Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

A gyerekkori szegénység felnőttkori szívbetegséghez vezethet

2017. július 7.

Forrás: Medipress

Egy nemrégiben végzett vizsgálat szerint, aki szegénységben nő fel, annak felnőttként megnő az esélye a szívbetegség kialakulására.

A szívbetegség következtében a szív nem pumpálja a vért megfelelő módon, ami fáradtságot és légzési nehézséget okozhat, ebből következően a mindennapi tevékenységek során is problémák léphetnek fel.
Finn kutatók dr. Tomi Laitinen, a Turku Egyetem szakembere vezetésével több száz olyan háztartás anyagi helyzetét mérték fel, ahol gyerekek is éltek, és az eredmények azt mutatták, hogy a szegényebb körülmények között lakóknál nagyobb arányban fordult elő szívbetegségre utaló előjel, balkamrai hipertrófia, mint azoknál, akik gazdagabb családba születtek. A kutatás 1980 és 2011 között zajlott, és közel 1900 gyereket érintett.
A szakértők a szív állapota és az anyagi helyzet közötti pontos összefüggéseket egyelőre nem térképezték fel, de véleményük szerint a rosszabb minőségű ételek, az elhízás, illetve a negatívabb lelkiállapot mind szerepet játszhatnak ebben.

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék