Kisgyerek

Ne szoktassuk rá a nassolásra!

Akár rossz evő, akár duci a gyerekünk, mi alakítjuk ki étkezési szokásait. Olyasmit adunk neki, ami egész életét meghatározza, s később nehezen tud majd változtatni rajta. Ha nagyon muszáj, akkor inkább csokit adjunk, elmondjuk, miért.
2008. Január 27.

Desszertekre, például pudingokra, túróhabra egyáltalán nincs szüksége. Innivalónak tökéletesen megfelel a víz. Az igazi nassolás ideje akkor jön el, ha már kibújtak a fogacskái, s jól boldogul a rágnivalókkal is. Kisgyerekünk soha nem kérne Túró Rudit, ha mi nem ismertetnénk meg vele.

Rágcsálásra étkezéskor kerítsünk sort: adjunk egy-egy egészben hagyott főtt répát, burgonyát, karalábét, kenyérvéget, kiflit a kezébe.

A hosszan lebomló szénhidrátok (kenyér, tészta, rizs, burgonya, főzelékfélék) tápanyagot is szolgáltatnak a szervezetnek, míg a cukor hamar a vérbe kerül anélkül, hogy jóllakottság-érzetet keltene. Kerüljük tehát a finomított cukrot tartalmazó édességeket, és élvezzük a természet adta édes ízeket: a gyümölcsöket. A nassolást megelőzhetjük a gyakoribb, rendszeres étkezésekkel, így a napi öt alkalmon kívül nem fog megéhezni. Ám még így is előfordulhat, hogy valamilyen rendkívüli dolog miatt (eltolódott étkezés, betegség, megváltozott napirend) a főétkezésen kívül kér enni a gyerek.

Nyers almát, répát mindig rágcsálhat, de legyünk mértékletesek a gyümölcslevekkel, kekszet, csokoládét pedig egyáltalán ne tartsunk otthon. Nagy önfegyelmet kíván a szülő részéről a kisgyerek egészséges étkeztetése: magunk sem ehetünk a “tiltott gyümölcsből”, nem kaphatunk be hébe-hóba egy-egy falatot, és nem tömhetjük be a nyűgösködő kicsi száját cumisüveggel, keksszel, egyéb nyalánkságokkal, hanem fáradságosabb módon kell megnyugtatnunk. Kibírjuk mindezt?

Alkoholtartalmú édességek

Akármilyen kis mennyiségben is tartalmaz a rumos szelet rumot, a borsodó bort, gyerekeknek nem való. Természetesen nem azért, mert ez a kis mennyiség megártana nekik, ám idő előtt megismerik az alkohol ízét, szagát, idegenkedésük csökken vele szemben. Aki már gyerekkorában különböző édességekbe, italokba rejtve észrevétlenül megszokta, később könnyebben elfogadja mint ismert ízt. Nem is sejtenénk, hogy az üzletekben kapható élelmiszerek közül milyen sok tartalmaz alkoholt.

Ha a csomagoláson feltüntetett összetevőket figyelmesen elolvassuk, néhol tartósítószerként, természetes aromaként bukkan fel az alkohol. Azt nem engedjük, hogy a gyerek igyon a felnőttek italából, ám különböző édességek, ételek révén lassanként megkedveltetjük vele. Mielőtt olyan terméket vásárolunk, amit még nem ismerünk, tanulmányozzuk az összetevők listáját!

Van a csokievésnek van jó oldala is!

Amerikai kutatóorvosok felfedeztek a csokoládéban egy olyan anyagot, amely alkalmasint megvédhet a szívinfarktustól. Az úgynevezett flavonoidok olyan növényi anyagok, amelyek a káros koleszterinek hatását csökkentik. Szerepet játszanak az artériák védelmében és a szívbetegségek megelőzésében. Minél sötétebb színű a csokoládé, annál magasabb arányban tartalmazza ezt a hasznos anyagot. Vagyis az infarktus megelőzése céljából a feketecsoki (étcsoki) a legjobb.

Kérdés csupán, egészségünk érdekében mennyi csokit ehetünk az elhízás veszélye nélkül. A gyermekek táplálásával kapcsolatban ez a felfedezés inkább lelkiismeretünk megnyugtatására alkalmas: igaz, hogy hizlal, igaz, hogy rontja a fogakat, igaz, hogy elveszi a gyerek étvágyát, de legalább flavonoidokat tartalmaz. Emiatt azonban nem kell csokidiétán tartani a kicsiket, hisz az infarktus megelőzéséért többet teszünk, ha rendszeres testmozgásra, egészséges, kiegyensúlyozott étkezésre szoktatjuk a őket.

Forrás: Kismama magazin