Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

A teljes kiőrlésű gabona felér fél óra sétával

2017. február 14. | Frissítve: 2017. február 15.

Forrás: Medipress

Egy friss vizsgálat szerint, ha átállunk a teljes kiőrlésű gabonából készült élelmiszerek fogyasztására, azzal ugyanúgy vigyázni tudunk a súlyunkra, mintha naponta sétálnánk fél órát.

A teljes kiőrlésű gabona felér fél óra sétával

Amint arról a kutatást vezető J. Philip Karl, a bostoni Tufts Egyetem táplálkozástudományi szakembere beszámolt, a teljes kiőrlésű gabona képes csökkenteni az emésztés során felszívódó kalóriákat, illetve felgyorsítani az anyagcserét.
A szakember az American Journal of Clinical Nutrition című lapban közzétett kutatás során 81 negyven és hatvanöt év közötti férfit és nőt kísért figyelemmel, akiknek egyenként kiszámolta a napi kalóriaszükségletét. A vizsgálat első két hetében mindenki ugyanazt a típusú ételt fogyasztotta, csupán a mennyisége változott az alapján, hogy kinek mennyi kalóriára volt szüksége az egészséges testsúly eléréséhez, ezt követően azonban az alanyok egy része teljes kiőrlésű gabonából készült ételeket kapott, míg a többiek finomított gabonából készülteket, egyéb tekintetben azonban mindenkinek ugyanúgy folytak a napjai, mint korábban.
Az eredmények azt mutatták, hogy a teljes kiőrlésű gabonát fogyasztók esetében kevesebb kalória szívódott fel, a székletük mennyisége is több volt, emellett a többi anyagcsere értékük is magasabb volt, ami minden bizonnyal annak köszönhető, hogy a teljes kiőrlésű termékekben kétszer annyi a rost, mint a finomított élelmiszerekben. A szakember hozzátett, hogy annyival kevesebb kalória jutott az első csoport tagjaiba, mintha minden nap gyalogoltak volna 20-30 percet.
Más vizsgálatokból arra is fény derült már, hogy a teljes kiőrlésű gabona fogyasztása csökkenti a szívbetegség, a kettestípusú cukorbetegség, valamint bizonyos rákos megbetegedések előfordulását is. Ha a boltokban a teljes kiőrlésű termékeket keressük, olyat válasszunk, amelyik 100 százalékban teljes kiőrlésű gabonából készült.

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék