Baba

A császáros babák ducik lesznek?

Kétszer nagyobb valószínűséggel lesznek elhízottak azok a gyerekek, akik nem a szülőcsatornán keresztül, hanem császármetszéssel jönnek a világra - állapították meg amerikai szakemberek.
2012. Június 03.

A Massachusetts állambeli Bostoni Gyermekkórház kutatói szerint a császármetszés útján történő születés jelentős hatással lehet a babák bélbaktériumaira, amelyek befolyásolják az ételek emésztésének módját – írja az MTI. Az Archives of Disease in Childhood című folyóiratban közölt tanulmány 1255 anya és gyermeke bevonásával készült 1999 és 2002 között.

A kismamák a terhesség 22. hete előtt csatlakoztak a vizsgálathoz. A szakemberek a babák születésekor, majd három évvel később is megmérték a gyerekek testhosszát, valamint súlyát. Az eredmények szerint a császármetszéssel világra jött gyerekek kétszer nagyobb valószínűséggel küzdöttek elhízással, mire elérték a három éves kort – olvasható a tanulmányt ismertető BBC brit közszolgálati tartalomszolgáltató internetes oldalán.

A vizsgálatban részt vevő kismamák közül nagyjából minden negyedik császármetszéssel hozta világra a gyermekét, míg a többi baba hüvelyi úton született. A kutatók összefüggést találtak a testtömeg, a bőrvastagság és a babák születési módja között. A szakemberek azt is kimutatták, hogy a gyermekeiket császármetszéssel világra hozó anyák nagyobb valószínűséggel rendelkeztek magasabb testtömeggel, mint a hagyományos módon szülő társaik. Ez egy olyan tényező, amelyről már korábban megállapították, hogy hatással van a gyermekkori elhízásra.

A szakemberek szerint a gyermekkori elhízás másik lehetséges magyarázata, hogy a császármetszéssel, illetve a hüvelyi úton világra jövő babák eltérő összetételű bélbaktériumokra “tesznek szerit” a születés során. A kutatók ezért azt tanácsolják a császármetszést fontolgató kismamák számára, hogy vegyék számításba a gyermekek későbbi elhízásának kockázatát.

Nagy-Britanniában a kismamák több mint 23 százaléka császármetszéssel hozza világra a gyermekét. “Ez egy rendkívül érdekes, ám kis méretű tanulmány” – mutatott rá Patrick O’Brien, a brit Szülészek és Nőgyógyászok Királyi Kollégiumának (Royal College of Obstetricians and Gynaecologists) szóvivője. – Ezért mindenképpen meg kell ismételni egy átfogóbb formában.