Gyerek

Az önmegtartóztatás tanítása késlelteti a nemi élet kezdetét

Egy erkölcsi felhangoktól mentes, kísérleti, csak az önmegtartóztatással foglalkozó felvilágosító program késleltetheti a nemi élet megkezdését fiataloknál. Ez a program eltér azoktól, melyektől az Egyesült Államok az elmúlt években megvonta a támogatást.
2010. Február 14.

Az órákon nem prédikálják azt, hogy tartogassák a szüzességüket a házasságig, nem ócsárolják az óvszerhasználatot. Ehelyett segítenek a 12 év körülieknek abban, hogy meglássák a túl korai nemi élet hátulütőit.

Fel kell például sorolniuk az érveket és az ellenérveket, így megláthatják, hogy az utóbbiak jóval többen vannak. A tanulmány az Archives of Pediatrics & Adolescent Medicine lapban jelent meg. A kutatást a Nemzeti Mentálhigiénés Intézet finanszírozta, és 662 philadelphiai gyerek vett részt benne. A gyerekek négyféle foglalkozáson foglalhatták el magukat nyolc órában: csak az önmegtartóztatás kérdésével foglalkoztak, vagy a biztonságos szexszel, vagy mindkettővel, illetve a negyedik csoport általánosságban tárgyalta az egészséges életmódot.A szaporítószervek anatómiájaKét évvel később a csak az önmegtartóztatással foglalkozó gyerekek egyharmada létesített szexuális kapcsolatot a foglalkozások végeztével. A másik három csoportban ez az arány elérte a 49 százalékot. Valerie Huber, a Nemzeti Absztinencia Nevelési Program igazgatója üdvözölte a tanulmányt, és elmondta, hogy reményei szerint felkelti a kormány érdeklődését.

A kizárólag az önmegtartóztatással foglalkozó programok kritikusai régóta kardoskodnak amellett, hogy a bizonyítékok szerint ezek nem működnek. Az új tanulmány megingatja ezt, de még a szerzői is azt állítják, hogy az eredmények nem azt jelentik, hogy a kötelező szexuális felvilágosítást mellőzni lehetne. A csak az önmegtartóztatással foglalkozó program alapját a viselkedés motivációját tárgyaló szociálpszichológiai feltételezések adták. Szorgalmazták az alkoholfogyasztás mellőzését annak érdekében, hogy megelőzzék a nemkívánt terhességet és a nemi úton terjedő betegségeket.

John Jemmott pszichológus, a tanulmány vezető szerzője meglepőnek nevezte az eredményeket, mivel a korábbi csak az önmegtartóztatással foglalkozó kutatások negatív eredményekkel zárultak. Jemmott elmondása szerint hatékonyabb az egy dologra fókuszáló megközelítés az önmegtartóztatás támogatásában, mint a tanulmányában szereplő többi nézőpont. “Az üzenet nem keveredik semmilyen más üzenettel” – mondta Jemmott, a Pennsylvania Egyetem professzora, aki már régóta tanulmányozza azt, hogy milyen módon lehetne visszaszorítani a belvárosi fiatalok veszélyes viselkedésformáit.Pornó, kiégés és szextuningMonica Rodriguez az Egyesült Államok Szexuális Információs és Nevelési Hivatalától, mely a kötelező szexuális felvilágosítást szorgalmazza, elmondta, hogy a tanulmány nem jelenti azt, hogy más, csak az önmegtartóztatással foglalkozó programok is működnek. “Nem igazságos, ha összehasonlítjuk ezt a programot egy tipikus, csak önmegtartóztatással foglalkozó programmal, amelyen az ország fiataljai már részt vettek” – mondta. Ezek ugyanis általában a szexet és az óvszerhasználatot sokkal negatívabb fényben tüntetik fel. Rodriguez elmondta, hogy a tanulmányozott program beválhat fiatalabb gyerekek esetén, de a szexuális téren már tapasztalatot szerzett fiatalok esetében nem.

A tanulmányban résztvevő tinédzserek csaknem negyede már legalább egyszer létesített nemi kapcsolatot, hasonlóan azokhoz a tanulmányokhoz, melyeket 11-13 év körüli, főleg afroamerikai, városban lakó gyerekek bevonásával készítettek.

Képgaléria, videó: HáziPatika.com

Forrás: Medipress