Gyerek

Családtervezési Program

Magyarországon 1984 óta vehető igénybe az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet Prevenciós Főosztálya által működtetett ingyenes Családtervezési Program, aminek célja, hogy minél több egészséges baba születhessen.
2008. Február 04.

A Családtervezési Programba olyan párok vagy nőkjelentkezését várják, akik a közeljövőben akarnak gyereket, tehát mégnem állapotosak, és akiknél a meddőség, illetve a nehezítettteherbeesés gyanúja nem merült fel. Fontos, hogy a tervezett fogamzáselőtt három hónappal jelentkezzenek a Családtervezési Központban.Ideális esetben nemcsak a leendő édesanya, hanem az édesapa is résztvesz a védőnő által vezetett programban, de a jelentkezés természetesenönkéntes. Egyelőre csak Budapesten vehető igénybe ez a szolgáltatás, demivel problémamentes esetben négy-öt találkozón tanácsos megjelenniük arésztvevőknek, ez talán a vidéki jelentkezőknek sem jelentmegoldhatatlan feladatot.

Felkészülés a fogamzásra Családtervezési Program segítségével

1. Ha a leendő kismama fogamzásgátló tablettát szedett, abba kellhagynia, és más módon (például óvszerrel) tanácsos védekeznie afelkészülési idő alatt. A tabletta ideiglenesen kikapcsolja a nőiszervezet nemi hormonjainak termelődését, és a szedés abbahagyása utána szervezetnek időre van szüksége a hormonszabályozáshelyreállításához. A három hónapos felkészülési időszak általábanelegendő időt biztosít a regenerálódáshoz.

2. Az ivarsejtekvédelme érdekében a dohányzás felfüggesztése kimondottan indokolt, nempusztán a leendő anya, hanem a leendő apa részéről is.

3. Aszeszesital- és koffeinfogyasztást is jelentősen mérsékelni kell,valamint csak az orvos által előírt gyógyszerek szedhetők.

4. Azébredési hőmérséklet helyes mérésére is megtanítják a résztvevőket,mivel így a nők kilencven százalékánál tisztázható a tüszőrepedésidőpontja, és ebből következően a fogamzás lehetséges ideje is. Fontos,hogy a hőmérséklet mérése mindig ugyanabban az időpontban, és mégágyban fekve történjen meg.

5. Javasolják magzatvédő vitaminszedését is, a fogamzást megelőző három hónapos felkészülési időszakbanés a várandósság első három hónapjában. Sokan azért nem szedik amagzatvédő vitamint, mert attól tartanak, így ötkilós babát fognakvilágra hozni. Ettől azonban nem kell tartani, ha a programban megadottidőszakra korlátozzák a szedést.

6. A munkahelyi ártalmakkiszűrésére, rendszeres fogászati ellenőrzésre és kismamatornára isjavaslatot tesznek a program vezetői.

7. A kikérdezés során acsaládban előforduló fejlődési rendellenességeknek külön figyelmetszentelnek, és ha a családban örökletes ártalom valószínűsíthető,genetikus orvos ad tanácsot.

Genetikushoz akkor érdemes fordulni,ha a szülőknek, közeli rokonoknak, vagy a már megszületett gyermeknekgenetikai eredetű betegsége van. A szakember ilyenkor megállapítja,hogy mekkora az esély az utódnál arra, hogy a kromoszómasérülésforduljon elő. Ennek ismeretében dönthetik el, hogy vállalnak-egyermeket vagy sem. Ha környezeti hatások (vegyi anyagok, sugárzás,nehézfémek) vagy az életkoruk miatt aggódnak, esetleg vérrokonikapcsolat áll fenn a pár között, szintén érdemes genetikushoz fordulni.

További információ:

www.csaladtervezes.uw.hu

www.ogyei.hu/csaladtervezes

Forrás: Kismama magazin