közösségbe kerülés előtt, 15 és 18 hónapos korban kapják meg a betegség elleni védőoltást – foglalta össze dr. Dr. Janitsáry Anna, infektológus szakorvos, a GSK orvosszakértője. A második adagot 6 héttel az első adag után célszerű beadni, de a két dózis beadása között legkevesebb 4 hétnek el kell telnie.”

Hozzátette: a szeptemberi óvoda– és iskolakezdés előtt, legkésőbb augusztus második felében célszerű beadatni az ismétlőoltást, hogy a tanév elejére kialakuljon a betegség elleni magas fokú védelem.

A bárányhimlő, melyet a varicella-zoster vírus okoz, cseppfertőzéssel terjed, és átviteléhez testi kontaktus sem szükséges. A vírus a hétköznapi használati tárgyakon, ruházaton is életképes, de leginkább belélegzés útján terjed, elég, ha 20-30 percig közös helyiségben vagyunk a fertőző beteggel. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalos adatai szerint a világon évente 4,2 millió szövődményes bárányhimlő-fertőzésből 4200 eset végződik a beteg halálával, ezért a WHO vakcinációs ajánlásában is szerepel a bárányhimlő elleni védőoltás.

Szakértők szerint azért is célszerű védőoltással megelőzni az esetek többségében enyhe lefolyású betegséget, mert az orvoshoz forduló betegek egy részénél különböző szövődmények lépnek fel.

A leggyakoribb ilyen a bőr, illetve a lágyrészek bakteriális felülfertőződése, mely akár véráramfertőzéshez is vezethet, de ezen kívül neurológiai elváltozásokat, a kisagy, ritkábban az agyvelő gyulladását is okozhatja. Felnőtt betegeknél a leggyakoribb és legveszélyesebb szövődmény a varicella vírus okozta tüdőgyulladás.

A védőoltás elterjedése előtt a bárányhimlő komoly problémát jelentett Európában, évente megközelítőleg 5 millió megbetegedést okozott. A szakemberek ehhez azt teszik hozzá: mivel az oltást egyelőre csak néhány európai ország vezette be programszerűen, ezért a számok ma is hasonló nagyságrendűek. Mindez azt jelenti, hogy Európában évente 3-4 millió beteg fordul orvoshoz a bárányhimlő miatt, a kórházi kezelésre szoruló betegek száma 18-24 ezer között van, és 80 ember belehal a betegségbe, illetve szövődményeibe.

Két adag vakcina szükséges

Az optimális védelemhez két adag védőoltásra van szükség: a vakcináció tapasztalatait nyomon követő kutatók megállapították, hogy a védőoltás második adagja tovább növelte a védelem eredményességét, ezzel minimalizálva az úgynevezett áttöréses – enyhe lefolyású, de fertőző – esetek arányát.

A közösségbe kerülő gyermekek mellett a bárányhimlő a várandós nőkre, a többgyermekes családokra és a fertőzésen eddig még át nem esett felnőttekre is veszélyes. A felnőttkori bárányhimlő ráadásul rendszerint súlyosabb lefolyású és ezért a szövődmények előfordulásának kockázata is nagyobb. Ezért a gyermekvállalást tervező, a betegségen át nem esett fiatal nők és párjuk számára is ajánlott az immunizáció. A terhesség időszaka alatt a védőoltás beadása ellenjavallt.

A bárányhimlő elleni védőoltások beadása után leginkább enyhe nemkívánatos tüneteket észlelhetünk. Az oltás helyén leggyakrabban fájdalom, duzzanat, pirosság, bőrkiütés alakulhat ki, illetve hőemelkedés, láz is előfordulhat.

A bárányhimlő fokozottan veszélyes a többgyermekes családokra, hiszen a praxistapasztalatok azt mutatják, hogy a még otthon lévő kisebb testvérek betegsége jóval több és erőteljesebb kiütéssel jár, súlyosabb lefolyású és hosszabb ideig tart, mint a közösségben lévő első gyermek megbetegedése. A beoltott gyermekek tehát kisebb testvéreiket, óvoda- és iskolatársaikat is védik.

Kapcsolódó cikkek:

  • A bárányhimlő tünetei és kezelése
  • Megelőzhető a bárányhimlő járvány – több városban rájöttek a módjára