Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

A LED-izzók miatt is fájhat a fejünk

2017. augusztus 3.

Forrás: Medipress

Léteznek bizonyos LED-villanykörték, amelyek már 20 perces használatot követően fejfájást okozhatnak, mivel túl sokat pislákolnak - állítja Arnold Wilkins professzor, a University of Essex munkatársa.

A LED is okozhat fejfájást


Míg a fluoreszkáló fények 35 százalékkal halványulnak minden felvillanáskor, a LED-ek 100 százalékos halványulást mutatnak, vagyis tulajdonképpen másodpercenként több százszor ki és be kapcsolnak.
A fejfájást a szakember szerint ilyenkor az okozza, hogy a szem mozgáskontrollja összezavarodik, az agynak emiatt keményebben kell dolgoznia. Így aztán ahol LED-körte van, ott a korábbi kutatások szerint kétszer nagyobb az esélye a fejfájásnak.
A hagyományos típusú, halogén villanykörték Nagy-Britanniában jövő szeptembertől betiltásra kerülnek, hasonlóan az egész EU területéhez. Egyes nagy cégek - többek között például az IKEA már kizárólag csak LED-izzókat forgalmaz. A hagyományos villanykörte az elkövetkezendő néhány évben várhatóan teljesen eltűnik majd a háztartásból.
A LED-izzók különösen azok számára okozhatnak gondokat Wilkins professzor szerint, akik egyébként is hajlamosak a fejfájásra és a migrénre.
100% boldogság - Bepahnten nyereményjáték

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék