Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Enikőnek a lovak segítették a fejlődését

2011. november 10. | Frissítve: 2015. november 27.

Forrás: Nők Lapja Egészség

Az állatok terápiás hatása még nem általánosan ismert Magyarországon. Ismerd meg, mi mindent kapott a lovaktól a kamaszlány!

Major Enikőre a lovarda külső, füves területén találtam rá. A szép szőke kamaszlány sötétpej lovát, Nimfát legeltette. Már túl voltak az aznapi edzésen. Két éve hetente háromszor jár lovagolni, a vasárnapjait is itt tölti.

- A lovak körül megállás nélkül van teendő - mutat körbe. - Az istálló takarítása, a lószerszámok karbantartása, az etetés, itatás, a lovak ápolása lovaglás előtt és után mind a mi munkánk.

Enikő Waldorf-gimnazista, a kilencedik osztály év végi mezőgazdasági gyakorlatának két hetét is ebben a lovardában töltötte. Mindennap boldogan jött, pedig kemény fizikai munka várta a törékeny lányt: trágyázás, gazolás és a lovak körüli feladatok.

Enikő az általános iskolai évei alatt lassabban haladt a tanulásban, mint társai, diszlexiával küzd. Ebből egyenesen következett, hogy nehezen szánta rá magát, hogy könyvet vegyen a kezébe, de a szöveges feladatokkal is meggyűlt a baja. Nagy áttörést jelentett a 8. osztályos éves munkájának megírása, előadása, amit a lovakról és a lovas versenyzésről készített. Egész évben a szakirodalmat böngészte, cikkeket olvasott: a lovakért legyőzte önmagát.

- A lovaglás adja a hajtóerőt a tanulásban, segít az összpontosításban. Élvezem, hogy sokat vagyok a szabadban, lovaglás közben pedig teljesen átalakulok, megnyugszom. Az egy másik állapot. Díjlovaglásban már komoly eredményeim vannak, végre átélhetem, hogy valamiben nagyon jó vagyok!

A lovasterápia segíthet


Mára a tizenhat éves lánynak örömet jelent az olvasás, a tanulásban felzárkózott, saját eddigi eredményeihez képest fantasztikusan halad. Tervei között szerepel az angol középfokú nyelvvizsga, ami egy diszlexiástól hatalmas teljesítmény. Ha sikerül, saját lovat kap majd szüleitől, ami komoly kiadás a család számára, ezért Enikő is hozzájárul majd a tartásához. Addig is keményen tanul, edz, lovakat rajzol, és tervezi, hogy egyszer saját lovardája lesz.

Mit mond a pszichológus?

- A lovaglásnak többféle terápiás hatása is van - mondja Sződy Judit pszichológus. - Ez a szimmetrikus, dinamikus mozgásforma segíti az agyi összeköttetések szerveződését, ami a részképesség-zavarosoknál (mint a diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia) különösen fontos. A diszlexiás gyerek általában nagyon sok iskolai kudarcot él át, hiszen nem buta, mégis rosszak az eredményei.

Ha a lovaglásban sikerélmény éri, vagy pusztán érzi, hogy az állat elfogadja olyannak, amilyen, ez már sokat enyhíthet a szorongásán. Ha a ló és a lovaglás a szenvedélyévé válik, ez komoly motiváció számára, hogy nehézségei ellenére lovas könyveket, újságokat olvasson, így olvasási készsége is fejlődik. Természetesen a részképesség-zavarok enyhítésében a fejlesztőpedagógus segítsége is elengedhetetlen!
Az állatok segítette terápiákról itt olvashatsz.

Ezek is érdekelhetnek:
  • Amit a diszlexiáról tudni érdemes
  • Érett-e az iskolára?
  • Iskolaundor vagy szeparációs szorongás?

  • Hozzászólások

    Támogatóink ajánlatai

    h i r d e t é s

    Facebook

    Szponzorált hirdetések

    Legkeresettebb címkék