Gyerek

Egyél együtt a gyerekkel – ez is segít megelőzni a gyermekkori elhízást

Azok a gyermekek, akiknek családjában rendszeres közös étkezések vannak és sok zöldséget fogyasztanak, vékonyabbak, mint azon kortársaik, akik nem tesznek így - derült ki a Pediatrics folyóiratban megjelent tanulmányból.
2010. Július 22.

Az eredmények talán nem meglepőek, de eddig kevés vizsgálat foglalkozott a gyermekek étrendje és testsúlya közötti összefüggéssel, előbbi lényegesen összetettebb, mint a cukor- és zsírbevitel. Bár általánosságban úgy gondoljuk, hogy a közös családi étkezések előnyösek a gyermekek szempontjából, kevés bizonyíték van arra, hogy ez segíthet megelőzni az elhízást is.

Dr. Mary Yannakoulla, az athéni Harokopio Egyetem kutatójának vezetésével a tudósok összesen 1138, kilenc és tizenhárom év közötti gyermeket kérdeztek ki étrendjükről és fizikai aktivitásukról, ez alapján sorolták be őket öt csoportba.

Azok a gyermekek, akik sok zöldséget fogyasztottak és rendszeresen ettek családi étkezések keretében főtt ételt, alacsonyabb testtömegindexszel (BMI) rendelkeztek, továbbá kisebb volt derékbőségük és testzsírszázalékuk is azokhoz képest, akik például ebédre és vacsorára is szendvicset, nassolni valót vagy gabonapelyhet fogyasztottak. A többi csoportban nem tapasztaltak ilyen összefüggést.

A szerzők szerint “a rendszeres közös étkezések és a főtt étel fogyasztása valószínűsíti, hogy a gyermekek a hagyományos, zöldségekben, olívaolajban, teljes kiőrlésű gabonában és halban gazdag mediterrán étrendet fogyasztják”. A vizsgálat értékét korlátozza, hogy csak egy adott időpillanatra érvényes. A kutatók azonban azt mondják, hogy ezek a szokások segítenek felvenni a harcot a gyermekkori elhízás ellen és mivel nem kell lemondani semmiről, a gyermekeknek is könnyebb hosszútávon betartaniuk.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Minden harmadik óvodás túlsúlyos
  • A reklámok szerepe a gyerekek elhízásában
  • Egyre több a duci gyerek
  • Háromszor több a túlsúlyos gyerek, mint 20 éve
  • Forrás: Medipress