Terhesség

Gyomorégés terhesség alatt

Nem betegség ugyan, mégis sok kellemetlenséget okoz a kismamáknak a gyomorból a nyelőcsőbe visszaáramló savas gyomortartalom.
2007. Szeptember 04.

Gyomorégés

Létezik ugyan a gyomorégésnek kóros formája is, ez a refluxbetegség, azonban kismamák esetében az esetek többségében csak a másállapottal járó múló kellemetlenségről van szó. A várandósság utolsó harmadában jelentkezik leggyakrabban ez a panasz.

Ekkor már a méh is tekintélyes helyet foglal el, így a gyomornak nem sok hely marad. Ha egyszerre túl sok étel kerül bele, előfordulhat, hogy visszajut a nyelőcsőbe. Ha már az első hónapokban jelentkezik ez a probléma, annak az a magyarázata, hogy a terhesség alatt termelődő hormonok hatására eleve kevésbé jól zár a gyomor és a nyelőcső közötti záróizom, s ez teszi lehetővé a visszaáramlást.

A jelenséget valószínűleg mindenki ismeri, aki valaha babát várt, de abban már nagyok az eltérések, hogy mennyire súlyos panaszok jelentkeznek. Van, akit az alvásban, pihenésben zavar – ebben az esetben érdemes kissé megemelt felsőtesttel aludni. Van, akinek az is elég, ha lehajol, vagy hirtelen mozdulatot tesz, de előfordulhat az is, hogy egy idő után az étvágyát is alaposan elveszi az embernek.

Létezik néhány kipróbált házi szer gyomorégés ellen, például sokaknak segít a hámozott mandula és a kesudió rágcsálása vagy a tejivás. Javíthat a helyzeten, ha rendszeres étkezésre törekszünk, és egyszerre csak keveset eszünk. Nem árt, ha kerüljük az erősen fűszeres, zsíros ételeket, a kávét és a fekete teát, ezek ugyanis fokozhatják a kellemetlenségeket. Makacs esetekben érdemes a “kutyaharapást szőrével” módszerrel kísérletezni: eszerint éppen a savas kémhatású ételek (limonádé, mustár, narancs, paradicsom) fogyasztásával csökkenthetjük a gyomorsav termelődést.

Ha a probléma olyan mérteket ölt, hogy felmaródást és állandó fájdalmat okoz a nyelőcsőben, lehetséges, hogy valódi refluxbetegséggel állunk szemben. Ilyenkor segíthetnek a savkötő gyógyszerek, de komolyabb kezelésbe csak a szülés után érdemes fogni, ha addigra nem szűnnek meg maguktól a panaszok.

Tipp: Ingeborg Stadelmann, A bába válaszol című könyv szerzője a reszelt nyers krumpli kifacsart levét javasolja mint a gyomorégés leghatásosabb ellenszerét, bár elismeri, hogy páciensei, ki tudja miért, nem rajonganak ezért az itókáért.

Kapcsolódó cikkeink gyomorégés témában:

Forrás: Kismama magazin