Kisgyerek

Homokozással kezdődik

Az első alkotások homokból készülnek! Homokozás közben a gyerek bőre - egyik fontos érzékszerve - is rengeteg ingert kap: ilyen a homok hőfoka, szemcsemérete, állaga.
2008. Január 23.

Tengerparton, tóparton, folyóparton nagy élmény az iszapozás, sarazás. A formázás, gombócgyúrás, alagútásás erősíti a gyerek karizmait. Kézügyessége fokozatosan fejlődik: kezdetben könnyebb a vizes homokot formába nyomkodni, mint gyurmával, tésztával tenni ugyanezt. Később a gyurmázástól megerősödött ujjak már lazábban fogják a ceruzát, először tehát hadd sarazzon, homokozzon, gyurmázzon a kisgyerek! Tartsunk a konyhában egy doboz gyurmát.

Míg készül az ebéd, nyomkodhat, hengerelhet, gömbölyíthet palacsintát, répát, kakaóscsigát. Lehet, hogy csak döfködni, csapkodni, vagdalni akarja a gyurmát, ne várjunk tőle művészi alkotásokat. A boltban vásárolható gyurmák közül erre a célra a legolcsóbb felel meg legjobban. Agyaggal még nemigen tud dolgozni a kisgyermek, mivel a gyurmával ellentétben hamar kiszárad és morzsálódik.

Maradandót alkothat azonban só-liszt gyurmából, amit otthon is elkészíthetünk neki. Egyenlő mennyiségű sót és lisztet dolgozzunk össze vízzel, így jól formázható, lágy keveréket kapunk. Még nagyobb élmény, ha igazi tésztából süthet. Egyszerű kelt tésztát dagasztunk, kis gombócokat, kifliket, perecet sodrunk, és sütőbádogra téve tojássárgájával kenjük be. Nem lehet elrontani, a kisgyerek boldogan mutatja majd a vendégeknek első önálló süteményeit! Ne próbálkozzunk azonban ragadós masszákkal: a mézes és a krumplis tészta megmunkálásához még kicsik a kétévesek.

Homokvárak, vizesárkok

Különböző fajtájú és méretű műanyag flakonokból újakat készíthetünk a megunt homokozójátékok mellé. A flakon felső részéből csúcsokat formázhatunk, a megmaradt középső cső pedig a vár alagútja lesz. A kisgyerek rendszerint nem tud olyan szilárd homokvárat építeni, hogy átfúrva ne szakadjon be, ezért készítsük fordítva az alagutat.

Fektessük le vízszintesen a homokba a műanyag flakon középső szakaszát, és halmozzunk a tetejére jó magas kupacot. Botokat, faleveleket, színes kavicsokat használhatunk zászló, kapu gyanánt. Hazainduláskor ne felejtsük a flakonmaradványokat a homokban, mert ezek egyébként szemetek. A farkasverem mély gödör, botokkal, falevelekkel letakarva. Játsszuk el, hogy a farkas (vagy a dinó) nem veszi észre, és beleesik. Vigyünk magunkkal ehhez megfelelő gumiállatot.

Tengerparton kagylókkal boríthatjuk a kész várat. Készítsünk a különböző színű, formájú és méretű kagylókból mozaikot a puha, nedves homokba. A víz szélén csatornarendszert vájhatunk, szigetet, kikötőt, míg el nem mossa az egészet egy erősebb hullám. Mindezt a játszótéri kút segítségével is megvalósíthatjuk, a sarazást pedig szinte minden gyerek imádja.

Süti, süti pogácsát…

Meleg időben, vízközelben megengedhetjük, hogy kisgyerekünk fülig maszatos legyen. A kicsik (sőt, talán még a nosztalgiázó nagyok is) élvezettel turkálnak a homokban, pancsolnak a vízben, hát még ha össze is keverhetik a kettőt! A bőr legkiterjedtebb érzékszervünk, a homok és a sár érintése élvezetes és egyben hasznos tapasztalatszerzés. Vegyük le a kisgyerek ruháját: majd tisztán ráadjuk a játék végeztével. Az viszont fontos, hogy szorosan záródó bugyit vagy pelust adjunk rá.

