Gyerek

Egészséges nassolás

Nassolás. A szó a német "naschen" igéből lett honosítva, annyit jelent: torkoskodik, csipeget.
2015. Szeptember 28.

A nassolás többnyire pótcselekvés, amit akkor teszünk, ha unatkozunk egy kicsit, vagy éppen olvasás, tévézés közben nyúlunk önkéntelenül is valami finom falat után. Ilyenkor visszük be azokat a kalóriákat a szervezetünkbe, amelyekre voltaképpen nincs szükségünk, és ha a napi táplálkozásra gondolunk, ezeket a nasikat vagyunk hajlamosak gyorsan el is felejteni, és említést se tenni róluk.

A gyerekek nassolása azonban kicsit más eset. Mivel az ő gyomruknak alapvetően kisebb a térfogata, így gyakrabban kell kevesebbet enniük, és ez nem kell, hogy minden helyzetben előre megtervezett, átgondolt fogás legyen.

Kutatások igazolják, hogy az elmúlt 20 évben alaposan megnőtt a gyermekkori elhízás előfordulása, amely minden bizonnyal a nem megfelelő nass kiválasztásának is köszönhető. Chips, kóla, cukorka, csoki – mindez csábítja a gyerekeket az iskolai büfékben. De ha a szülők kicsi kortól kezdve másképp szoktatják a csemetéjüket, akkor az uzsonnához csomagolva sem ez lesz a kívánatos rágcsálnivaló, hanem valami olyan, ami ballasztanyag tartalma miatt telít, segíti az anyagcserét és még a növekedéshez is hozzájárul.

Tökéletes választás erre a célra, a köles, amelyet bár a kőkorszak óta termeszt az emberiség, valahogy mégis újra és újra fel kell fedeznünk. Sokan nemes egyszerűséggel csak “csodagabonának” nevezik, és amelyet állítólag hetente egyszer mindenképpen kellene fogyasztanunk. A köles nagyon könnyen emészthető, magas tápértékű gabona, nem tartalmaz glutént, így tökéletesen illeszthető a gluténmentes étrendbe is.

Érdemes sokat fogyasztani belőle, hiszen tele van ásványi anyagokkal, így vasat, magnéziumot, fluort és foszfort is tartalmaz. Segíti az immunrendszert, megszépíti a hajat, erősíti a körmöket és a fogakat, idegrendszeri problémák esetére is remek. Egyaránt ajánlják kisgyermekeknek és várandós nőknek is. Lúgosító diétához is tökéletes. Ráadásul roppanós, finom, nagyszerű csemege!

A Biopont kínálatában pedig mindenki megtalálja a kedvenceit. Magyaros és barbecue, vagy éppen sajtos-hagymás ízesítésű kényezteti a sós ízek kedvelőit, a kakaós, a földimogyorós és a fahéjas igazi csemege, a gyerekeknek pedig a só hozzáadása nélkül készült, friss, ropogós biokölesgolyó lehet a tökéletes választás.

Ha inkább édesszájúak a lurkók, egészen biztosan inkább a lágy biocsokival bevont, kókusszal megszórt kölesgolyókra szavaznak, ez egyébként fehér-, tej- és étcsokis ízben is kapható. És hogy ne csak a ropogtatás, hanem a szórakozás is teljes legyen, a Biopont gyerektermékek csomagolásán mostantól kifestőket is felfedezhetünk: Csivit, Pille és Zöldike madarak várják a lurkókat, hogy kiszínezzék őket.

Egészséges nassolás

Szóval gyerekek és szülők, figyelem! Egészséges nassolásra és rajzolásra fel!

www.biopont.hu