Kisgyerek

Rovarcsípések

Magyarországon szerencsére nem kell tartani a rovarcsípésektől. Van, amelyik fájdalmas, a legtöbb inkább kellemetlen, de egyik sem mérgező, és csak ritkán terjesztenek betegségeket. Tehát nyugodtan ki a természetbe!
2007. November 11.

HANGYACSÍPÉS

A kicsi fekete és a nagy vörös hangya egyformán csíp, ha fenyegetve érzi a bolyt. Bár csípésük nem veszélyes, ijesztő látvány, amint az ember lábán sok dühös hangya rohangál.

Milyen a csípés? Sok apró vörös, égő, viszkető folt.

Gyógymód: Ha erősen viszket, szódabikarbónából kevert pasztát kell rá kenni, ez semlegesíti a hangyasavat. A hangyacsípés nyom nélkül, hamar elmúlik.

Megelőzés: Nyáron a szabadan vigyázni kell, hová lép, hová ül az ember, okosabb mindig pokrócra telepedni.

BOLHACSÍPÉS

Bár kifejezetten emberre “szakosodott” bolha is létezik, a kutyán, macskán élősködő fajta is ráfanyalodhat az ember vérére. Ezért jobb, ha ismeretlen állatot nem simogat meg a kicsi – soha nem tudhatjuk, mi lapul a bundájában.

Milyen a csípés? Többszörös, csoportosan elhelyezkedő piros kiütés, közepén egy bevérzett kis piros folttal. A csípések többnyire ott találhatók, ahol a ruha szorosan a bőrhöz ér, a bolha ennek redőibe szeret elbújni. A bolha nem terjeszt betegséget, de kellemetlen lakótárs.

Gyógymód: Mivel rettenetesen viszket, gyakran nem elegendő a bőr helyi kezelése, és a gyógyulás idejére szájon át szedett viszketéscsillapítóra is szükség lehet.

Megelőzés: Ha bolhát vesz észre a gyereken, azonnal fürdesse meg, mossa ki a ruháját, és húzzon fel tiszta ágyneműt. Bolhátlanítsa speciális nyakörvvel a háziállatokat.

PÓKCSÍPÉS

Emberre veszélyes, mérges pókok nem élnek Magyarországon. Ám azért az itt élő pókoknak is van mérgük. Ez a fehérjékből álló vegyület korántsem halálos, de a csípés így sem kellemes érzés. Bár a pókok nem támadnak emberre, és csak védekezésre használják mérgüket, éjszaka, amikor aktívabbak, útjukba eshet az ágy. Ilyenkor a forgolódó emberről azt hihetik, hogy támadni készül. Ilyenkor szoktak csípni, általában több alkalommal is egymás után. A pók és a csípés mérete között nincs összefüggés – a nagy pókok nem csípnek nagyobbat, és nem is veszélyesebb vagy fájdalmasabb a marásuk.

Milyen a csípés? Pici piros folt, fehér vagy piros középső résszel, amely idővel fájdalmassá válik.

Gyógymód: Viszketést csillapító, hűsítő kenőccsel kell bekenni, és néhány napon belül elmúlik. A pókok nem terjesztenek fertőzést, és nagyon ritka a pókcsípés-allergia.

Megelőzés: Alaposan takarítsuk az ágy környékét, rendszeresen porszívózzuk ki az ágy alatti részt és az ágyneműtartót.

SZÚNYOGCSÍPÉS

A nőstény szúnyogok fullánkja olyan vékony, hogy a szúrást legtöbbször csak akkor vesszük észre, ha a jóllakott rovar már messze szállt. A csípés helyén a szúnyog véralvadásgátló anyagot juttat a szervezetbe, ettől viszket, ég a csípés helye.

Milyen a csípés? Erősen viszkető, fehér közepű, bőrből kiemelkedő duzzanat, piros udvarral. Középen általában látható a szúráscsatorna.

Gyógymód: Aki nem vakarja, annak hamarabb elmúlik. A viszketési ingert csökkenti a hűsítő krém, ha sok a csípés, esetleg borogathatjuk. Magyarországon a szúnyogok nem terjesztenek betegségeket, sem maláriától, sem AIDS-től nem kell tartani.

Megelőzés: Bár riasztóból sokféle van, különösen kisgyerekek esetében vigyázzunk a testre kenhető szerekkel, mert száríthatják és irritálhatják a bőrt. A szúnyogháló, az ágy fölé terített tüll sokkal hatásosabb. Az elektromos riasztók és füstölők is jó hatásfokúak.

