Gyerek

Ennél többet ne aludj délután

Ha épp csak egy órára ledőlünk napközben, máris lényeges nő a 2-es típusú cukorbetegség és a metabolikus szindróma kialakulásának esélye. Az ennél rövidebb szunyókálás ugyanakkor nem ártalmas.
2016. Szeptember 21.

Ennél többet ne aludj délután

Szinte minden dolgozó ember álma, hogy délutánonként szunyókálhasson egy kicsit, ugyanakkor az European Association for the Study of Diabetes (EASD) kutatása szerint ez veszélyesebb, mint gondolnánk: napi 60 perc szieszta máris 45 százalékkal növeli a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának a kockázatát.

A japán tudósok azt is megállapították, hogy az ennél rövidebb napközbeni alvás – ha például csak 45 percről van szó – nincs hasonló hatással az egészségre. A szakemberek a kutatás során 21 korábbi kutatási anyagot vizsgáltak meg, amelyek keretében több mint 300 ezer fő pihenési szokásait vizsgálták. Ebből kiderült, hogy a napközbeni alvás hatással van a diabétesz kialakulásának esélyeire.

„Minél hosszabb a napközbeni alvással töltött idő, annál inkább emelkedik a diabétesz és a metabolikus szindróma kialakulásának esélye, ugyanakkor az összefüggések pontos feltérképezéséhez további kutatásokra van szükség” – derül ki a kutatócsoport közleményéből.

Elképzelhető egyes szakértők szerint, hogy az összefüggés oka épp az, hogy a diabétesz kialakulásához vezető veszélyfaktorok miatt lesz álmos az alany, ezért állandó napközbeni fáradtság esetén érdemes alapos kivizsgálást kérni.

Forrás: Medipress