Gyerek

A türelmetlen beteget könnyebben félrediagnosztizálják

Azok a betegek, akik türelmetlenek, idegesek és agresszívek az orvossal, 42 százalékkal nagyobb eséllyel kénytelenek szembenézni azzal, hogy félrediagnosztizálják őket.
2016. Március 23.

Ennek oka bizonyára az lehet, hogy a szakemberek így képtelenek a vizsgálatra koncentrálni, leköti őket a páciens reakcióira adott válaszuk.

Ha a páciens nehéz esetnek számít, vagyis agresszíven lép fel, az orvos ugyan nem tölt a vizsgálattal kevesebb időt, mint a kellemesebb kliensek esetében, viszont jó eséllyel félrediagnosztizálja a betegséget, mivel nem tud a feladatára megfelelően koncentrálni.

A rotterdami Erasmus Egyetem munkatársai hatvanhárom háziorvost vettek górcső alá praxisuk első évében. Az érdekelte őket, hogy hogyan reagálnak a páciensek viselkedésére, és ez miként befolyásolja a szakmai végeredményt, vagyis a probléma helyes diagnózisát és megfelelő kezelését.

“Míg a nehéz eseteket – az akadékoskodó, türelmetlen pácienst – 42 százalékos eséllyel félrediagnosztizálták, a semleges páciens esetén ez az arány csupán 6 százalékos volt. Úgy néz ki tehát, hogy az orvosok szakmai éleslátását nagyban befolyásolja a tény, hogy tudnak-e koncentrálni, vagy a páciens zavarja őket ebben viselkedésével” – állapították meg a szakemberek.

Forrás: Medipress