MÉHCSÍPÉS – DARÁZSCSÍPÉS

A méhek belehalnak a csípésbe. A darazsak ellenben többször is “haraphatnak”, ezért sokkal könnyebben osztogatják csapásaikat. Ám mindkét csípés ijesztően fájdalmas a gyerek számára, aki könnyen pánikba eshet, ha méhecskét lát maga körül.

Milyen a csípés? Méhcsípésről árulkodó jel a hirtelen, éles fájdalom mellett a sebben rezgő fekete fullánk. A darázscsípés jellegzetessége, hogy ritkán jár egyedül. Egy pánikba esett vagy dühös állat akár öt-tíz alkalommal is megcsípheti ugyanazt az embert pár pillanaton belül. A méhcsípésre adott allergiás reakció ritka, ám annál súlyosabb lehet.

A csípés után figyelje gyerekét – ha bármelyik testrésze megdagad, a gyerek reszketni, fehéredni kezd, esetleg elájul, vagy szaporábban, nehezebben lélegzik, azonnal hívjon mentőt. Ha a gyereknek egyszer már volt ilyen allergiás reakciója, minden következő csípésnél egyre súlyosabb várható. Az adrenalin-injekció gyorsan enyhíti a panaszokat, ám hosszú távon csak a szakképzett allergológus által végzett deszenzibilizációs kezelés hozhat eredményt.

Gyógymód: A jégkocka gyors enyhülést hoz, ám a méhcsípés esetén a fullánkot előtte ki kell venni, lehetőleg csipesszel, hogy több méreganyagot ne préseljünk a szervezetbe.

Megelőzés: Méhek, darazsak közelében nem szabad hadonászni, csapkodni. Vonzza őket a színes ruha, az édes illat (nem csak az élelmiszer, hanem bizonyos illatszerek is), ezért aki érzékeny a méhcsípésre, nyáron viseljen fehér ruhát, és kerülje a parfümöket. Szabadban minden üdítősüveget be kell csukni, mert a benne csapdába esett méh a szájüregben csíp, s emiatt a légutak veszélyesen elzáródhatnak a duzzanattól.

KULLANCS

Az esős tavasz, az egyre kevesebb madár kedvez a kullancsok elszaporodásának. Ma már nem csak a kirándulók vannak veszélyben, a parkok, sőt akár a néhány fával rendelkező utcák is lehetnek kullancsosak. Bár a csípést nem lehet érezni, a támadás ritkán marad hosszú távon észrevétlen, mert a jóllakott kullancs egyre nagyobbra és nagyobbra duzzad.

Milyen a csípés? Pár óra múlva könnyű megtalálni, mert benne van a 0,5-2 milliméteres, fekete, anyajegyszerű kullancs, apró teste körül a bőrben jól látszanak a lábai. Nem minden kullancs terjeszt betegséget! Ha a környék erősen fertőzött, a háziorvostól oltást kérhet a kullancs által terjesztett vírusos agyvelőgyulladás ellen. Ám ha a csípés helye körül pár nappal később vörös karika jelenik meg, egy másik betegség, a Lyme-kór veszélye miatt mindenképpen forduljon orvoshoz. Ekkor egy vérvizsgálat eldönti, hogy a kórokozó valóban ott van-e már a szervezetben, és kell-e ellene kezelést adni.

Gyógymód: Azonnal ki kell venni az állatot, lehetőleg olyan speciális kullancscsipesszel, amely nem nyomja össze a potrohát, így elkerülhető, hogy a benne élő kórokozók bejussanak az emberi véráramba. Tilos bármiféle krémmel bekenni kihúzás előtt, nehogy visszaöklendezze esetleg fertőzött testnedveit. Az kisebb baj, ha a bőrben marad a feje, néhány napon belül ugyanis kilöki magából a szervezet.

Megelőzés: Mivel a kullancs alulról mászik, kirándulások alkalmával kerüljük a bozótost, a nadrágot tűrjük be a zokniba, felejtsük el a szandált, viseljünk kalapot, sapkát és hosszú ujjú felsőt. A kirándulás utáni alapos esti átvizsgálás szükséges.

Mikor kell orvoshoz fordulni?

  • Ha megdagad a gyerek bármelyik testrésze.
  • Ha a csípés hólyagos lesz.
  • Ha csípés helyétől vörös csík indul el, mert ez arra utal, hogy a bekerült méreganyag elkezdett terjedni a nyirokutakon.
  • Nehezen lélegzik, elájul vagy eszméletét veszti.
  • Egész testén kiütések jelennek meg, nem csak ott, ahol megcsípték.
  • Kismamatipp

    Ha nincs otthon semmiféle krém, vegyen elő egy uborkát, vágja ketté, és tegye a csípésre! Az uborka hűsít, és gyorsítja a bőr gyógyulását.

