Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

A természet nevelő hatása

2017. április 21.

Forrás: Medipress

Az új tanulmány szerint azok a gyerekek, akik gyakran játszanak a szabadban, nagyobb valószínűséggel lesznek környezettudatos felnőttek.

A természet nevelő hatása a gyerekre


Kanadai kutatók 18 és 25 év közötti egyetemi hallgatókat, szám szerint 50 főt vontak be kutatásukba. Minden megkérdezett nő, illetve a férfiak 87%-a kifejezte a természet iránti szeretetét. Ezen válaszadók közül 84% véli úgy, hogy a környezetvédelem magas prioritású ügy- tette hozzá Catherine Broom, a British Columbia Okanagan egyetemi adjunktusa és a tanulmány szerzője.
Az Australian Journal of Environmental Education márciusi számában publikált kutatás felfedte, hogy azok, akik gyerekkorunkban pozitív élményeket szereztek a szabadban, környezettudatos felnőttekké váltak. De önmagában még nem biztos, hogy elégséges a szabadtéri program, a tanároknak, tanítóknak fel kell hívnia a figyelmet a környezet megóvásának fontosságára és annak módjára.
Világossá kell tenni már fiatalkorban, hogy mindennap tehetünk valamit Földünkért olyan cselekedettekkel, mint a felesleges villany leoltása, helyi élelmiszer élelmiszer vásárlása vagy egyszerűen azzal, hogy gyalog vagy biciklivel megyünk iskolába.
További természettel, környezetvédelemmel kapcsolatos cikkeink:
- Így gyógyít a természet
- A friss levegő növeli az önbizalmat
- Termékteszt: ökomosószerek
- Bőrbarát mosás

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék