Gyerek

A kognitív viselkedésterápia nemcsak az autista gyerekeknek segít

Jonathan Weiss, az Autizmus Spektrum Zavar Kezelési és Gondozási Kutatóprogramjának munkatársa vizsgálata során arra a felfedezésre jutott, hogy az autista gyerekekkel kognitív terápián résztvevő szülők maguk is profitálnak a kezelésekből.
2017. Augusztus 08.

Az autista gyerekek nagyjából 70 százaléka küzd valamilyen érzelmi vagy viselkedésbeli problémával, és a kognitív viselkedésterápia segítségével sokuk állapota javul.

Amint arról Weiss beszámolt, a legtöbb esetben a szülők csupán elkísérik a gyermeküket a terápiára, majd ők maguk egy külön helyiségben várakoznak, éppen ezért a szakember arra volt kíváncsi, tapasztalható-e bármilyen eltérés a terápia eredményében, ha a szülők maguk is részesei a kezelésnek a kezdetektől fogva. Az eredmények azt mutatták, hogy nem csak a gyerek fejlődésében mutatkozott nagyobb fokú javulás, de a szülők számára is segítséget jelentett a terápia.

Weiss és munkatársa 58 nyolc és tizenkét éves kor közötti autista gyerek kezelését kísérte figyelemmel, és azt tapasztalták, hogy azok a szülők, akik benn ültek a kezeléseken és aktív részesei voltak az ott folyó munkának, maguk is javulást tapasztaltak a depressziójukkal vagy érzelmi labilitásukkal kapcsolatban, jobban képessé váltak saját érzelmeik szabályozására, tudatosabban kezdték nevelni gyermeküket és magukat is reálisabban látták.

A kutatás további részleteiről a Journal of Autism and Developmental Disorders című lapban olvashatnak az érdeklődők.

Kapcsolódó cikkek:

Szenzoros integrációs zavar: tünetek és kezelés

Ha furcsa a gyerek – Az autizmus tünetei és kezelése

Autizmusra utalhat, ha túl jól bírja a rossz szagokat

Forrás: Medipress