    Minden csípésnél használ!

  • Mossa meg a csípést szappanos vízzel – ez segíthet eltávolítani a bőrön lévő maradék mérget, allergént!
  • Kenje be hűsítő krémmel, tegyen rá jégkockát!
  • Ne vakarja! Ha nem tudja megállni, akkor csakis ujjbeggyel, semmiképpen ne körömmel! A vakarástól minden csípés elfertőződhet, és könnyen ótvarrá alakulhat, amely azután már másokat is megfertőzhet! Ezért ha a csípés nedvedzik, pörkös lesz, forduljon orvoshoz!
  • Szaktanácsadó: dr. Rutkai Krisztina, a Budai Gyermekkórház bőrgyógyász szakorvosa

    Hogyan védekezhetünk a rovarcsípések ellen?

    A szúnyogcsípés kellemetlen ugyan, de nem jelent nagyobb gondot még akkor sem, ha egyszerre több van a duzzadt, piros hólyagokból. Fontos, hogy megakadályozzuk a vakarózást, mert a kisebesedés növeli a fertőzés veszélyét. A gyógyszertárban kapható úgynevezett rázófolyadékkal vagy Fenistil géllel hűsítsük a csípések helyét. Ha lakóhelyünkön sok a szúnyog, szereljünk hálót az ablakra, ugyanis épp az est beálltával rajzanak.

    Kedvelik a bokrok hűvösét, ha séta közben ilyen helyre bújna be kisgyerekünk, legyünk mellette, hogy elhessegessük őket, erre ugyanis a kicsik még képtelenek. Ne kenjük be a bőrüket szúnyogriasztó krémmel, mert a hatóanyagok sokszor túlságosan erősnek bizonyulnak a kisebbek számára.

    A méh- és darázscsípés komolyabb következményekkel jár, különösen, ha allergiás ellenhatást vált ki. Helyes magatartással megelőzhetjük a nemkívánatos találkozást. Legfontosabb, hogy a száj és a légutak tájékán ne érje csípés a gyereket, mert ilyenkor akár fulladást is okozhat a duzzadás. Szabadban csak vizet itassunk vele, a méhek az édes illatokra jönnek. A fémdobozos üdítőitalok valóságos csapdaként működnek: a rovar beleszáll, de nem talál ki belőle, ám a következő korttyal a szájba kerül.

    Különösen figyeljünk, ha gyümölcsöt eszik, nehogy a rászállt méhet is bekapja. Ha a kismedencében pancsol, valószínűleg előbb-utóbb feltűnnek a szomjas méhek. Állítsunk a kertbe vagy a teraszra egy vízzel telt, nagy műanyag lavórt, hogy ott nyugodtan ihassanak – ezzel elcsalogathatjuk őket a gyerek mellől. Ahol magasabb a fű, illetve virágzó here is nyílik a fű közt, hordjon szandált a kicsi. Bár egészséges a mezítláb járás, csak így óvhatjuk meg attól, hogy virágport gyűjtő méhbe lépjen.

    Ügyeljünk arra is, nehogy a kicsi ruházata színével, öblítőszerből származó illatával vonzza a rovarokat. Nem szerencsés tehát sárgába öltöztetni. Ha mégis megcsípte a méh, óvatosan húzzuk ki a beszakadt fullánkot, majd tíz percig szorítsunk félbevágott vöröshagymát a csípés helyére. Hűsítéssel mérsékeljük a fájdalmat és a viszketést: borogassuk hideg borsmentateával, kendőbe csavart jégkockával, Fenistil géllel, fújjuk be Irixszel.

    Figyelem! Ha azt tapasztaljuk, hogy a csípés helye a szokásosnál is jobban megduzzad, környéke szederjessé válik, valószínűleg allergiás reakcióról van szó. Ilyenkor mutassuk meg orvosnak! Különösen veszélyes, ha a csípés a száj környékét vagy belsejét éri. Mivel a kialakuló duzzanat fulladást is okozhat, ne késlekedjünk, fussunk orvoshoz! Amíg odaérünk, szopogattassunk jégkockát a gyerekkel.

    Kapcsolódó cikkeink:

  • Mit csináljak, ha megcsípte?
  • Csípések gyermekkorban: hangya, méh, darázs, bolha
  • Hogyan védekezzünk a kullancs ellen?
  • Forrás: Kismama magazin