Terhesség

A koraszülés veszélye időben felismerhető

Magyarországon a nyugat-európai átlagnál magasabb a koraszülések aránya. Vajon mi lehet az oka, hogy még mindig gyerekcipőben jár a megelőzés, ami pedig a legfontosabb volna?
2011. Augusztus 24.

– Sajnos hazánkban a koraszülés diagnosztizálásának és kezelésének gyakorlata messze a világszínvonal alatt van. Nem lehet ugyan teljes biztonsággal megelőzni a koraszülést, de a kockázatát időben fel lehet ismerni és hatásosan kezelni, ez pedig jelentősen javítja a kisbaba életkilátásait – tudtuk meg dr. Csermely Gyulától, a Rózsakert Medical Center szülész-nőgyógyászától.

Hozzátette, hogy a koraszülés területén is óriási fejlődést könyvelhetett el az utóbbi időben az orvostudomány. Teljes egészében nem lehet megelőzni a koraszülést, de kitűnő diagnosztikai és kezelési lehetőségek állnak már rendelkezésre, amelyekkel sokat lehet tenni a túl korán „elinduló” kisbabákért. Nem ez az egyetlen terület, ahol a rég elavult módszerek alkalmazása dominál, amelyek semmit sem érnek, sőt veszélyesek is lehetnek.

A kockázat felismerése

A megelőzés egyik titka titka a páciens alapos kikérdezése, hogy az orvos számba vehesse a kockázati tényezőket. Habár a koraszülés pontos oka nem egyértelmű, léteznek olyan tényezők, amelyek növelik a kockázatot, így ezekre fokozottan érdemes odafigyelni. Jellemzően ilyen az ikerterhesség, a méhszájon végzett korábbi műtéti beavatkozás, a méhfejlődési rendellenesség, illetve ha már korábban is előfordult a kismamánál koraszülés. De meg kell említeni az életmódbeli tényezőket is, a dohányzást, az alkohol- és drogfogyasztást, valamint az édesanya túl kicsi vagy túl nagy testsúlyát.

Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően ma már a hüvelyi ultrahangvizsgálat a legfontosabb eszköz a felismerésben, hiszen segítségével kimutatható a méhszájtágulás, illetve a méhszájrövidülés, ezek koraszülésre utaló jelek. Ha a méhszáj 1,5 centiméternél hosszabb és zárt, akkor egy százaléknál is kisebb a kockázata annak, hogy egy héten belül bekövetkezik a koraszülés.

Ahhoz azonban, hogy minél pontosabb képet kapjunk, érdemes a hüvelyi ultrahangot az úgynevezett magzati fibronektin-vizsgálattal is kiegészíteni, amely a koraszülés előrejelzésének leghatékonyabb módja, bár sajnos hazánkban kevesen ismerik és alkalmazzák. A magzati fibronektin a méhnyakváladékban található, egyfajta ragasztóként helyezkedik el a lepény és a méh között. A vizsgálat során ennek mennyiségét mérjük. Amennyiben a 22. hét után 50 nanogramm/milliliter alatt marad, alacsony kockázatú terhességről beszélhetünk, ha viszont megemelkedik az értéke, fenyegető koraszülésre kell gyanakodnunk.

Árthat a magnézium

Dr. Csermely Gyula kiemelte: – A rendelkezésre álló kezelési módok nem a koraszülés okát, hanem a tüneteit kezelik. Hazánkban sajnos még sok nőgyógyász magnéziumot, illetve tartós ágynyugalmat ír elő a kismamának, amennyiben megállapítható nála a koraszülés kockázata. A szakmai protokollok azonban ma már ezeket nem javasolják, mivel hatástalanok, sőt veszélyesek is lehetnek. A magnézium például az anya és a gyermek számára is mellékhatásokat okozhat (tachikardia, émelygés, szédelgés), sőt az úgynevezett kalciumcsatorna-blokkolóval együtt adva még súlyosabb mellékhatásokkal járhat.

A fekvés nem előnyös!

Bár univerzális gyógymódnak tekintik koraszülés ellen, az ágynyugalom stresszt, akár vénás trombózist vagy akár anyai izomsorvadást idézhet elő. Ikerterhességnél végzett felmérések szerint pedig kifejezetten növeli a koraszülés kockázatát, ha a kismamát ágyhoz láncolják.

A koraszülésekkel kapcsolatos hazai helyzetről itt olvashatsz!

Amennyiben megállapítható a koraszülés kockázata, először is azt kell tisztázni, hogy nagy kockázatú vagy fenyegető koraszülésről beszélünk, mivel mindkét esetben más kezelési módszerhez kell folyamodnunk. Amennyiben magas a koraszülés kockázata, célszerű progeszteron hormont adni a kismamának, és alapos megfigyelés alatt tartani, így azonnal felismerhetővé válnak a fenyegető koraszülés jelei.

Az egyéb kiegészítő kezeléseket pedig – mint például a méhösszehúzódásokat csökkentő gyógyszer, folsav, vitaminok adása – el kell felejteni, mivel a tapasztalatok szerint egyáltalán nem hatásosak. Fontos hangsúlyozni, hogy azoknál a kismamáknál, ahol alacsony a koraszülés kockázata, egyetlen teendő van: a megnyugtatás.

Erről ismerheted fel a veszélyt

Fenyegető koraszülésről akkor beszélhetünk, ha 10-15 percnél gyakoribb a méhtevékenység, amely méhszájtáguláshoz vagy méhszájkifejtődéshez vezethet a terhesség 24. és 37. hete között. Ennek gyanúja esetén – a korábban említett hüvelyi ultrahang- és magzati fibronektin-vizsgálatok segítségével – meg kell állapítani, hogy valóban fenyegető koraszüléssel vagy csak fokozott méhaktivitással állunk szemben. Az utóbbi esetben nem kell beavatkozni, de szoros kontroll szükséges, fenyegető koraszülés esetén azonban már lépni kell.

A 34. terhességi hét előtt szteroidkezelést kell kezdeni, hogy a magzat tüdejét éretté tegyük a gázcserére. Mivel a szteroid nagyjából 48 óra alatt fejti ki a tüdőérlelő hatását, késleltetni kell a szülés bekövetkeztét. Ilyenkor a kismamának a méhtevékenységet csökkentő készítményeket kell kapnia kórházi körülmények között. Itt olvashatsz bővebben a szteroidkezelésről és a tüdőérlelő jelentőségéről.

A koraszülés veszélye időben felismerhető

Írásunk szakértője dr. Csermely Gyula szülész-nőgyógyász szakorvos. A Magzati Medicina Alapítvány A Magzati Medicina Alapítvány alapítója. 1997-től – a II. világháború utáni első magyar magánkórház alapítójaként – a Telki Kórházat igazgatta, miközben klinikai munkáját a Szent István Kórházban folytatta. 2001-ben saját vállalkozásként létrehozta a Rózsakert Medical Centert, amelynek jelenleg is igazgatója és társtulajdonosa.

Forrás: FLOW PR