Gyerek

Az öt legjobb karácsonyi blog

A karácsonyi készülődés idején mindenkiből előtör a "házi istennő". Ilyenkor házi süteménnyel kínáljuk a vendégeket, fillérekből összerakott mutatós díszekkel ékesítjük a házat.
2012. December 14.

Elegáns és gyönyörű, saját kezűleg elkészített ajándékokkal kényeztetjük szeretteinket és persze hétvégén a gyerekekkel is kézműveskedünk. És mindezt még élvezzük is.A valóságban persze ez nem ilyen egyszerű. De azért vannak páran, akiknek sikerül megvalósítani a csodát és az ő trükkjeiket mi is elcsenhetjük, ha olvassuk a blogjukat. Ha nekik sikerül gyerek, munka mellett, akkor talán idén nekünk is.

1. Levdendulalány

Levdendulalány kukájába szívesen belesnék egyszer – fogadjunk, hogy teljesen üres. Nála ugyanis nem létezik szemét, és kezei között csodák születnek. Törött játékból tejesdobozból, kupakokból, WC papír gurigából készít gyönyörű holmikat. Szerinte minden tárgynak adni kell még egy esélyt. Minden amit csinál tele van ötlettel és szinte elhiteti a kétbalkezesekkel is, hogy érdemes barkácsolni egy kicsit. És nem egyedül, hanem gyerekkel, merthogy a lényeg nem is a tárgy, hanem az együtt töltött idő.

kiflieslevendula.blogspot.com

2. Gyereketető

Ez nem főzős blog – sokkal inkább egy kreatív, sokgyerekes család naplója. A blog szerzője, Virág második éve otthon tanítja gyermekeit és minden napot úgy kezdenek, hogy alkotnak valamit. Mondjuk hóember készletet, amivel megoldódik az “épp nincs itthon répa, hogyan lesz a hóembernek orra” nevű probléma is. A családtagok kísérleteznek, kézműveskednek, lapbookot csinálnak és persze néha főznek is. Egyszerű, mutatós, gyerekkel együtt is könnyen elkészíthető ötleteiből sugárzik a szeretet, és a meghittség.

gyereketeto.blogspot.hu

3. Színes ötletek

Annak, aki szeretné tudni, hogy a kézműves boltok kínálatából miket lehet csinálni, íme egy blog, amely hagyományos anyagokból, filcből, gyöngyből, nádból készült tárgyakat mutat be – persze egy kis csavarral, ettől lesz igazán eredeti a blog. Így lesz balerinaszoknyából a télapó szakálla és narancshéjból rózsa. A kezdő kézművesek és a haladók egyaránt találnak itt inspirációt.szinesotletek.blog.hu

4. Csupa móka

Kicsi gyerekkel néha már az is elég kézműveskedés, ha rajzolunk valamit. Vagy ha ez se megy, ki lehet nyomtatni, amit már már megcsinált. Mariann hatéves fián próbálja ki először a kézműves ötleteit – így ez az oldal kicsit sem lányos. Autók, dínók és sok-sok Lego-ból készült ötlet, amiből azért lányos anyák is nyugodtan csemegézhetnek!

csupamoka2.blogspot.com

5. Karácsonyi dekorációk

Jó időtöltés designer blogokat nézegetni, de amikor meglátja az ember, hogy mennyibe kerülnek a bemutatott termékek, leszédül a székről. Ezt a blogot azért szeretem, mert olyan dolgokat mutat be, amelyek bármely puccos magazinban megállnák a helyüket, de valójában csupa otthon található vacakból készülnek el, így lesz a használt CD-ből karácsonyfadísz, az üres mogyoróhéjból rénszarvasfej. És ami a legjobb, senki nem mondaná meg róla!

karacsonyidekoraciok.blogspot.hu