Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Családi csapatépítés: ültessünk babot!

Szerző: R. Fonyó Barbara, a Mom with five szerzője

2015. július 10.

Forrás: babaszoba.hu

A közös kertészkedés csapattá kovácsolja a gyerekeket, akik az együtt végzett munka révén a közös célra fókuszálnak. Ráadásul a babnevelgetés felelősségvállalásra, gondoskodásra is tanít.

Gyerekkoromban az őrületbe kergettem a szüleimet az állandó babültetési mániámmal. Akkor még nem tudtam, hogy egyszer nekem is lesznek csemetéim, akik hasonló elköteleződést éreznek a babcsírák felnevelése iránt.
Ha az összes elültetett és felnevelt babot megőriztük volna, ami valaha is megfordult a lakásunkban, már milliomos babtermelő lennék. Bár felnőttként már nincs meg bennem a korábbi lelkesedés, mégis fontosnak tartom és teljes mellszélességgel támogatom a babültetést, még úgy is, hogy tudom, a romok eltakarítása mindig rám marad. Ráadásul van még néhány más kellemetlen következmény/kötelesség is, amelyekkel minden babnevelő szülőjének szembe kell nézni: ilyen az elfelejtett locsolás pótlása, a karózás vagy a teljesen egyforma növények szakszerű megkülönböztetése (mert nagyon nem mindegy ám, hogy melyik kié).

Miért jó hát mégis babot ültetni, nevelni?

Egyrészt a közösségi kertészkedés - ha rövid időre is - igazi csapattá kovácsolja a gyerekeket, akik az együtt végzett munka révén nem az esetlegesen közöttük feszülő ellentétekre koncentrálnak, hanem a közös célra. Öt gyerek mellett nálunk ez egyáltalán nem megvetendő: öröm látni, amikor együtt, egymást segítve dolgoznak, munkálkodnak, tanácsokkal látják el a nagyobbak a kisebbeket, akik szorgalmasan utánozzák az idősebbeket.

Egy-egy ilyen alkalom rávezeti őket arra, hogy egymás támogatásával, segítésével gyorsabban készülhetnek el a feladataikkal, mint külön-külön - én hiába mondom el ezt százszor, a szavak erejénél sokkalta erősebb a saját tapasztalat.

Másrészt a növényültetés segítségével megtanulnak olyan alapvető fontosságú emberi értékeket, mint a felelősségvállalás, a nálunk törékenyebbek/gyengébbek/önmagukról gondoskodni képtelenek segítésének/ápolásának fontossága. A gyerekek első kézből tapasztalhatják meg, mi történik, ha elfeledkeznek megadni a babjuknak azt, amire feltétlenül szüksége van, például a vizet. A kókadozó, száradásnak induló növényt látva ráébredhetnek, hogy az el nem végzett munka bizony következményekkel jár és hatással van másokra (jelen esetben a babokra, más helyzetben például a család életére). Ez hatékonyabban rögzülhet, mintha csak szóban próbálnánk rávilágítani az életü(n)ket befolyásoló ok-okozati összefüggésekre.

A tejfölös poharakban nevelt babok nem szoktak hosszú életűek lenni: a gondozott, szeretett növény elpusztulásán keresztül rávilágíthatunk az élet mulandóságára, és apró lépésenként megtaníthatjuk gyerekeinknek a veszteség feldolgozását is. (Hisszük vagy sem, a csemetéket már kisgyerekkorban is foglalkoztatja az elmúlás gondolata, a hozzá való viszony életkoronként és személyiségtől függően változik: félelem, tagadás, elfogadás, kíváncsiság).

Hogyan?

Mindezek után egyetlen dolog marad csak hátra: babültetésre fel! Hogy hogyan? Előbb csíráztassuk a babszemeket egy kis tálkában, például vizes zsebkendőn (a sokak által ajánlott vattába bele tud csírázni, de ha nem vagyunk elég ügyesek megsérül a hajtás, és nem fog kikelni, ezért én nem javaslom) vagy egy vékony rétegnyi virágföldön, aztán mehetnek a tejfölös dobozokba, cserepekbe! Ha átlátszó üvegbe ültetjük őket, növekedés közben azt is megfigyelhetik a gyerekek, hogyan eresztenek gyökeret! Még látványosabban követhető a folyamat, ha a karóként mellé szúrt hurkapálcikán folyamatosan jelöljük, hogy melyik nap mennyit nőttek a hajtások.

Használjuk ki egy ilyen egyszerű tevékenységben rejlő lehetőségeket!






A szerző további írásai: a Kicsi a rakás blogban, a Család az ötödiken blogban és a Facebookon

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék