Gyerek

Ami tényleg jól jön, ha úszni tanul a gyerek

A rendszeres mozgás már egészen kicsi kortól fontos, és az úszás sokaknál válik első számú kedvenccé. De vajon hogyan mozdíthatjuk elő, hogy szabályosan szelje a habokat?

Minden szülő jót akar a gyerekének, igyekszik sokoldalúan képezni, mindenféle órára elvinni, hogy minél több alternatíva közül tudjon választani később. A gyerekek azonban kevéssel is beérik, mindennek tudnak örülni. Nem kell nagy felhajtást rendeznünk, hogy jól érezzék magukat, csupán megtalálni azt a mozgásformát, amiben a legjobban ki tud bontakozni. Manapság divatos már egészen pici kortól angolórára, balettra, zeneórára járatni. Persze ezeket másképp hívják kisiskolás korban és másképp babakorban. Ahogy a babaúszás is divatos. Ezek valóban mind hasznosak lehetnek, és hozzájárulhatnak a fejlődéshez, a jó szülő-gyerek kapcsolathoz, de azok sem maradnak le semmiről, akik “csak” négyévesen, vagy ne adj isten ötévesen kezdik el mindezt.

Viszont nagyon fontos a mozgás egész pici kortól. Már pár hetes kortól érdemes gyengéden tornáztatni a babát, aztán ahogy cseperedik, jöhet a játszóterezés minden mennyiségben, és a vízben is lehet folytatni a mozgást. Játszani, pancsolni vele, vödrözni, locsolózni, futkározni. Számos jótékony hatás mellett, még a kevésbé jó étvágyú gyerekek is garantáltan megéheznek a víz után. Akik kicsit félénkebbek, ügyetlenebbek, vagy csak nem annyira mozgékonyak, egy kis szülői biztatással nagy magabiztosságra tehetnek szert bizonyos idő után a vízben. Lehet, hogy több türelem kell hozzá, de nem szabad feladni, megszokja a közeget, és egy idő után szemmel láthatóan javulni fog a szárazföldi mozgása is. Lassan, de biztosan összeáll a kis fejükben egy nagy egésszé a sok információ.

Az úszásoktatást minden gyereknek javaslom ügyességtől függetlenül. Lehet, hogy lesznek a tanfolyamon a miénknél sokkal gyorsabb ütemben fejlődő gyerekek, de előbb-utóbb mindenki megtanul úszni, ha a szülők nem futamodnak meg.

Minek az a deszka?

Ami tényleg jól jön, ha úszni tanul a gyerek

Sok szülőtől hallom, hogy nem értik, miért deszkával úszik hónapokon keresztül a gyerek. Aztán a következő hónapokban a nagyvízben deszkázik, vagy a medencefalon csüng. A felnőtt tanítványaim gyakran mondják, hogy őket csak zavarja a deszka, mert anélkül mindent meg tudnak csinálni. Az igazság az, hogy ezeket az eszközöket nem lehet és nem is kell megspórolni az oktatás során. A gyerekek kapaszkodnak bele, mert biztonságérzetet nyújt, és lábtempóval remekül tudnak haladni. Amíg viszont a lábtempó nem tökéletes, addig (legalábbis nálunk) nincs továbblépés. Mi az oktatás során az alaposságra törekszünk, mert minden megtanult mozdulat, ami nincs jól begyakorolva, a későbbiekben megbosszulja magát. És ezért kell a felnőtteknél is róni a hosszakat deszkával, bójával, hogy külön a kar- és a lábmozdulatokra lehessen koncentrálni.

Ami tényleg jól jön, ha úszni tanul a gyerek

A bója, amit a láb közé kell tenni, sokat segít a kartempó elsajátításában, hiszen fenntartja a lábat a vízen, azzal “nem kell foglalkozni”. Később, amikor pedig már edzés lesz az oktatásból vagy csak technikát tökéletesítünk, remek szolgálatot tesz, hiszen koncentráltan tudnak a testrészeikre figyelni.

Ami tényleg jól jön, ha úszni tanul a gyerek

A nudli vagy kukac is hasonló célt szolgál, változatosabbá lehet vele tenni az oktatást, a monotóniát nehezen tűrőknek is új lendületet adhat. Főleg a gyerekek szeretik, mert azon kívül, hogy segít az úszásban, lovacskázni is lehet rajta.

Ami tényleg jól jön, ha úszni tanul a gyerek

A tenyérellenállás óriási találmány. Ez az az eszköz, amit a kezünkre kell húzni mindenféle fura gumipántokkal és olyan lesz tőle a kezünk, mintha óriások lennénk, és uszony nőtt volna az ujjaink közé és köré. A tanítványaim persze nincsenek elájulva, amikor meglátják a kezemben, először megijednek tőle, aztán fokozatosan belátják, hogy nem is olyan rossz dolog. Akik komolyan gondolják az úszást, mint sportot, azok előbb-utóbb beszerzik. Remekül tudunk vele terhelést fokozni, erősíteni, és nem mellesleg egy másik eszköz, ami megtöri az úszóedzések egyhangúságát.

Összességében azt mondhatom, hogy az úszógumival és karúszóval ellentétben ezek az eszközök szükségesek az oktatás során és edzés közben is. Egyáltalán nem hiba, ha sokáig csak ezekkel úszik a tanítvány, rengeteg gyakorlásra van szükség ahhoz, hogy ezeket elhagyva, tökéletes technikával tempózzon.

Szülővel vagy oktatóval?

Ezeket az eszközöket beszerezheti a szülő, lehet vele játékokat kitalálni, és szerintem jobb, mint az úszógumi. Az úszásoktatásra járó gyerek valószínűleg azokat a gyakorlatokat fogja vele csinálni, amelyeket már az órák során csináltak. Külön gyakorlást viszont nem javaslok a szülőkkel. Megzavarhatják a gyereket az információk. Amíg az oktató belefújatja a buborékot a vízbe, addig némely szülő azt mondja, hogy tartsa vissza a lélegzetét, amíg a víz alatt van. És ez csak egy példa a sok közül. Nem fogja érteni a tanítvány a következő foglalkozáson, hogy miért megy az orrába a víz, amikor apa azt mondta, hogy így kell csinálni.

Amit semmiképp nem javaslok, hogy a szülővel menjen először mély vízbe a gyermek. Ha még nem mélyvízbiztos, nem kell belemennie. Majd az oktató megtanítja neki, hogy miképp viselkedjen ott, ez egy mérföldkő az oktatás során. Vannak, akik teljesen természetesen mozognak egyből a mély vízben, de inkább az a jellemző, hogy folyamatosan szokják meg. Főleg a hideg vizet.

Összességében annyit mondhatok, hogy ne tanítsuk a gyereket úszni, bízzuk ezt a szakemberre, inkább mutassa meg mindig, hogy mit tanult, az a legjobb gyakorlás.

További információ szakértőnktől:Ami tényleg jól jön, ha úszni tanul a gyerek