Kisgyerek

Nassolás okosan

A rosszevő gyermek minden szülő rémálma. A nassolás pedig sokak szerint egyenes út ahhoz, hogy a gyermek válogatós, az ételt finnyásan félretoló lurkóvá váljon. Pedig nassolni okosan is lehet!
2014. Július 30.

Tegyük a szívünkre a kezünket, és valljuk be őszintén, hogy mi is szívesen nassolunk. Ezzel a gyerekek is így vannak, imádnak nassolni, ráadásul jól is teszik, hiszen kisebb térfogatú gyomruk lévén naponta többször kell kalóriát magukhoz venni, hogy kielégítse szervezetük a magas energiaszükségletet. Nekünk, szülőknek, viszont az a feladatunk, hogy a főétkezések közti csipegetések minél egészségesebbek legyenek.

Ropi és csipsz helyett

A ropi, a csipsz, és az összes előrecsomagolt sós ropogtatnivaló tele van ízfokozókkal, és a gyerekek persze imádják ezeket a mesterséges ízeket. Ez azért nem jó, mert ha az ízlelőbimbók ingerfelvevő részecskéi, túl gyakran vannak ízfokozók révén erős ingereknek kitéve, akkor kevésbé érezhető ízélmény alakul ki a natúr ízek hatására. Ez azt eredményezi, hogy újra meg kell tanulniuk a kevésbé erőteljes ízek ingereinek feldolgozását.

A gyerekek, ha egyszer megszokták, akkor nehezen mondanak le ezekről az élvezetekről, főleg akkor, ha a színes csomagokban egy-egy kis kabala vagy matrica is lapul. Ezért a boltok polcairól válasszunk inkább gabonagolyókat, vagy gyümölcs-csipszeket. Alternatív megoldás lehet egy kis tálkában néhány dekagramm olajos mag (dió, mandula, mogyoró) is, hiszen ezek a magok mértékkel fogyasztva, és nem sózott állapotban, számos kedvező hatást is a magukénak tudhatnak: ásványi anyagokban és vitaminokban gazdagok.

Fagyi helyett

A fagyi a legjobb nyári hűsítő, de sajnos rengeteg üres kalóriát tartalmaz. Ha olyan hideg desszertet szeretnél adni a gyermekednek, ami nem tartalmaz adalékanyagot, állományjavítót és színezéket, akkor vágj bele az otthoni fagyi készítésbe.

Az egészséges, házi fagyi után kipróbálhatjátok a házi jégkrémet is. Bútorboltokban és lakberendezési áruházakban lehet kapni olyan jégkrém formát, amivel egyszerűen elkészíthetjük ezt az ízletes nyári nyalánkságot. Ez egy nagyon ötletes kis találmány, egy kis műanyag vagy szilikon csúcsos forma, amibe műanyag pálcikát lehet tenni, amire ráfagy az általunk készített jégkrém-massza. Ha már megfagyott, a pohárból kivéve igazi pálcikás jégkrémet ehetünk. Ha nincs formád, kis joghurtos pohárral ugyanígy elkészítheted a fagyit, csak műanyag kanalat, vagy spatulát illessz bele fogantyúnak.

Süti és keksz helyett

Még ha gyermekünk az édes ízeket kedveli, akkor se engedjük neki, hogy nápolyival, sütivel és töltött keksszel tömje magát a főétkezések között. Próbáljuk meg édes gyümölcsökkel csillapítani a nassolási kedvét, az őszibarack, a sárga- és görögdinnye, banán jó választás lehet. Az apró darabokra felvágott gyümölcsre csorgathatunk egy kis mézet és joghurtot is.

Bár a korpás keksszel sokan hadilábon állnak, mégis érdemes próbát tenni vele. Egy keksz energiatartalma körülbelül 20 kalória, és néhány darabbal már jól is lakik a lurkó. De ha mindenképpen valamilyen süti a vágyai netovábbja, süssünk neki cukor nélküli finomságot. A lényeg itt is az, hogy az édes nyalánkság minél egészségesebb legyen!