Gyerek

A gyerekkori megfázás összefüggésbe hozható az asztmával

Azok a gyerekek, akik hajlamosak a légutakat érintő megbetegedésekre, nagyobb eséllyel lesznek asztmásak, illetve néznek szembe csökkent tüdőfunkcióval - derült ki egy kutatásból.
2017. Szeptember 25.

A gyerekkori megfázás összefüggésbe hozható az asztmával

A szakemberek közel 155 ezer európai gyerek adatait vizsgálták. Ezeket a gyerekeket négyéves kortól 15 éves korukig figyelték meg. Kiderült, hogy azok, akiknek volt felső légúti megbetegedésük – nátha, torokgyulladás, mandulagyulladás – ötéves korukig, életük későbbi szakaszában nagyobb eséllyel lettek asztmásak. A kockázat esetükben 1,5-ször nagyobb volt, mint a többiek esetében.

Azok a gyerekek, akiknek alsó légúti megbetegedésük is volt – pl. tüdőgyulladás á általános mellkasi gyulladások – kétszer, illetve négyszer nagyobb eséllyel kényszerültek szembenézni az asztmával. Az ő esetükben a csökkent tüdőfunkció sem számított ritkaságnak.

“Ezek a felfedezések alátámasztják az elméletet, miszerint a korai légzőszervrendszeri fertőzések hatással lehetnek a hosszútávú légzőszervrendszeri problémák kialakulására” – fogalmaz Evelien van Meel, a holland Erasmus Egyetem munkatársa.

A szakember szerint éppen ezért fontos volna, hogy több tanulmány szülessen a témában, és a jövőben esetleg megállítható legyen a probléma.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Medipress