Terhesség hétről hétre

A terhesség alatti vizsgálatok

2002. november 10.

Forrás: Gyógyhírek, a Heim Pál Gyermekkórház gyógyászati havilapja

A terhesség alatt végzett vizsgálatok célja, hogy felmérjük a várandós nő egészségi állapotát, megelőzzük, illetve idejében felismerjük és kiszűrjük a különböző elváltozásokat, valamint képet kapjunk a fejlődő magzatról.

Laborvizsgálatok

Legalább 3 alkalommal a terhesség alatt:
Teljes vérkép: A rendszeres vérképellenőrzéssel nyomon követhető a vörösvértestek, a hemoglobin (vérfesték), hematokrit (a vér alakos elemeinek és a plazma térfogatának aránya) csökkenésének mértéke, így szükség esetén vaspótlás kezdhető el. A vörösvértest szám adott, ebből következően a hematokrit értéke csökken. (Ez a plazmatérfogat arányának növekedése miatt van, tehát az így kialakuló vérszegénység élettani.)
Vércukorvizsgálat: Éhgyomorra, illetve ún. étkezés utáni vércukor vizsgálat (szükség esetén terheléses vércukor vizsgálat is), a cukorbetegség, illetve a terhesség alatt kialakuló cukorbetegség felismerésére szolgál.
Teljes vizeletvizsgálat: a veseműködés ellenőrzését, valamint a különböző fertőzések kiszűrését célozza.
VDRL szűrés: szexuális úton terjedő fertőzés (vérbaj) kiszűrésére szolgál.
Se AFP vizsgálat: a terhesség 16. hetében végzik. Az alfa-foetoprotein (AFP) egy, a magzatra jellemző fehérje, mely 1956 óta ismert, de a diagnosztikában csak később kezdték alkalmazni, miután megfigyelték, hogy koncentrációja a velőcső záródási rendellenességek esetén megemelkedik. Feltűnően alacsony AFP koncentráció üszökterhességre is utalhat. Ez a vizsgálat szűrő jellegű, tehát a magas, vagy alacsony AFP érték nem feltétlenül jelent kóros állapotot, hanem ennek eldöntése további vizsgálatokat tehet szükségessé.
Hepatitis-B szűrés: ez a kötelező vizsgálat a fertőző májgyulladás kiszűrését célozza. Amennyiben az eredmény pozitív, a megszületendő babára, valamint a családra további járványügyi teendők vonatkoznak.
Vércsoport- és Rh-vizsgálat: az Rh negatív anyáknál különösen fontos a későbbi csoport-összeférhetetlenséget megakadályozva súlyos fejlődési rendellenességeket előzhetünk meg.

Általános belgyógyászati vizsgálat

Lehetőleg a kismama vigye magával a friss EKG, valamint vizelet- és vérkép eredményét. Így háziorvosa azonnal felismerheti az esetleges eltéréseket.

Fogászati vizsgálat

Terhesség alatt a terhességi hormonok hatására jelentős változások következnek be. Fokozódik a kalcium-lebontás, szuvasodnak a fogak, valamint a fogíny gyulladása is gyakrabban fordul elő. (Kismamáknak a területileg illetékes fogászati rendelőben a fogászati ellátás térítésmentes.)
Általában a nőgyógyászati vizsgálat az első jelentkezéskor egyben rákszűrő vizsgálat is. Többnyire ekkor hüvelyváladékot is vesznek vizsgálat céljából. Amennyiben ekkor kórokozó tenyészik ki, akkor kezelésre és kontroll vizsgálatra van szükség.

Ultrahang diagnosztika

A vizsgálat az eddigi adatok szerint veszélytelen és a terhes számára sem kényelmetlen. A vizsgálat azon az elven alapszik, hogy a magas frekvenciájú hanghullámok a test szövetein áthaladva a különböző akusztikai tulajdonságú határfelületekről visszaverődnek. UH vizsgálattal tisztázni lehet a terhesség korát, fel lehet ismerni az ikerterhességet, képet lehet kapni a magzatvíz mennyiségéről, a lepény helyzetéről és nagyságáról, valamint számos fejlődési rendellenesség diagnosztizálható. A terhesség alatt általában 3-4 alkalommal végeznek UH vizsgálatot.

CTG vizsgálat (általában a terhesség 36. hetétől végzik)

A cardiotocograph (CTG) készülékkel a magzati szívműködést és a méhösszehúzódásokat lehet megfigyelni. Így a magzat méhen belüli állapotáról, a méhlepény és a méhizomzat működéséről kapunk képet.
A magzati szívműködést ún. Doppler-készülékkel is lehet ellenőrizni. Ez a műszer is az ultrahang készülékek közé tartozik, és többnyire a védőnői tanácsadáson kerül elő.
Ha bármilyen elváltozásnak a gyanúja felmerül, kiegészítésül többféle vizsgálat is szóba jöhet.

Genetikai vizsgálat

Ha a terhes elmúlt 35 éves, a fejlődési rendellenességek rizikója megnő. Ezért ennél idősebb terheseket, továbbá, ha a családban már fejlődési rendellenességgel született újszülött, genetikai tanácsadásra is elküldünk.
A következő vizsgálatok az egyedi esettől függően szintén elvégezhetők:

Laboratóriumi vizsgálatok

Toxoplasma szűrés: a toxoplasmózis fertőző betegség, legfőbb terjesztője a macska, valamint a nem kellően megfőzött állati eredetű étel.
CMV (cytomegalovírus) szűrés
Rubeola szűrés
HIV fertőzöttség szűrése: A HIV fertőzés nem befolyásolja a teherbeesést, viszont a vírus az esetek 25-35 %-ában átjut a terhesség alatt vagy szülés közben a magzat vérkeringésébe.

Amnioszkópia

A magzatburkon keresztül megtekinthető a magzatvíz egy speciális eszközzel. Amikor a magzat valamilyen ok miatt oxigén-ellátási zavart szenved, fokozott meconiumürítéssel (magzatszurok) reagál. A magzatszurok a magzatvízbe kerülve mennyiségétől függően különböző mértékben zöldes színűvé festi azt. Ez a zöld szín amnioszkóppal egyértelműen felismerhető. A vizsgálat megterhelése nem nagyobb, mint egy hüvelyi feltárás.

Amniocentézis

Az anya hasfalán keresztül egy célszerűen megválasztott tűvel a magzatburokba hatolnak és a magzatvízből 10-20 ml-t vesznek vizsgálat céljából.

CVS vizsgálat

Az amniocentézishez hasonló eljárás, csak itt a méhlepényből vesznek mintát (általában a hüvelyen keresztül). Genetikai elváltozásokat lehet ily módon felfedezni. Ezt a vizsgálatot a terhesség 10-12. hetében végzik, és mindig megelőzi genetikai tanácsadás.
Természetesen minden kismamának egyéni terhesgondozásra van szüksége, így előfordulhat, hogy a felsoroltakon kívül más vizsgálatot is szükségesnek tartanak. Ez különösen akkor fontos, ha a várandós nő valamilyen betegségben szenved, vagy szenvedett korábban.
Minden kismamát tájékoztatnak a terhesgondozásban résztvevő szakemberek az elvégzendő vizsgálatokról és azok jelentőségéről.
A kismamákat szeretnénk bíztatni, hogy bizalommal forduljanak kérdéseikkel a terhesgondozóban megismert orvosokhoz, védőnőkhöz, akik készségesen állnak rendelkezésükre.

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Szponzorált hirdetések