Kisgyerek

Együtt a konyhában

Az egy-másfél év alatti kisgyerek szívesen eljátszik fél-egy óra hosszat, ha a járókát a konyhában az anya mellett állítjuk fel. Adjunk neki néhány lábost, főzőkanalat, fedőt, beszélgessünk, énekeljünk neki, így nem érzi azt, hogy kimarad valamiből.
2008. Január 26.

A nagyobbacska kisgyerek is azért “rosszalkodik”, mert szeretne részt venni mindenben, szeretné felhívni magára a figyelmet. Az egyik alsó konyhaszekrényben olyan edényeket tároljunk, amelyeket nyugodtan ki-be pakolhat. Ha az anya sok időt tölt a konyhában, érdemes berendezni egy játszósarkot a kisgyereknek.

Együtt a konyhában

Régi hokedlit, nagyobb ládát vagy kartondobozt alakítsunk tűzhellyé: tetejére ragasszunk három-négy üres mackósajtos dobozt, ezek tetejét fessük feketére, a doboz aljában tárolhatjuk a játékedényeket, sütőformákat, gyurmát, vízfestéket.

Nem kell feltétlenül “igazi” minikonyhát, játékedényeket vásárolnunk (bár nagyon elbűvöli a kicsiket) – kiürült dobozkák, műanyag evőeszközök is megfelelnek. Az a lényeg, hogy sokféle és színes legyen, mert a főzőcskének legfontosabb eleme a pakolás.

Kis vágódeszkán műanyag késsel gyurmakígyót apríthat, perecet sodorhat, néhány kocka sárgarépát, krumplit kevergethet a kis szakács. Vidám mintás konyharuhából köténykét, kis terítőt rögtönözhetünk.

A háromévesek már igazi segítséget jelentenek a konyhában: megteríthetnek, elővehetik a hűtőből a vacsorához valót, a lábosokat a konyhaszekrényből, ki- és bepakolhatják a mosogatógépet. Közben rengeteget tanulnak: melyik a jobb és bal oldal, mit hol tartunk, mi készül tejből, mit adnak az állatok, melyek a növényi eredetű ételek, és így tovább.

Engedjük, hogy játsszon az ételekkel!

Mutassuk meg, hogyan lehet például arcot kirakni retekből, sárgarépából, krumpliból. Játszhat a zöldségfélékkel, gyümölcsökkel bevásárlósat, szállítósat a kis dömperrel, kosárral. A krumplikat, almákat, hagymákat vezényeljük vissza a játék végén a helyükre. Kisfiúk és kislányok egyaránt szívesen részt vesznek a konyhai tevékenységekben, számukra a legjobb játék a felnőttek munkája.

A közös főzés jó szórakozás, de fokozott elővigyázatosságot, odafigyelést igényel a szülő részéről. Soha ne hagyjuk egyedül a gyereket a konyhában, a veszélyes és forró folyadékokat (mosogatószer, ecet, olaj), éles késeket, áram alatt lévő konyhai berendezéseket, gyufát ne felejtsük a konyhapult szélén.

Forrás: Kismama magazin