Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

5 tipp, hogy több kedve legyen a gyereknek a sulikezdéshez

2017. augusztus 25.

Forrás: 3M

A sulikezdés nem nagyon hozza lázba a legtöbb gyereket. A hosszú szabadság után nem sok kedvük van beülni az iskolapadba. Íme pár ötlet, amivel sikerülhet ráhangolni a sulira.

Sulikezdés


1. Játékos-számolós reggeli

Akár észrevétlenül is meghozhatod a kedvét a számoláshoz, és így közvetve a sulihoz. Készíts neki finom szendvicskatonákat, az egyik lehet például párizsis-paprikás, a másik pedig uborkás-sajtos. A két "hadsereg" harcolhat egymással, az egyes falatkák bekapásával pedig elindulhat a nagy számolás, hogy kinek van több. Amellett, hogy így ráveheted egy kis agytornára, kevésbé kell majd beimádkozni a szájába az ételt.

2. Közös írószervásárlás

Emlékszel, mennyire szeretted a friss, még érintetlen füzeteid illatát és tapintását, és milyen nagy öröm volt leírni az első betűket? Biztos lehetsz benne, hogy ha közösen választjátok ki az írószerben a szükséges füzeteket, vonalzókat és ceruzákat, alig fogja várni, hogy használhassa őket. Tipp: a mintás, illetve a kedvenc szuperhősét vagy mesefiguráját ábrázoló kiegészítőkért garantáltan rajongani fog, és a suliban is nagy sikert arat majd velük.

3. Meglepi ajándék

A közös vásárlás mellett ne felejtsd el meglepni egy olyan pillanatban, amikor éppen nagyon el van szontyolodva, vagy semmihez sincs kedve. Ilyenkor csodákra képes egy váratlan apró ajándék, ami akár egy menő szörnyes ragasztó is lehet.

4. Sulimozi

Rendezzetek családi mozizást, ahol 3-5 film közül ő választhatja ki, melyiket nézitek meg. Mindegyik játszódjon suliban, hogy észrevétlenül becsempészd a fejébe a gondolatot: nem is lesz olyan rossz visszatérni ide.

5. Iskolaváró buli

Sokan szinte egész nyáron nem találkoznak az osztálytársaikkal, így a család legkisebb tagjait felvillanyozhatod azzal, hogy meghívod a barátaikat egy jó kis iskolaváró partira. Így eszükbe juttathatod, milyen szuper élmények várnak rájuk együtt, ha újra elkezdődik a tanév.

Címkék:

iskolakezdés

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék