Gyerek

A kávé véd a szklerózis multiplextől?

Egy kutatás szerint, kisebb a kockázata a szklerózis multiplex kialakulásának azoknál, akik sok kávét isznak.
2016. Március 12.

Kávé

A kutatás során több mint 6700 felnőttet vizsgáltak. Akik napi hat csésze kávét ittak a résztvevők közül, azoknál egyharmadával lecsökkent a betegség kockázata azokhoz képest, akik egyáltalán nem kávéztak. Ez az összefüggés akkor is fennállt, ha az illetők életkorát, képzettségét, anyagi helyzetét, dohányzási és alkoholfogyasztási szokásait is figyelembe vették.

A kutatást vezető Anna Hedstrom, a stockholmi Karolinska Intézet szakembere hozzátette, mindez még nem bizonyítja azt, hogy a kávé megvéd a szklerózis multiplextől, de az biztos, hogy számos egészségügyi előnye van.

Elaine Kingwell, a vancouveri British Columbia Egyetem kutatója hozzátette, hogy a kávé és a szklerózis multiplex közötti összefüggésre már korábbi tanulmányok is rámutattak, kísérleti egereken is megmutatkozott a koffein jótékony hatása azáltal, hogy blokkolta azokat a gyulladásos folyamatokat, melyek az agy és a gerinc idegeit károsították.

Mit kell tudni a szklerózis multiplexről?

Az SM (sclerosis multiplex) lényegében a központi idegrendszer fehérállományának gyulladásos betegsége, a gyulladás révén károsodnak az idegsejtek, továbbá az idegsejteket körülvevő myelin is. A betegségre a nők hajlamosabbak. Az SM első tünetee rendszerint 20-50 éves kor között jelentkeznek.

A szklerózis multiplex úgy alakul ki, hogy az immunrendszer megtámadja az agy bizonyos területét és a gerincvelő idegrostjait körülvevő védőréteget. Attól függően, hogy hol következik be a károsodás, az embernél izomgyengeség, zsibbadtság, látási nehézségek vagy egyensúlyproblémák jelentkezhetnek.

Más betegségek kockázatát is csökkenti a koffein

A magas koffeinbevitelről korábban már azt is kimutatták, hogy a Parkinson-kór és az Alzheimer-kór kockázatát is csökkenti, és most úgy tűnik, hogy a szklerózis multiplex terén is hasonló a hatása. Egyelőre nincs elég egyértelmű bizonyíték az SM-mel kapcsolatos megelőző hatásra, ezért a szakemberek szerint még további vizsgálatok szükségesek. Ha bebizonyosodik a tudósok feltételezése, az új távlatokat nyithat a szklerózis multiplex elleni harcban, és talán új, az eddiginél hatékonyabb kezelések kidolgozására is lehetőség nyílik majd.

További cikkek kávé témában:

Forrás: Medipress