– Ássunk kis mélyedést, és töltsünk bele annyi vizet, hogy híg massza keletkezzen benne. Csepegtessünk a híg sárból hegycsúcsokat, tornyokat. Figyeljük meg, hogy növekszik, majd hogyan dől le.

– Adjunk hozzá még egy kis anyagot, majd formázzunk belőle gombócokat, és hengergessük meg száraz homokban.

– Dagasszunk nagy cipókat, és “süssük ki” őket a napon. Másnapra kőkeménnyé száradnak.

Kenjük be sárral a kisgyerek lábszárát, majd zuhanyozzuk le róla a fekete harisnyát. Ha megtetszett neki, jó néhányszor ismételhetjük!

Játszik és tanul

Vigyünk magunkkal a játszótérre kis szivacspárnát, hogy kisgyerekünk mellé telepedhessünk. A szokásos homokozóformákon kívül újabb tevékenységekre ad lehetőséget egy szélesebb szájú műanyag üdítős palack, műanyag kés, kanál. Homokozás közben számos mondókát is megtaníthatunk neki.

– Simítsuk el magunk előtt a homokot, és ujjunkkal vagy kis bottal rajzoljunk emberkét. Mondjuk el hozzá a Pont, pont vesszőcske kezdetű mondókát. A homokozóformákkal kupacoljunk ruhát a pálcikaemberre. Kérdezgessük kisgyerekünket: hova tegyük a szoknyáját? Hova jön a cipője?

– Gyúrjunk nedves homokból pogácsát – süti-süti pogácsát, apának, anyának, kedves kis babájának. Műanyag késsel vágjuk fel, és osszuk szét a családtagoknak, barátoknak. Soroljunk fel minél többet közülük, közben megtanulja a nevüket.

– Kanalazzunk homokot a széles szájú flakonba, így gyakorolja a kanalazást. Közben figyeljük, hogyan telik az üveg, majd borítsuk ki, és kezdjük elölről. Gyűjtsön nagyobb kavicsokat, és dugdossa azokat is az üvegbe. Ügyesednek az ujjacskái, közben hallja, hogy ez zörög, és megfigyelheti, hogy némelyik kavics nem fér bele.

Vigyázzunk a homok tisztaságára!

Ahogy nő a kisgyerek, egyre nagyobb homokozóra lehet szüksége. Egyéves korában még csak üldögélve játszik benne, az évek múlásával azonban egész várrendszereket épít majd, ha elfér. Olyan helyre telepítsük, ahol szem előtt van, de a bejárati ajtótól kissé félreesik, hogy ne hordja be lurkónk a homokot. A talaj felé maradék PVC-vel vagy kőlapokkal szigeteljük, hogy alulról ne hatolhassanak be férgek. Hordjunk rá legalább harminc centi vastagon építési homokot vagy finom sódert (ez nem száll). A homokozó keretét ácsoljuk össze falapokból. A keret egyik oldalát kivéve bővíthetjük majd a méretet.

Szabálytalan alakú és a későbbiekben könnyen nagyobbra alakítható homokozót készíthetünk függőlegesen levert facölöpökből. A faelemeket környezetbarát szerrel védjük az időjárás viszontagságaitól és az élősködőktől.

Állítsunk fölé sörsátrat, ez árnyékol és az esőtől is véd. A homokot szúnyoghálóval fedjük be, így nem piszkíthatnak bele állatok, és szellőzhet is. Ha műanyag fóliával takarjuk le, elszaporodnak benne a gombák. Időnként ássuk fel és forgassuk át a homokot, hogy a nap fertőtleníthesse.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Kismama magazin