Kisgyerek

Anya 58, nagyi 28 évesen

Két nő sétál a parkban. Éppen 30 év van köztük, de most mégis mindkettő babakocsit tol. Az egyik 28 éves, a másik 58. Az egyik a gyerekét tologatja, a másik az unokáját. De a látszat csal. A fiatal nő a nagymama és az idősebb az anyuka.
2011. Május 25.

Könnyű róluk ítéletet mondani, a lapok és a pletykára éhes károgók találnak is fogást mindkettejükön. Hiszen a 28 éves Kelly John épp 14 évesen adott életet a lányának, aki most szintén 14 évesen lett anya. A házukban így most már hat generáció él együtt; beleértve a 92 éves üknagymamát is. A nagymama amúgy pincérnőként dolgozik, nem tanult tovább. Nem is tehette volna, hiszen egyedül nevelte a kislányát.

Na de az 58 éves Carole Hobson, aki épp három hete hozta haza koraszülött ikreit a kórházból, egy kicsit sem jobb nála. A puccos ügyvédnő máris dadust keres, hogy visszamehessen dolgozni. Azután, hogy évekig küzdött a mesterséges megtermékenyítés sikeréért, most alig várja már, hogy lepasszolhassa a babákat. Persze férje neki sincsen. A párja nem akart gyereket, így spermadonortól és petesejtdonortól származó idegen embriókat ültettek a méhébe. De minek is az ilyennek gyerek…

Ó, igen. Mindketten kapnak hideget-meleget. De nem bánják. Ha a babakocsiba néznek, mindketten tudják, hogy nem számít, ki mit gondol, mert az a baba, aki rájuk mosolyog, nem tehet az egészről. Gyönyörű, formás és kacag. Rájuk. Az öregecske anyukára és a fiatalos nagymamára egyaránt. És rajtuk nincs mit megbánni.

Mi pedig, akik megfigyeljük őket, talán jobban tesszük, ha szörnyülködés és fújolgatás helyett hozzászokunk a gondolathoz: manapság egyre nagyobb lehetőségek állnak a nők előtt. Nincs vége a világnak akkor sem, ha az ember tizenévesként lesz terhes – és az sem jelent gondot, ha kicsit még várni akar. Persze az orvosok egyetértenek abban, hogy egyik véglet sem ideális. De hát legyünk őszinték – ideális körülmények soha nincsenek.

Juniorként

A tinilányok terhessége csak a mai Európában számít skandalumnak, évezredeken át ez volt a norma. Emlékezzünk csak vissza, mit mondott Shakespeare 14 éves Júliájának anyja: A te korodban én már anya voltam. És biztosak lehetünk abban, hogy nem hazudott. Pár száz éve a 14-15 éves lányok minden gond nélkül férjhez mehettek, és elkezdték potyogtatni a gyerekeket.

Angliában, Amerikában ma is gyakran látni tizenéves anyukákat. Ennek nem az az oka, hogy ott korábban kezdik a lányok az ismerkedést a másik nemmel, vagy hogy kevésbé vigyáznak – egyszerűen sokkal nagyobb támogatást kapnak, ha meg akarják tartani a babát, és nem az abortusz az egyetlen megoldás.

Persze ne legyünk képmutatóak: a helyzetük így sem egyszerű. Harmaduk tud csak a baba mellett leérettségizni, és alig 2 százalékuk jut el főiskolára. Harminc százalékuk pedig két éven belül megszüli a második gyerekét is, így évekre kizárja magát a munkaerőpiacról. De nem csak tanulmányaikat áldozzák be a babáért, a magánéletük is döcögős. A kortárs apukák nagy része ugyanis egyáltalán nem akar még efféle felelősséget a nyakába venni, és csak töredékük járul hozzá tevékenyen a jövevény neveléséhez. Újabb párt találni pedig gyerekkel együtt jóval nehezebb.

Egy újabb kutatás azonban azt bizonygatja, a korai terhességnek nemcsak hátrányai, de hosszú távon előnyei is vannak. Harmincöt éves korukra ugyanis ezek a nők többet keresnek, és jobb körülmények között élnek, mint azok a kortársaik, akik bő tíz évvel később kezdik a gyerekvállalást. A harmincas éveikre ugyanis már rég maguk mögött tudták a kisbabás gondokat, a tinigyerekek mellett pedig nyugodtan tanulhatnak, és építhetik a karrierjüket. Ráadásul a korai babázás hamar felnőtté tette őket, és kialakult egy csomó hasznos képességük: rendszerezettebbek, összeszedettebbek, megbízhatóbbak kisgyerekes kortársaiknál, és gyakran jobban is néznek ki, hiszen sokkal több idejük van saját magukra. A „felelőtlen tinianya” stigma lassan halványodni látszik, különösen amióta a média is ráharapott a témára. A Juno című Oscar-díjas film hősnője megszüli a gyereket, de lemond róla, és örökbe adja. És Angliában, Amerikában a tinikismamákról szóló valóságshow főszereplői valóságos sztárok lettek.

Anya 58, nagyi 28 évesen

Szeniorként

A kilencvenes évek eleje óta nincs végső életkori határa a terhességnek. Míg korábban a harmincas évek végén elkezdett csökkenni a termékenység, és ritkaságnak számította negyvenéves anya, az elmúlt húsz évben a mesterséges megtermékenyítés csodájának hála ma már olyan nők is életet adhatnak, akiknek korábban erre esélyük sem volt. Egészen 1992-ig 53 éves volt a legidősebb anya, a legfrissebb rekorder 72 éves.

Az anyára leselkedő egészségügyi kockázatokat persze nem szabad elhallgatni – a terhességi cukorbetegség, a magas vérnyomás, a császármetszés, a vetélés, a koraszülés, az alacsony születési súly mind gyakori az ötvenévesnél idősebb kismamák esetében. Ráadásul a mesterséges megtermékenyítés miatt gyakori az ikerszülés is, ami csak növeli az egészségügyi kockázatokat.

Ennek ellenére egyre nagyobb a társadalmi igény arra, hogy kitoljuk az anyaság életkori határait, hiszen egyre tovább élünk jó egészségben, és egyre komolyabb karriert futnak be a nők is. A késői gyerekáldásnak pedig igenis vannak előnyei gyerekre és szülőre nézve egyaránt.

A negyven felett vállalt gyerekek ugyanis szó szerint megfiatalítják a szüleiket. A baba rákényszeríti őket az aktív életre, a fiatalabb szülőtársakkal közös csevegés pedig a fiatalosabb gondolkodásra. A késői terhesség évekkel kitolja a menopauza beköszöntének idejét, ráadásul a bekövetkezte sem viseli meg annyira a nők lelkét, hiszen nincs miért siratniuk elveszett nőiességüket, mikor ott van mellettük egy kicsi gyerek.

Akár első, akár többedik gyerekként érkezik a kis jövevény a családba, sokkal nyugodtabb, elfogadóbb családi környezetbe érkezik, több időt és pénzt tudnak a nevelésére áldozni a szülei, így intelligensebb a kortársainál. És ha mindez még nem lenne elég, a párkapcsolatra is jó hatással van, hiszen új célt ad a házaspárnak, így megkíméli a férfiakat is az életközép-válságtól.

A határok pedig (hogy mi számít későinek) folyamatosan tágulnak. Ma már teljesen normális, hogy egy sztár negyven fölött szüli meg az első babáját, és bizony a negyvenéves Mariah Carey-t vagy Victoria Beckhamet eszünkbe sem jutna „idős szülőnek” nevezni.