Gyerek

A túlsúlyos anyák hajlamosak a gyerekeiket is túletetni?

A Florida Egyetem szakemberei vizsgálataik során arra a következtetésre jutottak, hogy a túlsúlyos, illetve elhízott anyák hajlamosabbak a gyerekeiknek is több ételt szedni a tányérjukra, és ezzel potenciálisan őket is az elhízás irányába terelik.
2016. Július 21.

A Journal of Human Nutrition and Dietetics című lapban közzétett vizsgálat során 29 háromtól hat éves korig terjedő gyerek és az édesanyjuk vett részt, utóbbiakat megkérték, hogy rendszeresen jegyezzék fel, mennyire éhesek ők maguk, illetve gyermekük az étkezések előtt. A válaszokból kiderült, hogy a túlsúlyos és elhízott anyák jellemzően éhesebben álltak neki enni, és gyermekükről is hasonló mértékű éhséget feltételeztek, így aztán nagyobb adag ételt szedtek számukra is.

Amint arra a kutatást vezető Sarah Stromberg, az Egyetem Klinikai és Egészség Pszichológiai Tanszékének munkatársa felhívta a figyelmet, mivel a kisgyerekek még nehezen ismerik fel, hogy mikor laktak jól, minél több ételt raknak eléjük, annál többet hajlamosak enni. A kutatásban szintén résztvevő David Janicke szerint fontos lenne a szülőket figyelmeztetni erre az összefüggésre, mert ezzel gyermekeik későbbi egészségét őrizhetik meg.

A szakemberek hozzátették, hogy kiskorban még a szülők döntik el mikor és mit eszik a gyermek, a mennyiségről azonban hadd döntsön ő maga. Felesleges túlpakolni a tányérját, ám, ha mindent szépen megevett és még éhesnek érzi magát, akkor nyugodtan kaphat még egy adagot.

Ezek is érdekelhetnek:

  • A későn fekvő óvodások tiniként könnyebben elhíznak?
  • Az elhízott nők gyermekei nagyobb eséllyel lesznek elhízottak
  • Minden harmadik óvodás túlsúlyos
  • Ne add tovább a kövérséget!