Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

A passzív alkoholizálás is ártalmas

2017. augusztus 1.

Forrás: Medipress

Úgy tűnik, nem csupán a dohányzás számít olyan szokásnak, mely a környezet számára is ártalmas lehet, hanem hasonlóképpen az alkoholizálás is számos gondot okozhat az italozó egyénnel együtt élők számára is.

A túlzott alkoholfogyasztás óriási károkot okoz mindenkinek


A Research Society on Alcoholism kutatói 1537 első éves kanadai egyetemistát kérdeztek ki egy online felmérés során, és a válaszaik alapján számba vették, milyen problémákat tud okozni a környezet számára az, ha valaki rendszeresen a kelleténél több alkoholt fogyaszt. Az ártalmakat három kategóriába sorolták, az egyik az alvásban és tanulásban okozott zavar (68 százalék), a másik a fenyegetettség érzése valamilyen erőszaktól (44 százalék), a harmadik pedig a veszekedések (64 százalék). A diákok 35 százaléka nyilatkozott úgy, hogy mindhárom ártalmat tapasztalta a legutóbbi félév során, és az alkoholt fogyasztó egyén személyiségtípusától függően különféle hatásokról számoltak be.
A négy érzelem, amely megnöveli a túlzott alkoholfogyasztás kockázatát: a reménytelenség érzése, a szorongás, a szenzációhajhászás és az impulzivitás, ezek közül az első a fenyegetettség érzését növelte az alkoholfogyasztó környezetében élőknél, a második mindhárom fent említett kategóriába eső ártalmat egyaránt magával vonzotta, csakúgy, mint az utolsó kettő, ám az impulzivitás szintén a fenyegetettségérzést növelte meg leginkább.
Mindez a szakembereket arra ébresztette rá, hogy ha ezzel a problémával akarnak foglalkozni, akkor a leghatékonyabb módon úgy lehet közbeavatkozni, ha az érintettek személyiségét sem hagyják figyelmen kívül a problémamegoldás során.
100% boldogság - Bepahnten nyereményjáték

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék