Gyerek

A búcsúzás a kicsiket is megviseli

Az óvodai ballagás után egészen más hétköznapok várnak szeptembertől a nagycsoportosokra. A változást a gyerekek többsége könnyedén viseli, de vannak, akiket ez jobban megvisel. Hogyan segítheted gyermekedet? A pszichológus tanácsai segítenek.
2014. Június 07.

A gyerekek többsége örömmel várja az iskolát, mert nem kell végre délutánonként aludni az oviban, és lehet majd íni, olvasni, számolni. Azonban még közöttük is lehetnek olyanok, akiket szorongással, félelemmel tölt el az óvodától való búcsúzás. Ahogyan felnőttként sem mindig könnyű a lezárás, a kicsik számára sem az.

Értsd meg a lelkében zajló folyamatokat

“Az óvodai ballagással, az évzáró ünnepséggel a gyerekek életében lezárul egy korszak, és egy egészen új, számukra még ismeretlen életforma kezdődik szeptembertől. Szülőként arra törekszünk, hogy ez a váltás könnyed és szorongásmentes legyen, gyermekünk örömmel és kíváncsisággal telve várja az iskola első napját. Szeptemberre a gyerekekben többnyire megérik a vágy a továbblépésre, ehhez mégis fontos, hogy megértsük a gyerekben zajló lelki folyamatokat, segítsük az átmenetet” – mondja Füredi Katica pszichológus.

Szabó Szilvia kisfia épp a héten búcsúzik óvodától. “Alex csoportjából csak néhányan mennek ősszel iskolába, ezért úgy érzi, hogy kiszakítjuk őt a megszokott közegből. Várja az iskolát, készül rá, de szíve szerint még maradna is. Már most megígértük neki, hogy visszajövünk és meglátogatjuk majd a társait. Hogy könnyítsünk az elváláson, a ballagás után búcsú bulit szervezünk a gyerekeknek” – meséli Szilvi.

Félelem az ismeretlentől

A pszichológus szerint ritka az, hogy a gyerekek az óvodában szeretnének maradni. A félelmet az újtól, az ismeretlentől való szorongás váltja ki belőlük. A gyerekek életében meghatározó szerepe van az állandóságnak, a stabilitásnak, a megszokott életformának, hiszen ez erősíti bennük a biztonság érzetét. Az elkerülhetetlen változások kibillenthetik őket lelki egyensúlyukból, álmatlan éjszakákat, nyűgös napokat vagy akár betegség tüneteket is okozhatnak. A legfontosabb ilyenkor a megértés és a türelem.

Az előre látható változásokra gyermekedet tudatosan, lépésről lépésre felkészítheted. Amikor van hozzá kedve, beszélgessetek az iskoláról, meséld el egy napját, sétáljatok el az iskola felé, nézzétek meg, hogyan játszanak az udvaron a gyerekek. Ha tudja és látja, hogy mi vár rá, az máris növeli a biztonságérzetét. Próbáld meg felkelteni a természetes kíváncsiságát, vásároljátok meg együtt a tanszereket, engedd meg, hogy kiválaszthassa a ceruzáit, a füzeteket, az iskolatáskát. Ha együtt készültök, ő is egyre izgatottabban fogja várni az első csengetést.

Beszélj vele őszintén

Oszkó Vera kisfia, Balázs az első osztályt fejezi be. “Az ovis ballagáson nagyon jól érezte magát Balázs, várta az iskolát, készült rá. Az első hetek után mégis többször mondta, hogy inkább visszamenne az oviba, mert az sokkal jobb volt. Talán fel kellett volna arra is készítenünk, hogy az iskola sokkal kötöttebb és szigorúbb lesz, mint az óvoda volt. Néhány napja említette először, hogy szeret iskolába járni” – meséli Vera.

“Természetes, hogy az iskoláról pozitív képet festünk a gyereknek, mégsem szabad azt túlmisztifikálni. Őszintén kell beszélni a gyerekkel. A pozitívumok mellett el kell mondani neki azt is, hogy kezdetben fárasztó lesz napi négy órát egy helyben ülve csendben figyelni és követni a tanító utasításait, a délutáni játék helyett pedig gyakorolni is kell majd. Nem az a cél, hogy megijesszük őt, hanem objektív képet alkossunk a számára. Biztassuk, hogy néhány hét után megszokja az új feladatokat, és izgalmas élmény lesz a tanulás a többiekkel” – magyarázza Füredi Katica.

A nyár a pihenésé!

A pszichológus szerint a nyár a pihenés, a kikapcsolódás időszaka. Töltsetek minél több időt együtt, de semmi esetre se akard őt tanulással felkészíteni az iskolára. Fontos, hogy ne érezd magad kevesebbnek, mert a környezetedben vannak gyerekek, akik az óvodában maguktól megtanultak írni, olvasni. Ez nem feltétele az iskolakezdésnek! Gyermeked a legtöbbet az önfeledt játékból tanul, és abból, ha sokat mozoghat, kirándulhat, mesét hallgat. Ha mindezt megteremted a számára, akkor máris megtettél mindent, ami az egészséges fejlődéshez szükséges, és ahhoz, hogy a ballagás utáni változáson a lehető legkönnyebben lépjen át.

Kapcsolódó cikkeink:

Óvodából iskolába: hogyan segíthetjük a gyermekünket?

Érett-e az iskolára?